Berta Sándor

Baleseti statisztikákat hamisított a Tesla?

Rövid időn belül jelentős mértékben javult az autógyártó baleseti statisztikája, ami gyanússá vált.

A Center for Investigative Reporting nevű amerikai médiaszervezet jelentésében azt írta, hogy a Tesla meghamisította a hivatalos baleseti statisztikákat. A Tesla Motors adatai alapján míg 2016-ban még minden 100 munkatársra 8,2 baleset jutott, addig tavaly már csak 6,2 baleset. Az utóbbi egy tipikus szám az autógyártásban. A Reveal nevű platform ugyanakkor úgy vélte, hogy a jelentést megszépítették, emiatt hivatalos vizsgálat is indult.

A Reveal rámutatott, hogy számos balesetet fel sem tüntettek a hivatalos statisztikákban. A szerzők egy konkrét példát is megneveztek. Az egyik alkalmazott nyilvánvalóan a munkakörülmények miatt beteg lett. A Tesla menedzserei az esetet a magán egészségügyi problémák közé sorolták. A másik módszer az volt, hogy ezeket az eseteket - jogtalanul - kevésbé súlyosnak minősítik. A Bloomberg információi alapján a kaliforniai Division of Occupational Safety, vagyis a munkavédelmi kérdésekért felelős helyi hivatal nyomozásokat indított. Az egyelőre nem ismert, hogy mikorra várhatók a hivatalos eredmények.

A Tesla egy hosszabb blogbejegyzésben vehemensen tiltakozott a felvetések ellen. A vállalat álláspontja alapján a Reveal anyaga "egy olyan szélsőséges szervezet ideológiailag motivált támadása, amely a szakszervezetek támogatásával dolgozik azért, hogy egy kalkulált dezinformációs kampányt indítson a Tesla ellen". A Reveal által említett eseteket kivizsgálták és mindegyiket korrekt módon, munkahelyi balesetként vagy betegségként rögzítették és jelentették.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • HyBrIDNyLA #3
    Chuck Norris vett egy benzines Tesla-t (: (: (: (: (:
  • Timbu #2
    A Tesla egy fiatal autógyár, tapasztalat nélkül. A Model 3 gyártásának akadozása is mutatja, hogy a gyártási folyamataik még nem tökéletesek. Na ezért hihető, hogy náluk több a baleset is, mint egy régóta működő gyárban.
  • Macropus Rufus #1
    "Az utóbbi egy tipikus szám az autógyártásban."
    tehát csak a Tesla manipulál és a többi nem. Értem.