Berta Sándor

Elkészült a Huawei saját operációs rendszere

Az elmúlt napokban megerősítést nyert egy tavalyi hír.

2018 májusában már kiderült, hogy 2012 óta saját operációs rendszert fejleszt a Huawei. A kínai konszern azért kezdett a projektbe, hogy megkerülje az ellene hozott esetleges amerikai szankciókat.

Március elején Richard Yu Chengdong, a társaság fogyasztói üzletcsoportjának vezetője közölte, hogy előkészítettek egy saját operációs rendszert, hogy ha bármikor eljönne az az idő, amikor már nem használhatják a jelenlegi megoldásokat, tudjanak reagálni. Ez a B tervük, de természetesen előnyben részesítik a Google és a Microsoft ökorendszerét. A Yu vezette csoport számít az óriáscég legnagyobb részlegének, ahhoz tartozik az okostelefon-üzletág is.

A South China Morning Post szintén arról írt, hogy a Huawei megalkotta az új saját operációs rendszerét, amely mind az okostelefonokon, mind a PC-ken használható, de a szoftvert egyelőre még nem alkalmazza. Ez akkor változhat majd meg, ha az Amerikai Egyesült Államok esetleg kereskedelmi blokádot hirdet a vállalat ellen, ami azt jelentené, hogy az amerikai vállalkozásoknak megtiltanák a hardverek, a szoftverek és a licencek eladását a Huawei számára. Ebben az esetben az új rendszer kerülhetne az okostelefonokra és a MateBook sorozatú notebookokra.

Yu megerősítette azt is, hogy a háttérben már rendelkezésre áll a tartalékmegoldásuk, de teljes mértékben támogatják a partnereik operációs rendszereit, amelyeket mind ők, mind az ügyfeleik szeretnek használni. Az Android és a Windows mindig az első választásuk marad.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!