Gyurkity Péter

Meglepetéssel szolgáltak az aszteroida-küldetések

Mindkét esetben nem a várt eredmény született, bár még a mintákat sem gyűjtötték be.

Annak idején mi is beszámoltunk arról, hogy februárban szállt le a JAXA saját szondája a számára kijelölt aszteroidán, akkorra pedig már a NASA eszköze is megérkezett a Bennuhoz, amelyről a tervek szerint 2020-ban vesznek majd mintát. Most az első eredmények is befutottak, a két küldetésben ugyanis már közvetlenül a helyszínen figyelik meg a célpontokat. Mindkét expedíció komoly meglepetéssel szolgált.

A 2014 végén elrajtolt Hajabusa-2 esetében egyelőre a felszínhez közeli mintákat gyűjtötték be, ezt követi majd a mélyebb rétegek célba vétele. Eközben azonban a szonda szorgalmasan gyűjti az adatokat, az eredményeket pedig a Science magazinban tették most közzé. Eszerint a vártnál jóval kevesebb víz van a Ryugun, az aszteroida még a szénnél is feketébb, a belső szerkezet pedig nagyjából azonos méretű kődarabokból állhat, amelyek nagyobb testekből szakadtak annak idején ki. A forma és a sűrűség alapján valószínűsíthető, hogy korábban gyorsabb pörgéssel jellemezhető időszakok is előfordultak, az eredeti forrásként szolgáló égitest pedig szintén kevesebb vizet tartalmazott és volt belső hőforrása. A részletesebb vizsgálatokkal betekintést nyerhetünk az akkori állapotokba, legalábbis a minták 2020 utáni megérkezését követően.


A Bennu aszteroida

Az OSIRIS-Rex fejleményeiről a NASA számolt be egy újabb közleményben. Itt az jelentett meglepetést, hogy a december végén helyszínre érkezett szonda már 11 alkalommal figyelt meg részecskefelhőket, ezen részecskék egy része pedig akár 1,61 kilométeres távolságban kering az aszteroida körül. Ezek nem jelentenek veszélyt a szondára, viszont alaposan meglepték a kutatókat, akik nem erre számítottak. Ők szintén a Naprendszer korai történetére, illetve eredetére szeretnének jobb rálátást nyerni, itt viszont már a felszín is fejtörést okozott, a várt sima felület helyett ugyanis igencsak változatos, sziklás terület várta őket, bár a csapat optimista, szerintük nem lesz gond a leszállással.

A minták várhatóan 2023-ban érkeznek majd a Földre, itt tehát még bőven van idő a további megfigyelésekre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!