Gyurkity Péter

Dollármilliós üzlet épült a hardverek hiányára

Az új hardverek jóval magasabb árakon találnak gazdára az aukciós portálokon.

Az elmúlt hónapokban az új eszközök megjelenése kapcsán látott készlethiány visszatérő témának számít oldalunkon, ezzel kapcsolatban legutóbb arról írtunk, hogy az nVidia szerint mindez nem szándékos. Egy friss anyagban arról olvashatunk, hogy eddig súlyos dollármilliókra tettek szert a skalpolók, akik a vásárlók türelmetlenségére építenek.

A külsős oldalon közzétett anyagban azt láthatjuk, hogy az eBay oldalán a hivatalos ajánlott piaci árnál jóval magasabb szinteken cserélnek gazdát a hardverek, a jelek szerint a vásárlók egy része egyáltalán nem sajnálja a pénzt ezen kütyükre. Ezt persze ki is használják azok, akik kifejezetten profitszerzési célból csapnak le egy-egy példányra, ez pedig nemcsak az új grafikus kártyák, de a friss konzolgeneráció képviselőinél is mindennaposnak számít.

A GeForce RTX 30 esetében például rögtön a hivatalos megjelenés után 180 százalékra ugrott az átlagos ár (az anyag készítője az eBay-aukciókra koncentrál, mivel ez számít a legnépszerűbb oldalnak), ez később 220 százalékra emelkedett, mostanában pedig 140 százalék körül tanyázik, bár az egyes típusok eltérő számokat mutatnak. Az AMD RX 6000 kapcsán 200 és 145 százalék közötti értékeket mértek, a Ryzen 5000-nél 240 és 120 százalék közötti értékek szerepelnek a listán, viszont minden egyes példányon 300-450 dollár közötti összegeket kaszáltak az érintettek, itt is a típustól és a dátumtól függően.

Ami a konzolokat illeti, az Xbox Series területén fordított irányban menetelnek az árak, itt mindkét típus 150 százalékon indult, a megjelenés óta viszont ez az arány 170 százalékra emelkedett, vagyis mintha a hiány az idő előrehaladtával még súlyosabb lenne. A teljes nyereség a skalpolók oldalán már 23 millió dollár felett jár, ez nyilván még tovább emelkedik majd. A PlayStation 5 esetében ez a szint 140 százalékról ugrott fel 200 százalékra, viszont az amúgy olcsóbb Digital Edition 255-ről ment fel egészen 350 százalékra, legalábbis az ajánlott árhoz képest, a skalpolók oldalán jelentkező teljes profitot 35 millió dollárra becsülik.

Az anyagiak szempontjából nyilván azok járnak majd jól, akik nagyobb türelmet és óvatosságot tudnak tanúsítani, néhány hónap elteltével normalizálódhat a helyzet, bár könnyen lehet, hogy egyes eszközöknél a hiány egészen a nyár elejéig elhúzódik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sydra #15
    A pökhendiségeddel a saját butaságodat palástolod. Amit írsz csak akkor lenne igaz. ha ingyen, kockázatmentesen és konkurencia mentesen lehetne felhajtani az árakat. Ha kiszámolod, hogy hogyan néz ki a kereslet és kínálat időarányosan spekulátorokkal és azok nélkül, akkor láthatod, hogy miért hasznos amit csinálnak. Ha a spekulátor téved, akkor veszteséget szenved el. Ha jól méri fel a várható hiányt, akkor biztosította az áruk időarányos eloszlását. Minél korábban kezdi el a felvásárlást annál jobban laposítja a keresleti görbét és annál korábban jelez a gyáraknak, hogy többlet termelésre van igény. Pont a piac ezen mechanizmusai biztosítják azt, hogy a kínálat minél előbb felzárkózzon a kereslethez és hiány esetén is létezzenek tartalékok. Amikor az államok törvényekkel kezdik el tiltani ezt a viselkedést, akkor valójában a gazdaságot gyengítik és rontják mindenki életszínvonalát.
    Utoljára szerkesztette: Sydra, 2020.12.14. 03:16:12
  • Sydra #14
    "hiába van örjítő szükségem valamire,ha nincs sok pénzem."
    Miért járna neked bármi csak azért mert szükséged van rá? Te ülsz fordítva a lovon. Azt képzeled, hogy te neked nincstelenül ugyanúgy járnak dolgok, mint akinek pénze van.
  • cateran #13
    Nehanyan itt uj szintre emeltek a hulye fogalmat....
    Ad1, a skalpolas alapvetoen 1 - altalaban - alacsony profitmarginnal jaro rovidtavu befektetes..Ez etikus es teljesen legalis.
    Ad2, amirol itt szo van, az az eroforrasok abszolut nem etikus es valoszinuleg nem is torvenyes felhasznalasa (botok hasznalataval) Egeszen lenyugozo a hulyeseg olyan szintu megnyilvanulasa, hogy "Biztosítja, hogy nagy hiány esetén azoknak jusson áru, akiknek a legnagyobb szüksége van rá." Hat nem, hanem, aki hajlando kifizetni a mesterseges hiany altal keltett extrakoltseget....a ketto nem feltetlenul fedi egymast...vagy hogy "van egy termék, ami ritka és nagyon nehéz beszerezni" Csakhogy nem, hanem tomeges es automatizalt felvasarlas utjan mesterseges hiany keltesevel a normal fogyasztoi ar tobbszoroseert ujra forgalomba helyezik..."megbízol valakit, hogy azonnal szerezzen be neked egyet." Erosen ketlem, hogy valaki azert fizetne, hogy valamit a normal arnal sokkal dragabban szerezhessen be, de az mar kiderult, hogy agyilag nem vagy a toppon, szoval kinezem beloled...

