Berta Sándor

Közösen épít önvezető autót a Google és a Fiat Chrysler

A két gyártó módosítja a Chrysler egyik modelljét. A Fiat az első nagyobb autógyártó, mely együttműködik az amerikai IT-céggel az önvezető járművek terén.

A Google és a Fiat Chrysler közösen akar létrehozni egy önállóan közlekedő gépkocsit, amelynek az alapját a 2017-es Chrysler Pacifica típusú hibridjármű jelenti majd. A nyolc személy szállítására képes autó hatótávolsága az elektromos meghajtást használva 48 kilométer, míg vegyes üzem esetén 850 kilométer. Száz darab prototípust készítenek a Michiganben lévő gyárban, mely lépéssel a Fiat az eddig az önvezető járművek terén lemaradók csoportjából kapásból az élmezőnybe ugrott.

Ez a szerződés a Google részéről is mérföldkő, hiszen autonóm vezetésű technológiájuk fejlesztése óta ez az első eset, hogy közvetlenül kooperálnak egy autópiaci szereplővel. Sergio Marchionne, a Fiat Chrysler vezérigazgatója közölte, hogy nagyon szívesen dolgozik együtt a Google és más IT-cégek szakembereivel, és nyitott a technikára. Az ágazat nagyon komoly összegeket pazarol el, ha ugyanannak a technikának a több változatát egymással párhuzamosan fejleszti ki, és a konszolidáció nagyobb nyereséget eredményezhet. Amennyiben 2018-ban távozik a vezérigazgatói pozícióból, akkor azt szeretné, hogy a gyártó a korábbinál jobb helyzetben legyen.


Tehát a Fiat technológiát kap, a Google pedig járműveket, ez pedig elengedhetetlenül szükséges nekik a folytatáshoz, hiszen nem akarnak saját gyárat építeni. A lépés nem jelent kizárólagos elköteleződést semelyik részről, azaz mindkét társaság szabadon köthet más, ugyanezen technológiát fejlesztő partnerekkel is szerződést. Ez különösen a Google számára fontos, hiszen más autógyártókkal is tárgyalnak, több, mint 1,4 millió mérföldes teszt-tapasztalataikra sokan kiváncsiak. A General Motorssal folytatott tárgyalás eddig eredménytelen volt, mert nem tudtak megegyezni a technológia és az adatok tulajdonjogáról.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • M2 #11
    Kötelező biztosítás ember vezette autón 200 ezer Ft/év, önvezető autón 0 Ft/év.
    Például.

    Mariska oszt-szoroz és eladja a szaros Swiftet, amit meg megspórol, abból tíz évig jár hétvégenként a telekre robotautóval. Az udvaron a garázs helyét meg beültetheti virágokkal. A társadalom meg megköszöni, hogy nem rohaszt egy tonnás vasat, nem ereszti le titokban a fáradt olajat a csatornába és nem pöfög szét mindenfelé egy csomó kőolajszármazékot. Win-Win
  • Ender Wiggin #10
    Milyen adóval vezeted rá a csóró többséget? Akik a szaros Swiftjüket és egy élet munkájával vették meg. Gondolkodjál már! Ez az egész önvezető dolog sokkal kevéssé égető kérdés az emberiség szemponjából, mint mondjuk az alternatív üzemanyag. És ha lesz ilyen, és az nem használható valamilyen módon a jelenlegi autókkal is, akkor annak bevetezése lehetetlen, amíg van egy csepp olaj a földön. És nem csak azért, mert a többség nem vehetne még egy autót, hanem mert mi lenne a jelenlegi sokszáz millió járművel...
    Plusz ki vállalja az, hogy elveszi az ember jogát arra, hogy maga vezesse az autóját? Abból is lehetnek gondok...

    UI: a cikkszerzőtől kérdezném, hogy a Fiat-Chrysler cikkhez milyen szempontból kapcsolódik a főoldalon látható Lexus SUV fotója?
    Utoljára szerkesztette: Ender Wiggin, 2016.05.09. 13:38:26
  • M2 #9
    "Ördögtől való, hogy egy kocsi magától menjen, s ne egy élő ló húzza azt! Ilyen szörmedvényt senki sem akarhat magának s becses családjának" - Tikal, 1890
  • Palinko #8
    mintha a nyugdíjas otthonból hallottam volna a véleményeket :D
  • Tikal #7
    az, majd kipukkad, és senki sem akar majd robotautot..
  • M2 #6
    Oh, hát persze! És adókkal, biztosítási díjakkal nem lehet ám rávezetni az embereket arra, amire a hatalmak akarják. Ilyen a történelemben még sose volt...
  • Ender Wiggin #5
    Van mondjuk 1 milliárd autó jelenleg. A tulajdonosokra nem kényszeríthetik rá, hogy szabaduljanak meg a jelenlegitől és vegyenek önvezetőt (ahogy pl. a dízeleket sem tilthatják be, hiába ölnek meg több embert, mint a balesetek). Vagyis ez az egész csak választási alapon mehet, ami azt jelenti, hogy a közelekedésben lesz globálisan pártízezer önvezető a fejlett országokban, aztán annyi.
  • dyra #4
    nagyon messze vannak attól, hogy ezek a járművek pl Budapesten közlekedni tudjanak több értelme lenne egy modern tömegközlekedési rendszert kialakítani az autós forgalmat pedig minimálisra csökkenteni.
  • Cat #3
    Vagy inkább iszonyatos pénzek vannak benne, illetve megtakarítási lehetőségek a cégek számára. Ha üzembiztosan működik (legalább még egy évtized) radikálisan átalakítja azt, amit tömegközlekedésről és (személy)szállításról gondolunk. És itt nem csak a taxitársaságrokról van szó, mint amire az Uber tervezi használni, hanem az autómegosztó szolgáltatásoktól kezdve a futárokon át a komplett autóbérlési piacig. Ha jól működik egy közautó rendszer (mint ahogy a közbringa rendszer rengeteg helyen bejött), jóval kevesebb embernek kell saját autó, rengetegen pl. csak hétvégén használják a sajátjukat. Kevesebb lesz a dugó, kevesebb lesz a baleset, több lesz a szabadidő. Ez az ígéret, persze hogy ebből mennyi valósul meg már a megvalósításon múlik. Tesztelni kell, dolgozni, fejleszteni - aki most korán becsatlakozik jóval nagyobb eséllyel lesz első, mint aki legyint rá.
  • gombabácsi #2
    lufijellegű az egész