Berta Sándor

Egyszerű Android-klón a HarmonyOS

Néhány részlet ismertté vált a Huawei operációs rendszeréről.

Amikor az első videók tavaly decemberben elérhetővé váltak a szoftverről, már akkor felmerültek a kérdések, hogy miben különbözik az Androidtól. Nos, Ron Amadeo, az Ars Technica munkatársa kipróbálta a HarmonyOS-t és érdekes tapasztalatokat szerzett. A legfontosabb észrevétele az volt, hogy az operációs rendszer alig különbözik az Android 10-től és az arra épülő EMUI 11-től. Úgy néz ki, mint az Android, úgy működik, mint az Android és ráadásul zökkenőmentesen meg is nyitja az androidos alkalmazásokat. Sőt, minél jobban tanulmányozza az ember, annál nehezebben lehet megkülönböztetni a szoftvert az Android 10-től és az Android nyílt forráskódú projekttől (AOSP).

Amadeo jelentkezett a HarmonyOS bétatesztjére, amely jelenleg kizárólag Kínában zajlik. A Huawei ehhez megköveteli a jelentkező érvényes igazolványának a beszkennelését és a hitelkártyája képét. A kínai konszern e két azonosítóval végzi el a 2 napon át tartó háttérellenőrzést. Ezután az operációs rendszer még mindig nem telepíthető fel a kiválasztott készülékre, hanem csupán egy emulált verzió streamelhető a Google Stadia segítségével, amely nagyon lerontja a felhasználói élményt.

Mindezek után Amadeo végre kipróbálhatta a szoftvert, amely nem csak kívülről néz ki úgy, mint az Android, hanem a belül is gyakorlatilag teljesen megegyezik a Google megoldásával. S mindez nem véletlen, hiszen a HarmonyOS a fejlesztői beállításokban Android 10 Q-ként mutatja magát, a rendszerinformációk között pedig számos androidos komponens található. Ugyan néhány komponens jelölését HarmonyOS-re nevezték át, de a készítők elárulták magukat, mert néha elfelejtették lecserélni a zöld Android-ikont.

Ahhoz képest, hogy állítólag az operációs rendszert az alapoktól teljesen újratervezték, feltűnő, hogy minden androidos funkciót támogat, köztük a komplett gesztusvezérlést, az összes beállítást, az NFC használatával való fizetést, az értesítéseket és a Dark Mode-ot. Amennyiben valaki bármely más béta szakaszban lévő szoftver első verzióját megtekinti, akkor gyorsan világossá válik, hogy nem lehet egy ennyire hibamentes programot készíteni - kivéve, ha az adott fejlesztés egy meglévő operációs rendszerre épül. Ugyanakkor nem lett volna probléma az AOSP alapján egy teljesen új szoftver megalkotása, főleg azért, mert a Huawei már saját alkalmazásbolttal és a Google-szolgáltatások alternatíváival rendelkezik, ezáltal egy széles ökorendszerre támaszkodhat.

Richard Yu, a Huawei illetékes vezetője január elején bejelentette, hogy a HarmonyOS a jövőben akár más piaci szereplők számára is hozzáférhetővé válik, ennek viszont az a feltétele, hogy az érintett társaságoknak eddig is a Google által készített klasszikus Androidot kellett használniuk a készülékeiken, továbbá fontos, hogy őket is sújtsák az amerikai kormány által hozott szankciók. A Huawei 2019 augusztusában mutatta be a HarmonyOS-t, majd tavaly szeptemberben a HDC 2020 rendezvényen annak 2.0-s változatát. Az utóbbinak ugyanakkor csak az első előzetese érhető el jelenleg. A távlati cél az, hogy a gyártó minden termékére ez az operációs rendszer kerüljön.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gabbbbbbbbbbbb #7
    Huawei bejelentette a microkernel dolgot, de gyorsan kiderult, hogy sima android-rol van szo, lenyegi valtoztatasok nelkul. Most ott tartanak, hogy csak utitervekben szerepel a microkernelre valo valtas..
  • kvp #6
    Az Android jelenleg osszes verzioja linux alapu, egyszeruen a google linux-hoz keszult grafikus feluletnek. Ezert van minden android-os telefonon linux shell, csak sok keszuleken ezt jol eldugjak. (csak fejlesztoi modban erheto el android debug bridge-en at)

    Lecserelheto az Android alatt a linux, csak linux api-t kell adni az uj kernelnek is, mert az Android nagyon sok linux es gnu specifikus feature-t hasznal. Szoval a legegyszerubb megoldas a google linux kivaltasa egy sajat linux valtozattal es arra leforditani az Android kornyezetet.