    Masik zseni: "Ha van vásárló,biztosítani kell neki az árút!" Ugye erted, hogy nem a gyartokrol beszelunk, de meg csak nem is a viszonteladokrol, hanem 1 ujabb lepcsorol? (a viszonteladok viszonteladojarol) Magyaran az aru alapvetoen (tobbe-kevesbe ebben az esetben, de ebbe most ne menjunk bele..maradjunk annyiban, hogy tobbet kennek a skalpolokra, mint amiert valoban felelosek) elerheto, csak belep 1 ujabb szint (1 middle-middleman) aki mesterseges hianyt general (de legalabbis rasegit)
    Utoljára szerkesztette: cateran, 2020.12.14. 00:13:50
  • barret #12
    Nem is Te vagy a célközönség! Aki megteheti,megveszi dupla áron is! Ilyen a piac.Ha van vásárló,biztosítani kell neki az árút! Akár dupla áron is. Ez van.
  • esztyopa #11
    "A skalpolás egy kimondottan hasznos piaci tevékenység. Biztosítja, hogy nagy hiány esetén azoknak jusson áru, akiknek a legnagyobb szüksége van rá."

    Hát ez kb. olyan,mint ha valaki a végbélen keresztül való fogmosást üdvözölné.
    A pontról-pontra való cáfolat helyett csak annyit,hogy hiába van örjítő szükségem valamire,ha nincs sok pénzem.
    Fordítva vetted fel a szemüveget !
  • Neocortex #10
    Cyberpunkra és néhány VR címre nem :(
  • Gabbbbbbbbbbbb #9
    Eleg is az a kartya mindenre .)
  • Sydra #8
    Ez nem "lehet a jó oldalát is nézni" dolog. Ez objektíve hasznos dolog. Segíti a rendelkezésre álló erőforrások jobb hasznosulását. Ez emberek önkéntes együttműködésének az eredménye. Nincs benne semmilyen morálisan kifogásolható dolog. Senkinek nem jár a videokártya, se semmi más. Nincs olyan, hogy "normál esetben ezekből az eszközökből rengeteg kéne hogy legyen". Minden érték azért létezik, mert valaki megküzdött érte, hogy létrejöjjön. Az a normál eset, hogy pucéran ülsz kint a pusztában minden nélkül.
  • Palinko #7
    Persze meg a rák is hasznos mert bár csökkenti a túlnépesedés mértékét. Hagyjuk már, mindennek lehet jó oldalát találni de a skalpolás inkább káros tevékenység, normál esetben ezekből az eszközökből rengeteg kéne hogy legyen, ezek az emberek csak a szerencséjüket vagy a kapcsolati tőkéjüket fordítják profitra és semmilyen hasznos munkát nem végeznek. Az lenne az igazi ha a gyártók tudnának a szükséges mennyiséget gyártani és időben eljuttatni mindenhová és akkor nem kéne boltról boltra járkálni...
  • Sydra #6
    A skalpolás egy kimondottan hasznos piaci tevékenység. Biztosítja, hogy nagy hiány esetén azoknak jusson áru, akiknek a legnagyobb szüksége van rá.
    Ha megbízói viszonyban ábrázoljuk a dolgot, akkor még nyilvánvalóbb, hogy miért jó ez így: Van egy termék, ami ritka és nagyon nehéz beszerezni. Ezért ahelyett, hogy te várnál rá heteket vagy rohangálnál boltról boltra, megbízol valakit, hogy azonnal szerezzen be neked egyet. A beszerző többlet díja értékben azzal arányos lesz amennyi időt kellene várakozással és keresgéléssel töltened. A skalpolók is versenyeznek egymással így a többlet ár nyilván nem lehet végtelen.
    Utoljára szerkesztette: Sydra, 2020.12.12. 22:34:43