Berta Sándor

Nyílt forráskóddal újulna meg a Microsoft

40 éves lett a vállalat, melynek fénye az utóbbi években kissé megkopott. Radikális ötletek is felmerülnek a Microsoft vezetői részéről.

Az évforduló alkalmából Bill Gates írt levelet a munkatársaknak. Paul Allen és Bill Gates 1975. április 4-én az Új-Mexikóban található Albuquerque városában fektették le a Microsoft alapjait, amelynek neve akkor még Microcomputer-Software, rövidítve Micro-Soft volt. Azóta a társaság a világ egyik meghatározó vállalatává vált, amelynek ma már több mint 120 000 munkatársa van és az éves bevétele több mint 85 milliárd dollár. Gates többek között azt írta, hogy Satya Nadella vezetése alatt a Microsoft minden korábbinál jobban pozicionálja magát. Rendelkeznek a szükséges erőforrásokkal a nehéz problémák megoldásához és a modern számítástechnika minden területén jelen vannak, valamint elkötelezettek az ipar számára végzett kutatásokért.

Gates technikai tanácsadóként véleményezi az új termékeket és dicsérőleg szólt a cég víziójáról, illetve a mögötte található tehetségekről. Szerinte az eredmények az olyan termékekben mutatkoznak meg, mint a Cortana, a Skype fordító és a HoloLens, s ez csupán néhány az innovációik közül. Gates megköszönte mindazok munkáját, akik azzá tették a Microsoftot, ami ma. Szerinte a jövő világában a technológia még egyszerűbben válik elérhetővé mindenki számára, s a számítógépek, a robotok és a viselhető termékek még természetesebbek lesznek az embereknek.


A jövőképek egyike Mark Russinovichtól, a Microsoft egyik menedzserétől származik. Az Azure nevű felhőszolgáltatás műszaki vezetője a Chefconf 2015 rendezvényen elmondta, hogy a Windows egyszer nyílt forráskódú lehet. Az Azure már megnyílt a Linux előtt és azóta az ott Linuxot használó vállalatok aránya 20 százalékra nőtt. A Microsoft a .Net rendszer nagy részét már tavaly nyílt forráskódú megoldásként elérhetővé tette, s azóta a közösség megpróbálja a szoftvert a Linuxra és a Mac OS X-re is hozzáférhetővé tenni.

A társaság egy ilyen lépéssel az eredeti sokszorosára növelheti a fejlesztőközösséget. A Linux és a nyílt forráskódú programok nagy teret hódítottak a szerverek világában, a cloud-környezetekben és a dolgok internetében pedig abszolút meghatározónak számítanak. A menedzser ugyanakkor gyorsan világossá tette, hogy ha a Windows nyílt forráskódú is lesz, az nem a közeljövőben fog megvalósulni. Ennek az az oka, hogy még az operációs rendszernek köszönhető a Microsoft bevételeinek nagy része, ezért egy váltás hatalmas feladat lenne, de a lehetőség ettől még adott. Minden elképzelhető egyeztetést már lefolytattak ezzel kapcsolatban, de döntés még nem született. Russinovich meggyőződése ugyanakkor, hogy a Windows a szabaddá tett forráskód ellenére is elég pénzt tudna keresni. Erre a legjobb példa a Red Hat, amely milliárdokra tesz szert a terméktámogatásra számlázott összegeknek köszönhetően, miközben a forráskód szabadon elérhető.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #8
    A microsoft abból akar élni, hogy minden windows10ben van windows store, és azt szeretné hogy ezt az emberek használják, és ennek a hasznából levonja a maga százalékát.

    Igaz, hogy most még (a win 8as áruház appban) nem lehet mai szintű játékokat, és photoshop szintű szoftvereket venni, de win10en már komolyabb lesz az "áruház" app is, és felhasználók százmilliói hoznak milliárdos hasznot a facebooknak az egyszerű játékokkal pc előtt ülve, tehát az MSnek csak jó, ha gyorsan terjed a windows 10, egyrészt gyorsabban elhagyhatják a win 7-8 támogatását, másrészt több hasznuk lesz a windows áruházból.

    (írom ezt linuxos pc alól : )
  • karesz6 #7
    Félreérted mi a nyílt forráskódot. Ha nem akarod nem böngészed, de a nyílt forráskód annyit jelent hogy bármelyik jöttment beletöltheti egy fordítóba és csinálhat belőle windows telepítő lemezt. (erre már egy számítógéphez picit jobban értő 15 éves is képes) vagyis ingyen van és legális. (a mai kalózverziók mögött nem épp átlagos 15 éves geek ek vannak) Ha te a gépedet egy totál laikus felhasználóként office + net + játék kombóra használod max egy hangyányi javulást érzel majd a géped stabilitásában mert nem mindenféle bizonytalan forrásból származó tört windowsra hagyatkozol hanem legálisan ingyen fogják a rendszeredet ezért fizetett napi 8 órában csak ezzel foglalkozó fizetett programozók tervezni, míg a geek ek kedvükre lubickolhatnak a lelkes amatőrök/tehetségek által rommá módosított windows verziók százai között.

    magyarul: sokat nem érzel majd belőle de ami eddig illegális verzió volt mostantól nem lesz az.

    és ami még nagyobb dobássá teszi: Ok hogy az apple ingyenessé tette az ios-t de az apple az iphone/ipad párosból él, addig a microsoft pedig a windows eladásokból. (mert bár otthon kb mindenkinek illegális verziója van addig a cégeknek legális , és a microsoft elég vígan elvolt eddig is ebből). Szóval bátor húzás volt ez.
  • Sir Quno Jedi #6
    Tökömet sem érdekli a nyílt forráskód. Működjön oszt jóvan. Senki nem áll neki winfos forrásokat böngészni és fordítgatni emberek! Átlag júzert ez annyira sem érinti, hogy semmenyire. Menjen jól!
  • kissssss #5
    "Nyílt forráskóddal újulna meg a Microsoft"

    már elnézést de ha jól tudom április 1 már elmúlt....
  • Animefox #4
    De olyan meg nincs hogy valamiben ne lenne hiba....
    2 meg hogy a linux sikere nem csak a nyílt forráskódban rejlik, ott van a megbízhatóság és az egyszerűsége, nem generál saját maga "direkt" hibákat. Windows totál arra van kitalálva hogy vásárolj hozzá ezt meg azt, plusz foglalkozzál vele, mert máskülönben az oprendszer saját magával végez.
  • Cat #3
    Most is van a cégnek olyan kormányzati programja, amelynek keretében minden államnak beketintést nyújt a forráskódba. Szerintem ez egyáltalán nem olyan hamvában holt ötlet.

    A borzasztó inkább az, hogy mindez nem ér semmit. Számos esetben bebizonyosodott, hogy a Linuxban is évekig, vagy akár évtizeden át vannak hibák, de mivel a felhasználók 0,00000001 százaléka se ért hozzá, vagy aki igen, azt érdekli, hogy belenézzen, ezeket bárki kihasználhatja.
  • CairoJack #2
    Az emberek örökké fognak élni, repülni fognak, teleportálni és az időben utazni. Persze nem mostanában, mert még nem adottak a technikai, biológiai feltételek, de hosszú távon megvan rá a lehetőség...
    Na kb. ennek a cikknek ennyi értelme és realitástartalma volt.

    Köszönjük MS marketing csapat!
  • SupraMKIII #1
    Ez a nyílt forráskód... Dolgozik a marketing részleg? Hagyjuk már!!!