Berta Sándor
A mindennapi rutin megkönnyítése az okosszemüveg feladata
Thad Starner elsőként viselt okos szemüveget, most pedig a Google Glass főfejlesztője. Azt akarja, hogy gondolkodás nélkül használjuk.
"Az MIT hallgatójaként nehezen tudtam nyomon követni a professzoraim előadásait és egyúttal jegyzetelni is. Megpróbáltam laptopot használni, de ennek ellenére túl sokat kellett koncentrálnom arra, hogy még meg is értsem az előadásokat. A megoldást az jelentette, hogy képernyőt szereljek a szemüvegemre, így egyszerre láthattam a jegyzeteimet és a docenseimet, illetve a táblát. Egy kézzel használható billentyűzeten írtam, amivel ülve percenként akár 108, míg állva 70 szót tudtam begépelni."
"A legfontosabb ismereteket nem az előadások, hanem a híres tudósokkal folytatott személyes beszélgetések során szereztem. Amikor már rajtam volt a számítógépes szemüvegem, fel tudtam jegyezni a különböző ötleteket, amik az egyetemen vagy az utcán jutottak eszembe. Ez nagyon hasznos dolog volt és lehetővé tette annak a tudásnak a megszerzését, ami ma a birtokomban van" - jelentette ki a saját fejlesztésű különleges szemüvegét 1993 óta hordó szakember.
Thad Starner az egyik kísérleti szemüvegét 1998-ban mutatta meg a Stanford Egyetem két hallgatójának. A két fiatalember Larry Page és Sergey Brin volt. Azt kérdezték tőle, hogy mi ez? Azt válaszolta nekik, hogy ezt az eszközt használja jegyzetelésekre, e-mailekhez és SMS-ekhez, s ezen írja a munkáit. Telefonszámot cseréltek, de egy ideig nem léptek kapcsolatba. Ő időközben professzor lett, míg Larry és Sergey megalapította a Google-t. 2010-ben küldött egy e-mailt Brinnek. Amint később kiderült, pont jókor jelentkezett, mert a két vezető akkor döntötte el, hogy a társaság okos szemüveget fog fejleszteni.
Így nézett ki az egyik korai prototípus
"Sokan azért vásárolják meg a Google Glass készüléket, hogy a segítségével fotókat készítsenek a nyaralásukról. Szeretnének lehetőleg spontán módon és egyszerűen képeket készíteni. Egy idő után azt veszik észre, hogy az eszköz megkönnyíti az egyszerű mindennapi rutin feladatok elvégzését, például az üzenetek olvasását és írását vagy a naptár, illetve a blogok használatát. Amint valaki üzenetet kap, a szemüveg azonnal rövid hangjelzést ad. Az üzenet bármikor elolvasható és a felhasználó dönti el, hogy azonnal válaszol-e rá vagy a képernyő ismét eltűnik. A jegyzetekhez és más információkhoz való hozzáférés is egyszerűbbé és gyorsabbá válik, mint például egy okostelefon használata esetén."
"A saját tapasztalataim alapján azt mondhatom, hogy kevésbé vonja el bármi is a figyelmemet és ezáltal hatékonyabban tudok dolgozni. Az Amerikai Egyesült Államokban több ezren viselik a szemüveget, s különösen Kaliforniában látható gyakran. Azok a felhasználók, akik először próbálják ki, teljesen meglepődnek azon, hogy a képernyő nem zavarja a normális látást. Ezután bemutatom a webes keresési, a navigációs vagy az üzenetküldési funkciót. A legtöbb ember különösen ekkor döbben meg, hogy mennyire jól működik a készülékbe integrált beszédvezérlési funkció. De néhány dolog még beépíthető lenne, így jobb lehetne a Google Glass."
"A kutatási munkám során ezen dolgoztam. Arról az alapötletről van szó, hogy a szándék és az akció közötti idő a technológia segítségével minél rövidebb legyen. A technológiát úgy kell megalkotnunk, hogy láthatatlan legyen, mert így tisztán intuitív módon használnák az emberek, mintha a testük része lenne. Éppúgy, mint egy hagyományos szemüveg vagy a kerékpár fékjeinek a használatakor" - ecsetelte a professzor. A Google Glass főfejlesztője szerint a bírálók többsége még soha nem látta az eszközt. Az előadások során aztán ezek az aggodalmak el is tűnnek. Szigorúan ügyeltek arra, hogy mind a felhasználó, mind a vele szembe kerülők is tisztában legyenek azzal, hogy mikor kapcsol be a készülék. Egyértelműen felismerhető, hogy a képernyő aktiválva van-e vagy sem.
