Berta Sándor

Az Android példáját követné az Oculus VR

A cég vezérigazgatója arról beszélt, hogy milyen stratégiát követnek majd a jövőben.

Brendan Iribe, az Oculus VR első embere elmondta, hogy a további terjeszkedések, bővítések kapcsán az Android példáját akarják követni. Az üzletember rámutatott, hogy a Google nem tartotta meg magának az Androidot, mint az Apple az iOS-t, hanem elérhetővé tette a partnerei, sőt, még a vetélytársai számára is. Ezzel a lépéssel nem csupán a vezető gyártókat, a Samsungot vagy a HTC-t állította maga mellé, hanem végeredményben még az Amazon is a partnere lett.

A menedzser hangsúlyozta, hogy bár az a céljuk, hogy egymilliárdan használják a virtuális valóságot, de ennek ellenére sem tudnak majd egymilliárd szemüveget értékesíteni. Minden partner esetében nyitottak az egyeztetésre és jelenleg is van számos érdeklődő. Az Oculus VR egy prototípust készített a szemüvegéből, a második generációs készülékeket már a fejlesztőknek fogja eladni. A távlati cél pedig a végfelhasználóknak szánt modell lehet. Mindenesetre érezhető, hogy a vállalat óvatos a technika piaci bevezetésével kapcsolatban.

Az Iribe által említett partnerek közé tartozik a Sony is, amelynek van saját virtuális valóság projektje, a Morpheus. Bár emiatt a japán vállalat közvetlen vetélytársnak számíthat, azonban a vezérigazgató úgy vélte, hogy ennek ellenére lehet közöttük munkakapcsolat. Meg is mutatták a Sony vezető menedzsereinek a prototípusukat. Bár az Oculus VR elsősorban hardverpartnereket keres, de komoly összegeket és energiákat fektet a saját hardverfejlesztési programjaiba is. Éppen a napokban jelentette be a Carbon Design Group felvásárlását, amely többek között az Xbox 360-hoz használható Kinect kifejlesztéséért felelt.

Március végén a Facebook 2 milliárd dollárt fizetett az Oculus VR-ért, majd kiderült, hogy az átadást-átvételt egy komoly probléma hátráltatja: a ZeniMax Media igényt jelentett be az Oculus 3D-szemüvegébe integrált különleges technológiára. A ZeniMax ezután be is perelte a társaságot és kiderült, hogy Oculus Rift kerülhet a norvég páncélozott járművekbe.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!