Berta Sándor

Robotautó-fejlesztő céget venne az Amazon

A vállalat szoftvereket és technikát fejleszt.

Az Amazon a Zoox nevű elektromos autókat fejlesztő startup megvásárlásáról tárgyal. Erről számolt be a The Wall Street Journal. A vállalkozás megerősítette, hogy kapott felvásárlási ajánlatot, amelyet alaposan megvizsgál, azt ugyanakkor nem árulta el, hogy az ajánlat melyik társaságtól érkezett.

Az Amazon már tavaly februárban egy finanszírozási kör keretében komoly összegeket fektetett be a Zoox konkurensének számító Aurora Innovation nevű cégbe. A beruházott pénz nagysága nem derült ki, csak az, hogy a társaság tekintélyes összeggel támogatta a startupot. Az Amazon akkor azzal indokolta a befektetését, hogy lenyűgözik az autonóm közlekedésben rejlő lehetőségek.

A Zooxot 2014-ben alapították és a célja egy robottaxi-flotta felépítése. A vállalat jelenleg San Franciscóban tesztel járműveket, amelyekben vészhelyzetekben beavatkozó biztonsági sofőrök is helyet foglalnak. A vállalkozás értékét a legutóbbi, 2018-as finanszírozási körben 3,2 milliárd dollárra becsülték. A The Wall Street Journal azt írta, hogy az Amazon minden bizonnyal kevesebbet fizethet majd érte, de az egyeztetések zátonyra futhatnak, mert a Bloomberg értesülései alapján már társaságok is érdeklődnek a startup iránt. A Zoox szóvivője azt mondta, hogy a Qatalyst Partners segítségével értékeli ki a beérkezett ajánlatokat. Az Amazon szóvivője nem kommentálta a kiszivárgott híreket.

Az üzlet egyébként azért lenne kifizetődő a kereskedelmi óriás számára, mert elemzők szerint segíthetne a 2025-re több mint 60 milliárd dollárosra emelkedő szállítási költségek mérséklésében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!