Kiemelte, hogy rossz kezekben minden technológia veszélyt jelenthet. Bármikor előfordulhatna, hogy valaki csatlakozik autónk navigációs rendszeréhez, a telefonunkhoz vagy a WiFi-hálózatunkba. Ez egyáltalán nem nehéz. De vajon mindig a veszélyekre gondolunk? Egy új technológia mindig várakozásokat és félelmeket hoz magával, elég csak az első tömegesen elérhető fényképezőgépre, az 1890-ben piacra dobott Kodak Brownie készülékre gondolni. Amennyiben elolvassuk az akkori újságcikkeket, akkor azt lehet látni, hogy az embereket nagyon nyugtalanította ez a megoldás. Néhányan azt gondolták, hogy eljött a világvége, de ma már tudjuk, hogy közel sem jártunk hozzá.
"A magánszférát tekintve fundamentalista vagyok. Kutatásokat végzek és előadásokat tartok azzal kapcsolatban, hogy miként lehet technikailag integrálni a magánszférát. A Google Glass esetében ez nehéz feladat. Műszaki fejlesztőként az eszközt tekintve különleges dizájnkövetelményeim vannak a magánszféra védelmével kapcsolatban, s ezek megfelelnek a morális elveimnek is. De számomra nem arról van szó, hogy korlátozzam a termék technikai lehetőségeit, hanem egy olyan társadalmi viselkedéskódexet akarok megalkotni, amely segít abban, hogy etikailag korrekt módon viselkedjünk. S ez azt jelenti számomra, hogy az eszközöket lehetőleg úgy fejlesszem ki, hogy egy ilyen viselkedést részesítsenek előnyben" - szögezte le Thad Starner.
A szakember 2009 szeptemberében azt nyilatkozta, hogy a mobil eszközök kezelése még mindig nem elég egyszerű és intuitív. A megoldást a ruhákba integrálható számítógépek jelenthetik. A tudós az emlékek digitális rögzítésére már több mint egy évtizede a Rememberance-Agent nevű szoftvert alkalmazza, amit összekötött egy hordozható számítógéppel. A professzor a tapasztalatai kapcsán azt emelte ki, hogy a szemüveg viselése közben gyakran megszakadtak a beszélgetései, mivel ha épp nem tudott valamit azonnal, akkor a másiknak várnia kellett addig, míg rákeresett az őt érdeklő információra.
"Az MIT hallgatójaként nehezen tudtam nyomon követni a professzoraim előadásait és egyúttal jegyzetelni is. Megpróbáltam laptopot használni, de ennek ellenére túl sokat kellett koncentrálnom arra, hogy még meg is értsem az előadásokat. A megoldást az jelentette, hogy képernyőt szereljek a szemüvegemre, így egyszerre láthattam a jegyzeteimet és a docenseimet, illetve a táblát. Egy kézzel használható billentyűzeten írtam, amivel ülve percenként akár 108, míg állva 70 szót tudtam begépelni."
"A legfontosabb ismereteket nem az előadások, hanem a híres tudósokkal folytatott személyes beszélgetések során szereztem. Amikor már rajtam volt a számítógépes szemüvegem, fel tudtam jegyezni a különböző ötleteket, amik az egyetemen vagy az utcán jutottak eszembe. Ez nagyon hasznos dolog volt és lehetővé tette annak a tudásnak a megszerzését, ami ma a birtokomban van" - jelentette ki a saját fejlesztésű különleges szemüvegét 1993 óta hordó szakember.
Thad Starner az egyik kísérleti szemüvegét 1998-ban mutatta meg a Stanford Egyetem két hallgatójának. A két fiatalember Larry Page és Sergey Brin volt. Azt kérdezték tőle, hogy mi ez? Azt válaszolta nekik, hogy ezt az eszközt használja jegyzetelésekre, e-mailekhez és SMS-ekhez, s ezen írja a munkáit. Telefonszámot cseréltek, de egy ideig nem léptek kapcsolatba. Ő időközben professzor lett, míg Larry és Sergey megalapította a Google-t. 2010-ben küldött egy e-mailt Brinnek. Amint később kiderült, pont jókor jelentkezett, mert a két vezető akkor döntötte el, hogy a társaság okos szemüveget fog fejleszteni.
