Gyurkity Péter

Kétmilliárd éves vizet találtak

Egy kanadai bánya mélyén bukkantak az ősi vízre, amely eltérő elemeket tartalmaz.

A University of Toronto kutatói jelentették be az American Geophysical Union találkozóján az érdekes felfedezést, amely állításuk szerint az eddig megtalált legrégebbi vízzel kapcsolatos. A mintákat egy bánya mélyéről hozták fel, ahol ugyanezen csapat tagjai már évekkel ezelőtt is hasonló (sikeres) munkát folytattak.

A beszámolóból kiderül, hogy a szintén Ontario tartományban lévő Timmins közelében található az egyébként ma is aktív réz- és ezüstbánya, ahonnan 2013-ban, mintegy 2,4 kilométeres mélységből hozták fel az akkor 1 milliárd évesre becsült vízmintát. Azóta még lejjebb merészkedtek a járatokban, a mostani „lelet” ugyanis már 3 km mélyről származik, ez pedig a benne található elemek alapján 2 milliárd éve van jelen a helyszínen, így betekintést nyújthat a földi élet korai szakaszába. A kor megbecsléséhez éppen ezen elemeket használják fel, az itt talált hélium, argon, neon, kripton, valamint xenon pedig arra utal, hogy valóban ilyen idős vízről van szó.

A fenti gázok lassú felhalmozódása olyan folyadékokban megy végbe, amelyek nagy mélységben, különböző repedésekben, hosszú időn keresztül megrekednek. A minta összetételénél fogva nemcsak saját korába enged betekintést, de egyben utalhat az akkori légkör, valamint az egész bolygó állapotára is, ami különösen érdekes a szakemberek számára. A most megvizsgált víz nem mellesleg nyolcszor sósabb a tengervíznél, emellett pedig nyomfémeket tartalmazhat, tehát az sem lenne meglepő, ha arzén, kadmium, króm, réz, ólom, higany, cink, valamint egyéb elemek jelennének meg a mintában. Ennek elfogyasztása amúgy nem lenne halálos, de az íz minden bizonnyal undort váltana ki belőlünk.

A részletes vizsgálatok eredményei segíthetnek megérteni az élet nagy mélységben való megmaradásának módjait, de a későbbiekben akár más bolygók esetében is a segítségünkre lehet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Irasidus #9
    Mérgező alatt toxikus mérget értettem... A sót, bármennyire is képes megölni egy embert, nem tekintjük méregnek.
  • VolJin #8
    A tengervízet sem lehet meginni. A mentőcsónakban szomjaznak az emberek, mert a tengervíz fogyaszása károsabb, mint nem inni. Ehhez képest ez nyolcszor sósabb, de nem mérgező. WTF?
  • xyl #7
    Na jó, tényleg nem ivóvíz. De esetleg egy kicsit higítva levest lehetne főzni belőle. Kicsit fémes ízű sós víz, nem nagy cucc... Én pl. szeretem a kénes, vasas természetes ásványvízeket.
  • Irasidus #6
    Írták a cikkben nem mérgező, viszont borzasztó rossz íze, és szaga lehet - és mivel sós víz, ezért mégsem iható. Végig kell olvasni, nem izomból kommentelni.
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2016.12.21. 13:49:42
  • szasko #5
    Kíváncsi vagyok, hogy mennyire lehet iható ez a víz.
  • fszrtkvltzttni #4
    Lényeg, hogy természetes.
  • attes #3
    Ha 100 dollárért árulnának egy kis üveget biztos sokan meginnák.
  • bunny #2
    Nyilván itt az a lényeg, hogy az a víz 1-2M éve nem érintkezett a légkörrel.
  • Tinman #1
    Bennem és benned még régebbi van. Nem egy nagy valami.