Berta Sándor
Két másodperc alatt feltörhető egy Tesla
Belgiumi szakemberek villámgyorsan kijátszották a gyártó által alkalmazott biztonsági megoldást.
A Leuveni Katolikus Egyetem munkatársai Lennert Wouters vezetésével vették górcső alá a Tesla S modelljének Key Fob nevű érintés nélküli rendszerét, s alighanem őket is meglepte és megdöbbentette az, hogy viszonylag kis erőfeszítések árán másodpercek alatt fel tudták törni a védelmet. A sikeres akciónak köszönhetően nem csupán hozzáférést szereztek egy Tesla gépkocsihoz, hanem el is tudták indítani azt. A kutatók gyakorlatilag klónozták a Key Fobot, amely csak néhány száz dollárba kerül és lehetővé teszi a kulcstartó és a jármű közötti titkosított kommunikációt. Ezt a kapcsolatot sikerült 1,6 másodperc alatt kikódolni. Mindez annak volt köszönhető, hogy a Tesla, illetve a rendszert szállító Pekton nevű vállalat egy viszonylag gyenge, 40 bites titkosítást használt.
Lennert Wouters elmondta, hogy a Key Fobot teljesen klónozni tudták és nem csupán kinyitották az autót, hanem működésre is bírták. A munkájukat nehezítette, hogy a támadó legfeljebb egy méterre tartózkodhat a Key Fobtól azért, hogy el tudja fogni a titkosított kommunikációt.
A belgiumi szakemberek már tavaly jelezték a gyártónak a biztonsági hibát és cserébe kaptak is 10 000 dollár jutalmat. A Tesla júniusban befoltozta a rést, júliusban pedig figyelmeztette az ügyfeleit az ilyen jellegű támadásokra és azok veszélyeire. Emellett a társaság azt javasolta, hogy az emberek egy PIN-kód segítségével védjék le a járműveiket és két héttel ezelőtt új frissítést biztosított a számukra.