Így nézett ki az egyik korai prototípus
"Sokan azért vásárolják meg a Google Glass készüléket, hogy a segítségével fotókat készítsenek a nyaralásukról. Szeretnének lehetőleg spontán módon és egyszerűen képeket készíteni. Egy idő után azt veszik észre, hogy az eszköz megkönnyíti az egyszerű mindennapi rutin feladatok elvégzését, például az üzenetek olvasását és írását vagy a naptár, illetve a blogok használatát. Amint valaki üzenetet kap, a szemüveg azonnal rövid hangjelzést ad. Az üzenet bármikor elolvasható és a felhasználó dönti el, hogy azonnal válaszol-e rá vagy a képernyő ismét eltűnik. A jegyzetekhez és más információkhoz való hozzáférés is egyszerűbbé és gyorsabbá válik, mint például egy okostelefon használata esetén."
"A saját tapasztalataim alapján azt mondhatom, hogy kevésbé vonja el bármi is a figyelmemet és ezáltal hatékonyabban tudok dolgozni. Az Amerikai Egyesült Államokban több ezren viselik a szemüveget, s különösen Kaliforniában látható gyakran. Azok a felhasználók, akik először próbálják ki, teljesen meglepődnek azon, hogy a képernyő nem zavarja a normális látást. Ezután bemutatom a webes keresési, a navigációs vagy az üzenetküldési funkciót. A legtöbb ember különösen ekkor döbben meg, hogy mennyire jól működik a készülékbe integrált beszédvezérlési funkció. De néhány dolog még beépíthető lenne, így jobb lehetne a Google Glass."
"A kutatási munkám során ezen dolgoztam. Arról az alapötletről van szó, hogy a szándék és az akció közötti idő a technológia segítségével minél rövidebb legyen. A technológiát úgy kell megalkotnunk, hogy láthatatlan legyen, mert így tisztán intuitív módon használnák az emberek, mintha a testük része lenne. Éppúgy, mint egy hagyományos szemüveg vagy a kerékpár fékjeinek a használatakor" - ecsetelte a professzor. A Google Glass főfejlesztője szerint a bírálók többsége még soha nem látta az eszközt. Az előadások során aztán ezek az aggodalmak el is tűnnek. Szigorúan ügyeltek arra, hogy mind a felhasználó, mind a vele szembe kerülők is tisztában legyenek azzal, hogy mikor kapcsol be a készülék. Egyértelműen felismerhető, hogy a képernyő aktiválva van-e vagy sem.
Kiemelte, hogy rossz kezekben minden technológia veszélyt jelenthet. Bármikor előfordulhatna, hogy valaki csatlakozik autónk navigációs rendszeréhez, a telefonunkhoz vagy a WiFi-hálózatunkba. Ez egyáltalán nem nehéz. De vajon mindig a veszélyekre gondolunk? Egy új technológia mindig várakozásokat és félelmeket hoz magával, elég csak az első tömegesen elérhető fényképezőgépre, az 1890-ben piacra dobott Kodak Brownie készülékre gondolni. Amennyiben elolvassuk az akkori újságcikkeket, akkor azt lehet látni, hogy az embereket nagyon nyugtalanította ez a megoldás. Néhányan azt gondolták, hogy eljött a világvége, de ma már tudjuk, hogy közel sem jártunk hozzá.
"A magánszférát tekintve fundamentalista vagyok. Kutatásokat végzek és előadásokat tartok azzal kapcsolatban, hogy miként lehet technikailag integrálni a magánszférát. A Google Glass esetében ez nehéz feladat. Műszaki fejlesztőként az eszközt tekintve különleges dizájnkövetelményeim vannak a magánszféra védelmével kapcsolatban, s ezek megfelelnek a morális elveimnek is. De számomra nem arról van szó, hogy korlátozzam a termék technikai lehetőségeit, hanem egy olyan társadalmi viselkedéskódexet akarok megalkotni, amely segít abban, hogy etikailag korrekt módon viselkedjünk. S ez azt jelenti számomra, hogy az eszközöket lehetőleg úgy fejlesszem ki, hogy egy ilyen viselkedést részesítsenek előnyben" - szögezte le Thad Starner.
A szakember 2009 szeptemberében azt nyilatkozta, hogy a mobil eszközök kezelése még mindig nem elég egyszerű és intuitív. A megoldást a ruhákba integrálható számítógépek jelenthetik. A tudós az emlékek digitális rögzítésére már több mint egy évtizede a Rememberance-Agent nevű szoftvert alkalmazza, amit összekötött egy hordozható számítógéppel. A professzor a tapasztalatai kapcsán azt emelte ki, hogy a szemüveg viselése közben gyakran megszakadtak a beszélgetései, mivel ha épp nem tudott valamit azonnal, akkor a másiknak várnia kellett addig, míg rákeresett az őt érdeklő információra.
