MTI

Minden IT-cég az Apple mellett áll iPhone feltörés-ügyben

Ritkán tapasztalható egységben álltak ki az amerikai internetes óriáscégek az Apple mellett a vállalat és a washingtoni kormány vitájában, amelynek középpontjában a San Bernardinóban lezajlott terrortámadás egyik elkövetőjének iPhone-ján tárolt adatokhoz való hozzáférés áll.

Még az Apple vetélytársai is támogatásukról biztosították a kormánnyal vitában álló céget, és közös jogi beadvánnyal fordultak egy szövetségi bírósághoz, hogy az Apple-t támogassa a vitában a hatóságokkal szemben. A közös beadványt a többi között a Google, a Facebook, a Microsoft, az AT&T, a Mozilla, a Snapchat, a WhatsApp és még számos internetes cég írta alá. A félvezetőket gyártó Intel önállóan nyújtott be keresetet az Apple védelmében, a Cisco Systems pedig közölte, a tárgyaláson szólal fel az Apple mellett.

Ezzel párhuzamosan ugyanilyen jellegű jogi keresetet adott be a San Bernardinóban elkövetett terrortámadás áldozatainak hat családtagja, de beadványukban ők a kormány mellé álltak. Álláspontjuk szerint az amerikai hatóságok végrehajtási végzése indokolt, és "a magánadatok védelmét senki nem élvezheti azért, hogy bűnt kövessen el". A dokumentumban a családtagok arra emlékeztettek, hogy az Apple "rutinszerűen változtat a rendszerein", hogy megfeleljen a kínai hatóságok előírásainak.

A vita az Apple és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) azután robbant ki, amikor Sheri Pym kaliforniai bíró február 16-án hozott döntésében utasította az Apple-t, hogy egy különleges alkalmazással segítse hozzá a nyomozókat a decemberi lövöldözés egyik merénylője, Syed Rizwan Farook mobiltelefonjában lévő adatok eléréséhez. A férfi és a neje tizennégy emberrel végzett a kaliforniai San Bernardinóban.

Az Apple megtagadta az utasítás teljesítését, azzal érvelve, hogy egy ilyen lépés veszélyes jogi precedenst teremtene, amely veszélybe sodorná több száz millió iPhone-felhasználó adatainak biztonságát. Tim Cook, az Apple vezetője azt kérte a bíróságtól, hogy vonja vissza a keresetet. Azóta a vita csak tovább mélyült, és immár arról szól, hol húzódik az a határ, ahonnan fontosabbnak tekinthetők a nemzetbiztonsági szempontok a személyes adatok védelménél.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Papichulo #14
    Az ilyen cégekben akkor bíznék, ha tényleg kiadnák a forráskódokat nyíltan, hozzáértők átnéznék és megállapítanák hogy "tényleg jól titkosít nem tudják visszafejteni"

    Jopar, kezdetektol fogva open-source rendszerben (pl. OpenSSL) fedeztek fel sok eves backdoorokat es biztosnagi kockazatokat, ergo ez sem jelent semmit. Amugy az OSX, iOS, Android eleg nagy - bar nem teljes - reszenek elerheto a forrasa.
  • ostoros #13
    A lényeg úgyis a gazdasági hírszerzés.
  • kvp #12
    Ez mar teljesen csak egy jogelmeleti vita. Egyreszt nem valoszinu, hogy pl. az NSA nem ment egyszeruen be az osszes amerikai techceghez es vitte el az osszes alairokulcsukat. A microsoft pl. bevallotta, hogy ok keresre atadtak ezeket a win95 ota minden rendszerhez.

    Innentol a kerdeses szoftvert az amerikai allam ossze tudja allitani es fel tudja juttatni a kerdeses telefonra ha akarja, bar ezt nem a kervenyezo FBI, hanem az NSA tudja megtenni es valoszinuleg meg az FBI-nak sem nagyon szeretnek elarulni mire is kepesek es mire nem. (leginkabb azert mert valoszinuleg 100%-ban az amerikai alkotmanyba utkozik)

    A jogi vita vegen lehet, hogy lesz egy uj torveny vagy kis valoszinuseggel egy regota esedekes alkotmanykiegeszites a szemelyes adatok temajaban.

