Gyurkity Péter

Rádiójelek futottak be egy szomszédos csillagtól

Ezek pontos eredetét azonban eddig nem ismerik, így most ismét figyelik a csillagot.

Csillagászok egy csoportja eredetileg még májusban jelentette be, hogy furcsa rádiójeleket észleltek, amelyek minden valószínűség szerint egy szomszédos törpecsillagtól erednek. Mivel ezek pontos mibenlétét és eredetét nem sikerült feltárni, a napokban folytatták a megfigyelést, a most kapott eredmények pedig segíthetnek a rejtély megoldásában.

Az Arecibo Obszervatórium munkatársai közzétették a részletes jelentést, amelyet nem sokkal később követett az újabb megfigyelés elindulásáról szóló további hír. Eszerint a tőlünk mintegy 11 fényévre lévő Ross 128, amely egy vörös törpecsillag, érdekes rádiójeleket küld felénk, ezek pedig több eltérő frekvencián futnak be. Felmerült természetesen, hogy valamilyen helyi forrás játszik ebben szerepet, netán egy műhold zavaró hatásáról van szó, mivel azonban egyszerre több frekvencia is érintett, illetve a Ross 128 egy nagyon is aktív csillag, könnyen lehet, hogy valóban a viszonylag távoli forrás a jobb jelölt.

Az idegen civilizáció jelenléte egyelőre a lista alján kapott helyet, mint lehetséges opció, a csillagászok inkább valamilyen természetes jelenségre gyanakodnak. Az interferencia szerintük szintén nem kap itt komoly szerepet, bár az eddig látott napkitörések sem produkálnának ilyen jeleket. Előfordulhat, hogy ez utóbbiak egy új kategóriája jelenik itt meg, arra pedig több jel is utal, hogy a rádiójelek hosszabb ideig utazhattak az űrben, mivel itt az alacsonyabb frekvencián regisztrált példányok mintha valóban lelassultak volna az apró részecskékkel való találkozások miatt, és ezért futottak be némileg később. Egyelőre azonban nem tudnak konkrét választ adni a kérdésekre, ezért a szoros megfigyelés folytatódik.

Az újabb megfigyelési periódus július 16-án indult, itt egy-két hét kell majd az eredmények kiértékeléséhez, ennek révén pedig megbízhatóbb válaszokat kapunk majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Caro #7
    Bocsi, visszavonom, úgy tűnik én voltam a hülye...
  • Caro #6
    Igen, abból olyan kevés van, biztosan nem gondoltak rá :)
    Geostac pályán konstans jelet kapnál, míg ha csillag felől jön, a Föld kifordul alóla, és ebből jön egy gauss-szerű profil, ami persze az antenna karakterisztikájától függ, hogy pontosan milyen.
  • Kara kán #5
    Geostacionárius pályán mozgó műhold a ludas.
  • Cyberdog #4
    Ross Planet FM, 10-s toplistáját hallhatták. S most jöjjön a napi kívánságműsorunk.
    - Egyből egy kívánsággal indítunk. Brufrrrrgh küldi szerelmének a Proxima Centauri B-ről a Zrrrghddljewfwfw című nótát.
  • NEXUS6 #3
    I want to belive!
    Vigyetek magatokkal!
    XD
  • kvp #2
    A belinkelt cikk alapjan a tobbi radioteleszkop kesobb mar nem latott semmit es ha jol ertem az elso csapat sem talalt semmit amikor ujra raneztek. Vagy radiozavar volt, vagy csak egy viszonylag rovid jelrol volt szo, ami abbamaradt. Sajnos a legtobb esetben nem vesznek fel akkora felbontassal, hogy ha lenne is valamilyen jel, azt ertelmezni tudjak. (max. felismerni, hogy van)
  • Kara kán #1
    E.T., te vagy az?