MTI

A Facebookkal közösen tesztel a Magyar Telekom

A vezeték nélküli hálózattal akár 1 gigabájtos sávszélesség is biztosítható lesz, a bevezetése 2020-ban várható.

A Deutsche Telekom a leányvállalatán, a Magyar Telekomon keresztül a Facebookkal (FB) együttműködésben egy új, az optikai hozzáféréssel összemérhető átviteli sebességet biztosító, vezeték nélküli technológia kísérleti tesztjeit végzi Budapesten. A Facebook által Terragraph néven kifejlesztett új, a 60 gigahertzes ingyenes spektrumot használó, milliméter hullámú hálózatra épülő technológia segítségével akár 1 gigabájtos sávszélesség is biztosítható lesz. A technológiára épülő Telekom Virtual Fiber szolgáltatás várhatóan 2020-ban kerülhet kereskedelmi forgalomba a nemzetközi piacokon - - jelentette be Claudia Nemat, a DT igazgatótanácsának technológiáért és innovációért felelős tagja a barcelonai Mobil Világkongresszuson.

A Magyar Telekom Budapesten fogja tesztelni a Terragraph technológiát, míg a Telenor Kuala Lumpurban hajt végre terepkísérletet vele. A technológia lényege, hogy utcai berendezéseken, köztéri lámpákon fognak elhelyezni hálózati eszközöket. A tervek szerint a lakosság bevonásával - rövid megszakításokkal - több hónapig tart majd a projekt. A kiválasztott helyszínen 100-300 háztartásnak lesz lehetősége kipróbálni a szolgáltatást, a háztartásokat 100 darab kisméretű, könnyű, az elektromos oszlopokra, világítási oszlopokra, utcai bútorokra és épületekre felszerelendő antennával szolgálja majd ki a Magyar Telekom.


A DT Európában 700 ezer kilométer optikai hálózatot üzemeltet, tavaly 40 ezer kilométernyi hálózatot építettek csak Németországban, idén újabb 60 ezer kilométernyi hálózatfejlesztést terveznek. A vállalat minden idők legnagyobb hálózatmodernizációs programját hajtja végre - mondta Claudia Nemat. Tim Höttges, a DT vezérigazgatója kijelentette: az 5G infrastruktúra fejlesztésekhez minden adott. A szabályozási környezetet ugyanakkor a vezérigazgató kérdésesnek nevezte, szavai szerint inkább kevesebb szabályra lenne szükség. Közlése szerint az optikai hálózataik fejlesztésére tavaly 7 milliárd eurót költöttek Európában.

Claudia Nemat bejelentette azt is, hogy indulásra kész az európai repülőgépes internethálózat, amit elsőként az Inmarsattal és a Nokiával közösen fejlesztettek ki 1,5 év alatt. A 300 földi bázisállomással és műholdas kapcsolaton keresztül működő hibrid hálózat 10 000 méteres magasságban is lehetővé teszi az internethasználatot az utasoknak. A speciális bázisállomások 30 európai országban, köztük Magyarországon találhatóak, ez utóbbiak a Magyar Telekom öt telephelyén, Sármelléken, Tamásiban, Domonyvölgyben, Dombrádon, és Vésztőn.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #5
    Értelmetlen fejlesztés.
  • wraithLord #4
    Jah, nem volt egyértelmű a kérdés. :D A cikkben is benne van, hogy ők fejlesztik.

    "Nyilván azért csinálják ezt, hogy az emberek még többet tudjanak a Facebookon lógni."
    Valami ilyesmire gondoltam. :D
  • Cat #3
    "És ehhez mi köze az FB-nek?"
    Hogy övék a technológia.
    https://code.facebook.com/posts/1072680049445290/introducing-facebook-s-new-terrestrial-connectivity-systems-terragraph-and-project-aries/

    Nyilván azért csinálják ezt, hogy az emberek még többet tudjanak a Facebookon lógni.
  • defiant9 #2
    Jah, mert az utcán sétálva gigabites sávszélesség kell a népnek.
    Én azért átrajzolnám a fenti képet a magyar valóságnak megfelelően ahol fák szegélyezik az utat/lámpatesteket, legyen az belvárosi tér vagy lakótelep, amik 60 GHz-en már szépen árnyékolnak. Az autósok meg eleve egy faraday kalitkában ülnek, de azért az ablakba rakott GPS mintájára működhet(ami mellesleg a jóval kedvezőbb terjedésű 1 GHz-es sávban üzemel) Én egyébként személy szerint inkább a +10000 fát Budapestre projektet támogatom nem a +10000 mikrohullámú sugárzót.
  • wraithLord #1
    És ehhez mi köze az FB-nek? Ezentúl minden belépésnél raw, 40 Megapixeles (interpolált is jó) szelfiportrékat kell majd feltölteni az azonosításhoz? :D