Berta Sándor

Bécsben is elérhető az Uber ételszállító szolgáltatása

A platform ezzel a lépéssel Közép-Európa felé nyitott.

Ali Azimi, az UberEATS Németországért, Ausztriáért és Svájcért felelős szóvivője kijelentette, hogy Bécs az első német nyelvű város, amelyben a szolgáltatás elérhetővé vált. A cég több mint 100 étteremmel kötött szerződést, amely 11 és 23 óra között biztosítják a különböző ételeket. A lehetőséggel egyelőre a Bécs belvárosi kerületeiben és a 20. kerületében lakók élhetnek.

Andreas Weinberger, az Uber ausztriai első embere kiemelte, hogy az embereknek egyre kevesebb idejük van bevásárolni vagy elkészíteni az ételeiket. A vállalat már három éve jelen van Bécsben és nem csupán a saját technológiájukra támaszkodhatnak. Az ételeket mobilalkalmazással lehet megrendelni, az elszámolás a háttérben hitelkártyával vagy a PayPal rendszerén keresztül történik majd. Az ételszállító futárok profik, illetve diákok és alkalmi munkavállalók, akik többnyire kerékpárral közlekednek. Amennyiben az ajánlatot más kerületekre is kiterjesztik, úgy az ételeket más járművekkel is kiszállíthatják.


Christine Bachler marketingvezető elmondta, hogy eleinte nem kérik az ügyfelektől a szállítási díj kifizetését és nem határoznak meg minimálisan rendelhető ételmennyiséget sem. Az éttermek számára azért előnyös az együttműködés, mert nőhet a kihasználtságuk és lekerülnek a vállukról a logisztikai terheket.

Az Uber jelenleg a világ 55 városában biztosítja az ételszállítási lehetőséget és több mint 10 000 étterem a partnere. Az európai városok közül a platform Amszterdamban, Brüsszelben, Londonban, Lyonban, Milánóban, Párizsban és Stockholmban érhető el. Az Uber október elején jelezte, hogy bővíti ételszállító szolgáltatását, megerősíti a területen betöltött pozícióját és ennek köszönhetően az eddigi hat ország mellett legalább további 22 államban lesz elérhető a platform.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • weine #2
    Mi köze ennek a szabályozott piac elfelejtéséhez? ÉS a szociális államhoz?
    Ha dolgozol, lesz pénzed. Ha nem az állam nem tart el, miért is tenné? Az az idő véget ért nálunk 89 körül..
  • fonak #1
    Legyél "freelancer" az új gazdaságban! Nincs szabadság, nincs kötött munkaidő, loholhatsz a léért, ha éjjel 1-kor fut be a megrendelés, akkor. Ja, nem muszáj, csak akkor felkopik az állad. Lesz, aki megcsinálja helyetted. Végre el lehet felejteni az olyan európai megcsontosodott hagyományokat, mint a szakszervezet, szabályozott piac, szociális állam. Ezek mind versenyképtelenné tesznek, legyünk tehát Kalifornia!