Ötvös Tibor

Elkészült a Vissza a jövőbe 2 csodacipője


A Nike úgy döntött, hogy mégis elkészítik a Vissza a jövőbe 2-ben látott cipő kereskedelmi változatát.

Napok óta a Vissza a jövőbe filmekről szól minden, hiszen idén van az első rész bemutatójának 30. évfordulója és ezen alkalomból szóba kerül természetesen a második rész is, melyben 2015-be jutott el Marty és Doki. Megjelentek a listák arról, hogy a filmben látott jövőképből mi az ami megvalósult és mi az amire még várni kell. A két legismertebb tárgy egyébként a légdeszka és a Nike önbefűzős világító cipője.

Előbbit folyamatosan próbálják megalkotni, zajlanak a tesztelések, de még nem az igazi a dolog. A cipő azonban valóság lett, a Nike éppen 21-én este jelentette be hivatalosan is a Nike MAG 2015 nevet kapott lábbelit. És természetesen ki is kaphatta volna meg az első darabot, ha nem maga Marty McFly, azaz Michael J. Fox, aki rögtön közzé is tette az első videót a próbáról és már az aznapi Jimmy Kimmel-show-ba is ebben ment el. A cipő nem csak világít, hanem a híres önbefűzés funkciót is produkálja. "Bár az egész projekt fantasztikumnak indult, de most büszkén váltjuk valóra ezt az elképzelést" - áll a levélben, melyet a cipő mellé írt Tinker Hatfield a cég legendás tervezője.

Michael J. Fox models the first self-lacing Nike Mags.

Michael J. Fox models the first self-lacing Nike MAG.

Szerző: The Michael J. Fox Foundation for Parkinson's Research, 2015. október 21.

A levélből egyébként az is kiderült, hogy a Nike nem csak ezt az egy párat fejlesztette ki, készülnek további cipők is, melyeket majd egy árverésen lehet beszerezni. A befolyt összeget pedig a színész Parkinson-kórral foglalkozó alapítványa kapja teljes egészében. Ez egyébként már nem az első ilyen lépés a Nike részéről, hiszen 2011-ben is volt hasonló kezdeményezésük, igaz az a cipő azért különbözött a filmben látottól.

Mark Parker, a Nike vezérigazgatója elárulta, hogy tavaly februártól dolgoznak már az önbefűzős megoldáson, melyet csak "power lace", azaz erőfűző néven emlegetnek és miután ezt sikerült megoldani, nem dobják majd a kukába a rendszert. Várhatóan pár, a kereskedelmi forgalomban is megjelenő sportcipőben lesz majd elérhető ez a technológia, hiszen már zajlanak a tesztelések a futócipőkön. 2011-ben egyébként 9.4 millió dollárt gyűjtöttek össze az akkori cipőkkel Michael J. Fox alapítványa számára, most ennél többet vár Hatfield.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #7
    Sorozatgyártott, egy szó. Lesz olyan? Szerinted ebből a [email protected]ól lesz konzumer termék?
  • cylonflatus #6
    Nyilván a sorozat gyártottra gondol...
  • NEXUS6 #5
    A kínai Neki cég már hamisítja Fuck to the Butcher néven!
    XD
  • Palinko #4
    futócipőbe nem sok értelme van, mert ott az a jó ha minél könnyebb
  • Tetsuo #3
    Mivel, hogy árverésre bocsájtják...
  • Tetsuo #2
    Hát, egyáltalán nem olyan, mint a filmben :-), de a Nike mérnökeitől még ez is sok.
  • SirMaci #1
    A filmben egy kicsit rövidebb ideig tartott a befűződés. De nem rossz csak biztos baromi drága lesz.