Berta Sándor

Virtuális valóság filmek készítését tenné lehetővé a Facebook

Teljesen új területen debütálhat az Oculus VR különleges szemüvege.

A Facebook március végén 2 milliárd dollárt fizetett az Oculus VR-ért, és mostanra ismertté vált az is, hogy mit kezdene a megszerzett technológiával. A társaság ugyanis Hollywood segítségével hasznosítaná az Oculus Rifttel kapcsolatos tapasztalatokat és megpróbálja a nagy filmstúdióknak bemutatni, hogy milyen hatalmas lehetőségek rejlenek a virtuális valóság szemüvegben és az ahhoz kapcsolódó technológiában. Már sor is került egy bemutatóra, amelyen részt vett az összes nagy filmstúdió képviselője, valamint számos rendező.

A jelenleg még nem igazán kiforrott 3D szemüveggel a felhasználók elmerülhetnek a virtuális világokban, de a közösségi platform elképzelhetőnek tartja azt is, hogy valamikor majd teljes filmek készülhetnek az Oculus Rift, illetve a technológia használatával. Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója ugyanis hisz benne, hogy a megoldás nemcsak kikapcsolódás céljából alkalmazható, hanem akár az emberek munkáját és kommunikációját is befolyásolhatja. A jövőben olyan filmek készülhetnek, amiket a felhasználók kifejezetten a különleges szemüveggel tekinthetnek majd meg, egyedi élményekhez jutva. Mindez új filmkészítési dimenziókat nyithat meg.


Már készült egy alkotás kifejezetten az Oculus Rift-tulajdonosoknak: Danfung Dennis rendező Zero Point című műve egy olyan film, amelynél a néző mindent a saját szemszögéből él meg. Dennis számára már nem az a kérdés, hogy a virtuális valóság beilleszthető-e a filmekbe, hanem hogy ez mikor történhet meg. A Zero Point az év végén jelenhet meg, de az előzetese már elérhető.

Brendan Iribe, az Oculus VR vezérigazgatója júniusban azt nyilatkozta, hogy a további terjeszkedések, bővítések kapcsán az Android példáját akarják követni. A céljuk, hogy egymilliárdan használják a virtuális valóságot és minden partner esetében nyitottak az egyeztetésre és jelenleg is van számos érdeklődő.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • asgh #7
    Létezik már olyan, hogy fix történetet nézel és közben szabadon nézelődöl, úgy hívják, hogy színház. A filmet viszont pont az teszi filmmé, hogy az alkotó és nem a néző dönti el, hogy mikor, hogyan és mennyit látunk a cselekményből.
    A VR-nek biztosan lesznek izgalmas és népszerű felhasználási területei, de a mozizás tutira nem lesz közöttük.
  • Sir Cryalot #6
    Profi szimulátorokban nem használnak track-ir -t viszont elég darabszámú projektort azt igen.
  • Sir Cryalot #5
    Az a "virtuális film" laggal és különböző "real-time renderelési eljárásokkal" (könnyítéssel) telitűzdelt, meg-megakasztott computer grafika , amiben igazándiból nézelődni sem lehet, mert 75hz-es időszeletkékből áll össze (már amikor), és kizárja egymást a kettő (a nézelődés és a 75hz ritkássága).


    Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2014.08.12. 14:09:25
  • stremix #4
    A 3D-s filmhez hiába van szemüveg, forgathatom a fejem, akkor is abból a pontból fogom látni a filmet ahonnan a kamera felvette. A virtuális filmnél "besétálhatok" a katonák közé egy háborúban, a jurassic parkban pedig benézhetek a dínó szájába.
    Így monitoron nem érezni, hogy milyen élmény egy virtuális film. Aki már használt Track-IR szemüveget repülő-szimulátorhoz, az tudja, hogy miről van szó. Ez kb ugyanaz, csak itt egy előre felvett filmben nézelődhetünk.
  • sanyicks #3
    hát hol van ebből az új buziword, a négyká, meg a nyolcká? :D
  • Sir Cryalot #2
    Az mindegy hogy eddig mi volt, lényeg hogy rá lehessen aggatni valami faxa új "buzzword" - ot , lehetőleg mindjárt 3-at is.

    3D-hez múltkor még nem tetszett a szemüveg sokaknak, nézelődni meg ebbe se nagyon lehet hogy megérje a fáradtságot szvsz.
  • globint #1
    Nekem úgy tűnik, az eddigi filmek is lényegében "Zero Point" módban voltak nézve.
    A lényeges külömbség talán annyi, hogy a Tv a fejünkre lesz szerelve.... :-(
    Nyilván, a 3d így jobban fog érvényesülni, ugyanakkor nem lesz feltétlenül kényelmesebb! SŐT!