Gyurkity Péter

Három változatban mutatkozott be a Galaxy S21

Módosul a felállás, de az alapértelmezett tartozékok listája is alaposan lerövidül.

A várakozásoknak megfelelően a Samsung saját rendezvényén rántotta le a leplet (virtuális módon) friss okostelefonjairól, amelyek a csúcskategóriában hivatottak felvenni a kesztyűt a riválisok hasonló megoldásaival szemben. A három eltérő példány szép külalakra és erős hardverre támaszkodhat, miközben a tartozékok esetében az Apple példáját követik.

A bemutató során elsőként az új fülhallgatóról beszéltek, ezután tértek rá a telefonokra, amelyek közül először a Galaxy S21 és S21+ típusokat érintették. Ezek már a Snapdragon 888 vagy az Exynos 2100 chipre épülnek, 8 GB RAM és 256 GB-os tároló kíséretében, miközben a hátoldali kamera a bal felső sarokban helyezkedik el, meglehetősen nagy méretben, 3 érzékelővel. A kijelző 6,2 és 6,7 hüvelykes, az FHD+ felbontás mellett a 120 Hz-es frissítési ráta érdemel itt említést, az akkumulátor kereken 4000 és 4800 mAh-s, a súly pedig 202 grammra emelkedik. A megjelenés itthon január 29-én esedékes, több színben, 330 ezer és 425 ezer forint közötti árakon.


Az 5G támogatása már univerzális módon jelenik meg, ez a még erősebb Galaxy S21 Ultra esetében is elérhető lesz, ez a telefon azonban 6,8 hüvelykes dinamikus AMOLED-panellel érkezik, a tartalomtól függően 10 és 120 Hz közötti frissítéssel, ami az üzemidőt hivatott növelni. A hátoldali kamera összesen 4 komponensre épül, ezzel kapcsolatban a 100x-os zoom és az ultranagyítás funkcióját emelik ki, de támogatják az S Pen használatát is, aminek nyilván az ad jelentőséget, hogy a hírek szerint az év második felében már nem látunk majd új Galaxy Note okostelefont, ehelyett további hajlítható példányok futnak majd be. Az ajánlott ár 480 és 550 ezer forint között lesz, ezt tehát szintén nem a minimálbért keresőknek szánják.

A rendezvény alatt elhangzott, hogy ezúttal fülhallgatók és töltők nem kapnak helyet a kiszállított dobozokban, amit azzal indokoltak, hogy a tapasztalatok szerint a felhasználók szeretik megtartani a korábban megvásárolt kiegészítőket, ezzel pedig a bolygót is védik a hulladékhegyektől. A lépés némileg érdekes, hiszen alig néhány hónappal ezelőtt még ugyanezért kifigurázták az Apple-t.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • cateran #14
    "Szoval elkerulhetetlen, hogy az evek mulasaval sokkal tobb toltofej legyen a haztartasokban, mint hasznalatban levo telefon."

    Aruld mar el minek tartod meg a toltot, ha a telefon mar nincs meg hozza?
  • NEOreg3 #13
    ahogy az S20-nál, most sem érzem hogy váltanom kéne az S10-emről
  • CairoJack #12
    Ez a telefon kuka. Akartam rá váltani, de erre biztos nem fogok. Talán majd a következőre.
  • Neocortex #11
    just a USB-C to USB-C cable
  • duke #10
    USB--USBC kabel valoszinuleg van hozza, csak tolto nincs.
  • Sequoyah #9
    Viszont a regi kabelek meg jok hozza, nem?

    Mi az iPhone 12-t a regi kabelekkel toltjuk. Az uj kabelhez valoban nincs toltofejunk. Ez mondjuk jogos kritika lehet, mert a kabelek mar inkabb fogyoeszkozok, de azert meg az sem akkora mint amekkora felhajtas van ezek miatt.

    Egyebkent pedig ugyis vezetek nelkuli toltesre allunk at, szoval...
  • Neocortex #8
    Ez így renderen is lenne, ha nem USB-C szabvánnyal dobták volna piacra ami egy viszonylag új technológia, nekem pl egy ilyen töltőm sincs, de tény hogy a 27 ezres telómmal valszeg nem én vagyok a célközönség :P
  • Sequoyah #7
    De ha viszont az akksi kicsi, akkor meg az a baj.

    Ott az iPhone 12 Mini, az kicsi, konnyu, es kisebb az aksija is. Es ez lehet behozza a divatba a kis premium telefonokat a tobbi gyartonal is.
  • Sequoyah #6
    A telefonok nem elnek orokke. Altalaban az elso, vagy a masodik tulaj kezben vagy tonkremegy, vagy a fiokba kerul. Ez nem egy aranyrud ami orokke korforgasban marad.

    Szoval elkerulhetetlen, hogy az evek mulasaval sokkal tobb toltofej legyen a haztartasokban, mint hasznalatban levo telefon.

    A mi fiokunk egeszen biztosan tele van toltofejekkel, szoval valoban semmi szuksegunk megegyre.
  • barret #5
    Az a fasza csávó,akié,nehezebb,nagyobb! És jó vékony legyen . Érdekes,hogy a vastag nem menő...
    Utoljára szerkesztette: barret, 2021.01.15. 13:37:27