    "AOSP-ban alapbol nincsenek Google szolgaltatasok. A szolgaltatasok emulalasa pedig evek ota egy eleg sikertelen project.(nem meglepo modon)"

    Igen, ezt probalja most a Huawei kivaltani egy sajat megoldassal. Azonos API-k, de sajat megvalositas es sajat alairo kulcsok. Igy ugyan nem lesz binarisan kompatibilis a google fele megoldassal, mert mindent ujra kell forditani a kinai kulcsokkal, de forras szinten csak egy rebuild kell, ahol a Google fele google services konyvtarak helyere a Huawei sajat konyvtarai kerulnek. A megoldas elonye, hogy konnyen cserelheto, a hatranya, hogy ugyanakkora szerver infrastruktura kell moge mint amit a Google biztosit. Ezert lenne idealis a Huawei szamara, ha minden kinai gyarto mar az o rendszereiket kell hogy hasznalja, mert igy a nyugati vasarlok is szepen lassan atallnak az uj keszulekek vasarlasakor. Csak a google cloud helyett a huawei cloud lesz a telefonok mogott. (es az NSA helyett a PLA lat bele az adatokba)
  • zola2000 #5
    Az AOSP egy futtatókörnyezet, ami általában a linux monolítikus kernelén fut, a harmony os a linux kernelt cserélte le microkernelre, attól még ugyanúgy futtathat AOSP-t.

    Ha jól értettem az eddigieket
    Utoljára szerkesztette: zola2000, 2021.02.07. 10:35:56
  • __z #4
    Szerintem ez fejlesztői szempontból kifejezetten előnyös, de pl. azoknak is az lehet, akik már megtanulták használni az Android-ot, viszont valami "occó kínai" cuccot szeretnének vásárolni.
    Ráadásul még újrahasznosíthatóság szempontjából is jobb így, nem kell majmolni az Apple-t és hasonló cégeket, akik mindenre saját, ezeregyedik megoldásokat és szabványokat hoznak létre.
    Tudom, olcsójános vagyok. :D
  • Gabbbbbbbbbbbb #3
    AOSP-ban alapbol nincsenek Google szolgaltatasok. A szolgaltatasok emulalasa pedig evek ota egy eleg sikertelen project.(nem meglepo modon)

  • felemelő #2
    Azért szakemberektől egy kicsit mélyebb vizsgálatot várnák el.
    Mert ha a felszín azonos és minden alkalmazás kompatibilis, az nem csoda, ez garantáltan a cél. Legalábbis ha nem kamikáze egy cég.
    Hogy mi van alatta, pl. cserélték-e a lunux core-t, lehet-e frissíteni azt, van-e Java API mellett új is, stb, stb.
  • kvp #1
    Csinaltak egy sajat build-et az AOSP-bol, ratettek a sajat alkalmazasaikat es kesz. Ennel korrektebb megoldast nem nagyon lehetett volna kitalalni. Megakadalyozza a platformok fragmentaciojat es biztositja a szeles koru hardveres es szoftveres tamogatast. Ugyanezt csinalta az Amazon a fire os eseten.

    ps: Lehet erdemes lenne az AOSP-bol csinalni egy teljesen google fuggetlen fork-ot, amiben az osszes google szolgaltatast emulalja egy-egy nyilt forraskodu komponenes, igy a google-ra tamaszkodo 3rd party szoftverek tovabbra is hasznalhatoak maradnanak, csak offline es privat modon.