Berta Sándor

Korlátozza a készülékei javítha­tóságát a Samsung?

A dél-koreai konszern az Apple korábbi gyakorlatát alkalmazza.

Az Apple-t éveken át támadták amiatt, mert nem volt hajlandó javítási lehetőséget biztosítani a készülékeivel kapcsolatban a független szervizek számára. A kaliforniai óriáscég csak 2017 júniusában jelezte, hogy nyit a szervizek felé és azok megkaphatták például az eltört iPhone-kijelzők javítására szolgáló különleges gépeket. Az érintett műhelyek még tavaly februárban sem voltak könnyű helyzetben.

Most ismertté vált, hogy a vitatott gyakorlatot a Samsung is elkezdte alkalmazni a közelmúltban. A dél-koreai társaság ugyanis korlátozza az ügyfelek és a harmadik fél által elvégezhető okostelefon-javításokat. A változtatásokat Hugh Jeffreys mutatta be egy felvételen. A Galaxy A51 ujjlenyomat-szenzora nem volt könnyen pótolható és az érzékelő cseréje után a készülék már nem ismerte fel a felhasználó ujját, sőt, másik ujjat sem lehetett azonosítási célra a rendszerbe illeszteni.


Hasonló probléma jelentkezett, ha a kijelzőt cserélték ki. Ilyenkor az eszköz a szenzor kalibrálását követelte, de az eljárást csak egy megfelelő minősítéssel rendelkező technikus végezheti el. Ebben az esetben a Samsung minden bizonnyal a komponensek sorozatszámaira figyel és ha az egyik szám módosul, akkor az ujjlenyomat-szenzor szintén nem működik. A helyzet megoldható volt, ha olyan Android-verziót használtak, amely nem tartalmazta a 2020 szeptemberi vagy újabb biztonsági frissítéseket. Ezt a szituációt Riki Kim prezentálta a videójában. A felvételből kiderült továbbá, hogy a leírt korlátozások érintették a Galaxy A50 és A70 modelleket is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mumoka 2012 #3
    van megoldás a jótállási időt fel kell emelni 3 év re tejesen díjmentes & minden nemű kifogás nélkül és mehet az Apple mellé a nagy okosok nak ez nem jut az eszük be.
  • kvp #2
    A megoldas egyebkent az, hogy javitas eseten root-olni kell a telefont es egy fuggetlen android verziot telepiteni. Azon keszulekek amik nem root-olhatoak pedig a nem javithato kategoriaba kerulnek, tehat a garancialis ido utan barmilyen hiba eseten azonnal kuka. Akinek nem tetszik, hogy egyszer eldobhato a keszulek, valasszon olyat ami javithato. (amig meg letezik ilyen)

    Koztes megoldas lehet egyebkent a kijelzo komponens es az alaplap kozze helyezett proxy chip, ami az azonositok behamisitasat teszi lehetove, egeszen addig, amig teljes erteku kriptografiai chip-et nem epitenek az osszes cserelheto komponensbe. (ami megoldhato, csak eppen eleg draga megoldas, jelenleg ilyen csak az ujjlenyomat olvasokban van)

    Egyebkent a gyartok reszerol szebb megoldas lenne kionteni ragasztoval a keszulekek belsejet es ezzel a mozdulattal egyben osszeragasztani az egeszet. Ez a tonkrement keszulekek ujrahasznositast is teljes mertekben megakadalyozna.
  • M2 #1
    Persze, nem lenne ezekre szükség, ha egy tökéletes világban élnénk, ahol soha senki nem csapja be a másikat.