Berta Sándor

A ZeniMax beperelte az Oculus VR-t

Teljesen elmérgesedett a viszony a két vállalkozás között.

A ZeniMax Media Inc. játékfejlesztő cég és az id Software LLC pert indított az Oculus VR, Inc. és annak alapítója, Palmer Luckey ellen. Március végén a Facebook 2 milliárd dollárt fizetett az Oculus VR cégért, majd kiderült, hogy az átadást-átvételt egy komoly probléma hátráltatja: a ZeniMax Media igényt jelentett be az Oculus 3D-szemüvegébe integrált különleges technológiára. A felvetés igazából John Carmack ellen irányult, aki tavaly augusztusban lett az Oculus műszaki vezetője. A mostani beadványban viszont az alperesek között nem szerepel Carmack neve.

A kereset alapján a ZeniMax Media a virtuális valóság technológiájával kapcsolatos üzleti titkok ellopásával és a szerzői jogok megsértésével vádolta meg az Oculus VR-t és annak alapítóját. A vállalat hangsúlyozta: mindent megpróbált azért, hogy békés úton rendezze a kérdést, de nem járt sikerrel. Robert Altman, a ZeniMax Media elnök-vezérigazgatója közölte, hogy a szellemi tulajdon képezi az üzletük alapjait. Nem hagyhatják figyelmen kívül az általuk kifejlesztett szellemi tulajdon jogellenes kiaknázását, s nem is hagyják következmények nélkül a hűtlen kezelést, illetve a jogsértéseket.

Az Oculus VR korábban visszautasította a vádakat és Carmack is azt írta a Twitter-üzenetében, hogy az Oculus VR egyetlen sort sem használt fel abból a kódból, amit a ZeniMax számára készített.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #2
    ilyen akadozás mellett amit ezek a displayek tudnak produkálni mozgókép helyett, nem sűrűn lesz VR, de más se
  • Inquisitor #1
    Gondolom arra játszik a ZeniMax, hogy időpocsékolás lekerülése végett kapnak valami kis sarcot, akkor is ha nincs jogalapja a támadásuknak ...
    Amúgy meg elég vicces a dolog, hiszen az OR-en kívül van pár konkurens termék, az is lehet valamelyik gyártóját támogatják titokban, mert ha nem akkor ebből még öngól is lehet. A Totem már gyártás kész állapotban van, a Morpheus PS4-hez meg már kapható.