Berta Sándor

Satya Nadella a Microsoft új vezér­igazgatója

Amint arra számítani lehetett, a Microsoft cloud- és vállalati részlegének vezetőjét nevezték ki új vezérigazgatóvá.

Satya Nadella 1992 óta dolgozik az amerikai cégnél és legutóbb alelnök volt, ebben a pozícióban felügyelte a cloud- és a vállalati csoport munkáját. A részleg rendkívül sikeres volt, hiszen 20 milliárd dolláros éves bevételt könyvelhetett el. Nadella a Microsoft harmadik vezérigazgatója. A kinevezéssel együtt számos további kérdés dőlt el: Steve Ballmer igazgatóként dolgozik tovább, míg az igazgatótanács elnöke John Thompson, a Symantec korábbi első embere lesz. Bill Gates új feladatot kap, alapítóként és technológiai tanácsadóként számítanak a munkájára és az eddiginél több időt foglalkozik majd a cég ügyeivel. A fő feladata az lesz, hogy Nadellát a technológiai és a termékirányelvek kialakításában segítse.

Az új vezérigazgató első e-mailjében azt írta, hogy hihetetlen megtiszteltetés számára ezt a nagyszerű céget vezetni és egyúttal szolgálni. A Microsoft korábban nagy sikereket ért el, de éhes az újabb sikerekre. Az IT-ágazat nem tiszteli a hagyományokat, csak az innovációt. Magával kapcsolatban azt mondta, hogy több könyvet vásárolt, mint amennyit el tudott olvasni és több online tanfolyamra jelentkezett, mint ahányat végül el tudott végezni. A családja, a kíváncsiság és a tudásszomj éltetik.


Kiemelte: a világot a szoftverek viszik előre és a számítástechnika a következő tíz évben még inkább a mindennapok részévé, s egyúttal környezeti intelligenciává fog válni. A szoftverek és az új hardverformák közös kifejlesztése sok általunk megélt dolgot összeköt majd és digitalizálni fog. Mindezt az összekötött eszközök állandóan növekvő hálózata, a felhőtechnológia hihetetlen számítási teljesítménye, a Big Datából származó ismeretek és a gépi tanulásból származó intelligencia teszik majd lehetővé.

A Microsoft hozzájárulhat ehhez a folyamathoz, de ehhez újra fel kell találnia magát és hinnie kell a lehetetlenben. Akkor érhetik el a legjobb eredményeket, ha az alkalmazottak nem csupán a munkájukra koncentrálnak, hanem arra is, hogy mások életén javítsanak. A világot sok vállalat akarja megváltoztatni, de csak kevés elég kitartó és rendelkezik az ehhez szükséges tehetséggel, illetve erőforrásokkal. Szerinte a Microsoftnál mind a három dologból van bőséggel és ennél jobb alaphelyzetet kívánni sem tudna magának vezérigazgatóként.

Néhány nappal ezelőtt Kara Swisher, a Re/Code alapítója arról írt, hogy a Microsoft munkatársainak és az elemzők többsége egyértelműen Nadellát tartotta a legesélyesebb jelöltnek a posztra. Az egyik fő indok az volt, hogy csak egy belső ember tud jól vezetni egy olyan hatalmas vállalatot, mint a Microsoft, rendelkezik a szükséges technikai tapasztalattal és a három megmaradt jelöltből a legkevésbé vitatott személyiségnek számít.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #2
    Balmer fejében valami Apple-Gúgli-Szoni keverék volt, hogy olyat kéne csinálni. De mivel a cégnél nincs igazi hw fejlesztési kultúra, meg képesség, hogy olyan piacon, ahol nincs a kezében valami fontos ipari szabvány talpon maradjon, ezért a kísérlet nem jött be.

    Az M$ innovációja mindíg is abból állt, hogy ült mint sütihal a vízben, majd amikor a valóban innovatív kicsik elkezdtek elhúzni mellette, akkor az egyik részét felvásárolta, a másik részét tönkretette.
    Ez egy sikeres stratégia, amit valahogy az utóbbi időkben nem nagyon tudott, akrt még sem alkalmazni.

    Kíváncsi vagyok a Nokia felvásárlásból is mi lesz, mert ha nem tudja megfojtani a mobil piacon az olyan cégeket, mint a Samu, az Apple, vagy a feltörekvő kínai Levonó, akkor semmit nem ért az egész, márpedig nem tudja.

    Szerintem is új vállalati kultúrát kéne meghonosítania az új vezérnek, de ez kb mint az elefántnak jégtáncot tanítani.
  • asgh #1
    Alapvető kérdés, hogy egy a piaci erőfölényére építő és azt minden áron megtartani akaró üzleti modellt, illetve az arra szocializálódott komplett vállalati rendszert hogyan lehet teljesen más üzleti modellre és cégstruktúrára átállítani. Az is érdekes kérdés, hogy egy ekkora szervezet a maga tehetetlenségével az átalakítás során hogyan veszi fel a versenyt olyan cégekkel, amiket már az alapoktól más üzleti modellre építettek.
    Az MS iparági szabványokból él, ezekkel éri el a monopol helyzetét adott piacokon és a monopol helyzete miatt képes szabványokat kényszeríteni az iparágra.
    Most, hogy ez a vetésforgó a mobil informatika térhódításával megszakadt, az MS nem lesz képes ezt az üzleti modellt hosszabb távon fenntartani. A termékeivel egy lesz csak a sok közül és egyáltalán nem garantált, hogy az eddig ugyan elégséges, de a legnagyobb jószándékkal is csak középszerűnek nevezhető minőséggel képes lesz talpon maradni.