SG.hu

Az Nvidia Amerikában akar chipeket gyártatni

A bejelentés célja egyértelműen Trump megnyugtatása, aki gyorsan győzelmet is hirdetett.

Az Nvidia bejelentette, hogy MI-chipek gyártását és komplett szuperszámítógépek építését tervezi amerikai földön, több mint egymillió négyzetméternyi gyártóterületet hozva létre Arizonában és Texasban. A politikailag időzített lépés a növekvő amerikai-kínai feszültségek és a Trump-kormányzat hazai gyártást szorgalmazó törekvései közepette történik. Az Nvidia bejelentésére kevesebb mint két héttel a Trump-kormányzat új vámtarifáinak kaotikus bevezetése után, és mindössze két nappal azután került sor, hogy a kormányzat ellentmondásos üzeneteket küldött az elektronikus alkatrészek mentességéről.

A globális MI-robbanás fő haszonélvezője, az Nvidia az elkövetkező években 500 milliárd dolláros költést ígért, amely bejelentés az Apple februárban nyilvánosságra hozott hasonló célját másolja. A kiadási cél nem volt meglepetés az elemzők számára, ahogy az Nvidia „több százezer” új munkahelyre vonatkozó előrejelzése sem, de a texasi MI-gyártás - amelyet a vállalat szerint tajvani partnerekkel, például a Foxconnnal és a Wistronnal valósítana meg - újdonság volt. Mindezzel az Nvidia csatlakozik azon amerikai technológiai vállalatok sorához, amelyek igyekeznek eleget tenni Trump elnök azon követelésének, hogy a gyártás révén élénkítsék az amerikai gazdaságot.

Közgazdászok és elemzők szerint a teljes körű önellátásra való visszatérés szinte lehetetlen az Egyesült Államok számára, de az Nvidia és az Apple bejelentései azt mutatják, hogy a vállalatok próbálnak megfelelni Trump követeléseinek. Ahogy az elnök és csapata továbbra is világszerte tárgyal a vámokról, a befektetőknek további hasonló bejelentésekre kell számítaniuk.

Ahogyan a hasonló bejelentéseknél Trump első kormányzása alatt, a vállalatok most sem mondták meg, hogy végül milyen termékmennyiséget vagy kapacitást terveznek elérni. 2019-ben Trump és Cook bejárta azt az austini üzemet, ahol a dolgozók Mac Pro számítógépeket szereltek össze. A telephely 2013 óta működött. Trump akkor úgy méltatta, mint „egy nagyon határozott, fontos folyamat kezdetét”.


Trump az Nvidia bejelentése után gyorsan győzelmet hirdetett. "Több százmilliárd dollárral jönnek ide, nem pedig dollármilliókkal, több százmilliárd dollárral, és ez megtisztelő számomra” - mondta az Ovális Irodában. „Minél magasabb a vám, annál gyorsabban jönnek” - mondta a gyártókról és a vállalatokról.

A megjegyzések egy kaotikus hétvégét követtek, amely azzal kezdődött, hogy vámmentesek lesznek az elektronikai cikkek, köztük az iPhone-ok és a laptopok, majd azzal ért véget, hogy Howard Lutnick kereskedelmi miniszter kijelentette, hogy a mentességek nem véglegesek. Elmondta, hogy a technológiai termékekre a félvezetőkkel együtt hamarosan ágazatspecifikus vámokat vetnek ki. Trump többször is azt mondta, hogy nem fogja mentesíteni az Apple-termékeket a vámok alól, mielőtt végül megtette volna.

Az amerikai vállalatok kereskedelmi diplomáciájának nagy része a vezérigazgatók és az elnök közötti találkozókon zajlik. Az Nvidia vezérigazgatója, Jensen Huang a találkozót ismerő személyek szerint részt vett egy április 4-i vacsorán Mar-a-Lagóban. Az Nvidia nem hozta nyilvánosságra, hogy mennyi MI-eszközt fog gyártani az Egyesült Államokban, de azt mondta, hogy a texasi létesítmények várhatóan 12-15 hónapon belül kezdik meg a termelést. A vállalat közölte, hogy a legfejlettebb MI-chipjeit a Taiwan Semiconductor Manufacturing arizonai üzemében gyártja.

Az Nvidia évek óta fontolgatja az amerikai chipgyártás kiépítését. Huang 2022-ben Joe Biden elnökkel és Morris Chang TSMC-alapítóval együtt jelent meg egy arizonai rendezvényen, amikor a TSMC bejelentette, hogy megháromszorozza az ottani chipgyártó üzembe történő beruházását. Huang ezt „mesterinek és az iparágat megváltoztató fejlesztésnek” nevezte. Elemzők szerint az Apple, az Advanced Micro Devices és az Nvidia mindannyian a TSMC létesítményeiben lévő chipgyártási kapacitás egy részét kapnák meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #3
    "Az Nvidia mióta gyárt chipeket?"

    Gyartat, de ok tervezik. Nem csak GPU-kat, hanem most mar CPU-kat is. A cikk lenyege, hogy ezek a chip-ek a tajvani TSMC gyar helyett az USA-ban epulo TSMC gyarban keszulnenek. (majd egyszer, ha a gyar elkeszul, talan)
  • Supra-III #2
    Lemaradtam valamiről? Az Nvidia mióta gyárt chipeket?
    Iphone specifikus vám? Éljen a szabad verseny:-)
    Utoljára szerkesztette: Supra-III, 2025.04.15. 15:08:58
  • CommieSlayer #1
    Lesznek bajok. Az amerikai munkások fegyelme, tudása és önérzete elég problémás.