Berta Sándor

Nyomást gyakorol Salvadorra a Nemzetközi Valutaalap

Az okot a bitcoin hivatalos fizetőeszközként való elismerése és alkalmazása jelenti.

Tavaly júniusban fogadta el a salvadori törvényhozás azt az előterjesztést, amelynek köszönhetően a bitcoin hivatalos fizetőeszköz lett a közép-amerikai országban. A törvény szeptember 7-től lépett hatályba. Néhány nappal ezelőtt Nayib Bukele, Salvador elnöke 15 millió amerikai dollárért vásárolt 410 bitcoint, hogy így növelje meg az állam digitális pénzkészletét.

Most a Nemzetközi Valutaalap (IMF) közleményt adott ki, amelyben azért gyakorolt nyomást Salvadorra, hogy vegye ki az általa elfogadott hivatalos fizetőeszközök közül a bitcoint. A szervezet vezetői azzal érveltek, hogy a kriptovaluta elfogadása és használata komoly kockázatokat hordoz magában mindenekelőtt a közép-amerikai ország pénzügyi stabilitása és integritása, valamint a fogyasztóvédelem és az ahhoz kapcsolódó adózási szabályok szempontjából. Egyes igazgatók kifejezték aggodalmukat a bitcoin-alapú kötvények mögöttes kockázatai miatt.

Az IMF emellett rámutatott, hogy a Chivo nevű digitális pénztárca-alkalmazás és a bitcoin körüli gazdasági környezetet szigorúan kell szabályozni és ellenőrizni. Az állásfoglalás nem véletlenül született meg, a háttérben ugyanis az áll, hogy a Nemzetközi Valutaalap jelenleg is tárgyalásokat folytat Salvadorral egy 1,3 milliárd dolláros hitelcsomag nyújtásáról és a szervezet az ügyet folyósítási feltételként alkalmazza. Az egyelőre nem szivárgott ki, hogy Salvador mit reagál a szervezet lépésére.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • s1lkforrent #6
    Salvador hatalmas előnye más országokkal szemben, hogy ha a BTC benéz bőven 1000 alá egy elkövetkező összeomlás után, akkor nem lesz mit veszteniük, nem lesz 3rd world shithole az országból.. legalábbis nem jobban mint most.

    Ha pedig tényleg nem áll meg a Holdig, akkor elmondhatják hogy a nyugati kapita-lusta @@@gyerekek segítségével bőséget és jólétet varázsoltak a drágalátos nép számára, és az aktuális Kommandante még 200 évig uralkodhat.
  • lipovics #5
    https://www.hwsw.hu/hirek/64297/bitcoin-hack-hacker-csalas-penzmosas.html
  • dyra #4
    és eladtok mindent a mi haverjainknak (privatizáció a lopás leánykori neve)
  • dyra #3
    Persze, hogy nem tetszik nekik. Ezt nem ők irányítják. Nem tudják majd csicskáztatni az országokat ha ez elterjed. Ismerjük a dumát. Adunk lovét ha megszorítotok.
  • uwu2020 #2
    Véleményem szerint sem volt nagy ötlet a BTC bevezetése.
    De az nem valószínű, hogy az IMF tényleg ezért aggódik amit ír.
    Ha a kényszerpályán vannak, és megoldásként kriptót akarnak használni, a BTC-nek csak az az előnye, a többi kriptóval szemben, hogy nagy a kapitalizációja, és mindenki hallott már róla, egyébként meg minden más szempontból alkalmatlan erre. Bármelyik másik layer 1-es DEFI token jobb lett volna helyette, vagy ha a volatilitást kellett volna kiütni, ott vannak a stabilcoinok, elvégre "csak" az a problémájuk, hogy nincs megfelelő bankrendszer, nem nyavajogtak a dollár függőség miatt.
  • janos666 #1
    Ők is kaptak nyilvános szerelmeslevelet az IMF-től? https://twitter.com/unusual_whales/status/1486457921630351365/photo/1
    Utoljára szerkesztette: janos666, 2022.01.27. 03:46:14