    A terroristakkal kapcsolatos adatgyujtesnel meg nem az a gond, hogy altalaban nem tudjak lehallgatni oket, hanem az, hogy akkora a hatterzaj a forgalomban, hogy nem tudjak kit is kellene lehallgatni. Ugyanez a baj a szemelyes megfigyelessel, hogy annyi a gyanus szemely, hogy nem tudjak melyikbol lesz utanna legkozelebb tenyleg terrorista es ezert kit is kellene kovetni. A megelozesi alapon vegzett kapcsolati halo felderiteses szures alapjan meg a valoszinusegi ertekek szerint az amerikai muzulmanok tobb mint 90%-at kellene azonnal internalni. Franciaorszag es az Egyesult Kiralysag sincs jobb helyzetben, ott is gyakorlatilag minden muzulman terroristagyanus es ha ugy adodna, akkor valoszinuleg csatlakoznanak a francia/angol iszlam allamhoz mint fegyveres harcosok. Ugyanez a helyzet a nemetorszagi torokokkel es az ujonnan erkezett bevandorlokkal. Az a megoldas, hogy akkor megelozeskeppen mindenkit kiirtunk meg a 2. vilaghaboru ota nem tul nepszeru es eladhato strategia.
  • zola2000 #11
    Az ilyen cégekben akkor bíznék, ha tényleg kiadnák a forráskódokat nyíltan, hozzáértők átnéznék és megállapítanák hogy "tényleg jól titkosít nem tudják visszafejteni" mint például a mega.nz amíg az apple ezt nem teszi meg, addig az ilyent műbalhénak gondolom, és max valami secure linuxban bíznék (ha valami pedoterrorista vagy komoly EUs cégvezető lennék, de átlagemberként annyira nem kell titkolóznom ... B tervként a nicovideót windowsos gépen / iphoneon nézném, míg céges ügyeket / linuxos gépen / secure android telón meg valami jól titkosított chaten tárgyalnék nehogy véletlenül épp alám licitáljon egy centel egy amerikai konkurens cég egy közbeszerzési tárgyaláson)

    más kérdés hogy a megát zárt amcsi fejlesztésű oprendszerből elérve már meg is vannak az nsanak a megás kulcsaim, de ... a kiránduláson lőtt fényképeimet nézegethetik.
  • ostoros #10
    Én úgy gondolom, hogy ilyen relációban az állam a doboz, a céges és gazdasági környezet pedig a tartalom, ami meghatározza az életszínvonalunkat.
    Lehet a doboz nagyon díszes, ha a tartalma egy rakás szar. A céges diktatúra veszélyesebb, mint az állami.
  • pityuka177 #9
    2011. június 29.
    http://www.hwsw.hu/hirek/46958/microsoft-skype-voip-telefon-biztonsag.html
  • M2 #8
    Ezért jó dolog az internet: a hozzászólásokon keresztül megismerhető a kisember mélysötét gondolkodása. Abból pedig levezethető, hogy a múltban mégis hogy a fenébe jöhettek létre diktatúrák, fasizmus, kommunizmus... stb.
  • bdzsana #7
    A technológia ott jár, hogy ezeket az adatokat be tudja gyűjteni, de a hatékony valósidejű feldolgozást még nem tudják megvalósítani.
  • bdzsana #6
    Egyrészt nem úgy zajlott, hogy a cégek szóltak, héé NSA nem kell egy kis adat?
    Az NSA hosszú perek, tárgyalások és zsarolások árán jutott hozzá, mint kiderült a kiszivárogtatott dokumentumokból.
    De teljesen mindegy a nagy cégek mit csinálnak úgy is gonoszak maradnak.
    Ha odaadják az adatokat az a baj, ha nem akkor mert azt mondják, hogy mi az, hogy nem teljesítik az adott állam kérését. És jönnek a hasonló beszólások, hogy már nem az állam irányít hanem ezek a cégek stb stb.

    Röviden tök mindegy mit lép egy cég, még ha az a lépés felszámolná akár a szegénységet is a Földön, akkor is mögé kell képzelni minden esetben valami ördögi tervet.
  • OGMontana #5
    Érdekes, hogy megvan rá a technológia, hogy telefonon keresztül megfigyeljenek mégis a terrorcselekmények 90%-át nem tudták megelőzni.
    Az iskolai lövöldözéseket sem tudják megállítani, a párizis támadásoknál pedig lényegében telefonon keresztül üzengettek egymásnak.