Gyurkity Péter

Galaxy S IV és Lumia EOS pletykák

Külső források szerint a Samsung a Galaxy S sorozat negyedik változatával, a Nokia pedig egy PureView technológiát támogató Lumia okostelefonnal készül az idei MWC-re.

Mindkét gyártó esetében külső pletykák számoltak be az újabb információmorzsákról, amennyiben azonban ezek beigazolódnak, két igencsak érdekes megoldást vehetünk majd hamarosan közelebbről is szemügyre. Lássuk a részleteket!

A Samsung részéről természetesen mindenki a Galaxy S IV-re vár, így nem jelent nagy meglepetést, hogy a cég állítólag már készül az MWC alatt esedékes bemutatóra. A jól értesültek szerint a nemrég ismertetett, 8 magos Exynos 5 Octa chip, a Mali-T658, szintén 8 magos grafikus vezérlő, egy 4,99 hüvelykes Super AMOLED kijelző, 2 GB RAM, valamint egy 13 és egy 2 megapixeles kamera kapott helyet a készüléken, míg a mostani hírben arról írnak, hogy az Altius kódnév, a GT-I9500 típusjelzés, a fekete és fehér szín, valamint a 2600 mAh-s akkumulátor tűnik egyelőre biztosnak. Elsőként az MWC alatt vehetjük majd szemügyre a készüléket, a megjelenésre azonban valamikor áprilisban kerülne sor.


A Nokia ezalatt egy kifejezetten csúcskategóriás Lumia telefonnal (Lumia EOS, Lumia 920?) készül, amely szintén egyre többször bukkan fel a külsős hírekben. Most egészen pontosan arról olvashatunk, hogy az új változat egy 41 megapixeles PureView kamerát kapna, amelynek révén eddig nem látott minőségben lesz lehetőségünk a zoom, az átméretező, valamint a vágó funkciók igénybevételére, illetve a végeredmény megtekintésére - 1080p felbontású videók készítése mellett.


A Windows Phone 8 szoftverre támaszkodó megoldás valószínűleg az MWC alatt mutatkozik majd be, a Nokia azonban egyelőre mélyen hallgat a részletekről.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • narumon #75
    Node akkor pont a lényeget nem értetted meg amiről eddig beszéltünk; azaz hiába a nagy hardver ha semmi nem használja ki. Hiába dugod rá a monitorra, billel és egérrel, ha ugyanaz az android ketyeg alatta. Azt meg már nem is mondom, hogy esetleg nézd meg egy iphone teljesítményét (ami szerinted csak telefonálásra jó), jelenleg az egyik leggyorsabb teló a piacon az iphone. (és azt is említettük már korábban, hogy nézz meg egy iphone csúcsjátékot - olyan grafikát pakol ki amit a konkurencia nem igen tud még nagyobb hardverrel sem. Akkor miért nem a szoftvert próbálják meg összerakni?)
  • zlatzky #74
    Recko2234, van igazsag abban amit mondasz, de ervelesed tobb helyen vitathato. Nekem, neked valoban eleg lenne a ket mag, es az optimatizalt rendszer, de vajon a fiatalabb generacionak is eleg lesz? (41 eves vagyok, hogy ertsd.). Bizony a gyartok mar elore gondolkodnak, es olyan hardwereket fejlesztenek, amiken minosegi, 3D-s jatekokat is lehet futtatni, megszerezven ezzel a fiatalabb generacio voksait. Az iPhone valoban semmi masra nem jo, csak telefonalasra, de vajon ez lenne a jovo? Kozel sem. Emlekezz csak azokra a dokkolo rendszerekre, amelyek segitsegevel a telefonhoz billentyuzet, monitor csatlakoztathato, es segitsegukkel a keszulek teljes erteku szamitogepkent is hasznalhato. Talan ez a jovo. Ulsz otthon az "asztali gepednel", amit egyszeruen kihuzol a dokkbol, zsebre teszed, es viszed magaddal. Egy keszulek minden feladatra. Erre 4 mag 2GB RAM-mal mar alkalmas lenne, tobbe-kevesbe. Egy ennel gyengebb hardver, peldaul egy iPhone, aligha.
  • narumon #73
    Húúú mintha én írtam volna ezt a hozzászólás. Tökéletesen egyetértek.

    Egy gond van csak az utolsó bekezdésben ha ezt megteszed és az iphone jön ki megfelelőnek akkor jönnek a trollok és elmondják, hogy hülye vagy. Mert mindig ez történik, szerintük az képtelenség hogy valaki így leül, mérlegel, nézeget, megfogdos, kipróbál és utána iphonet vesz....
  • recko2234 #72
    Nos, én, már rengeteg telefont kipróbáltam. Symbiantól Andróig, Andrótól Windózig'. Mindent. Még az Ájfónt' is. Egy valamire jöttem rá az évek során. Cseszheti az összes gyártó az op.rendszerét, tehet bele 128 magot plusz két zacskó szotyolát, akkor sem fognak olyan progit írni még jó pár évig, ami ezeket teljes mértékben kihasználná. Ráadásul se szépen, se sikamlósabban nem fog futni, mint a Windows. Nem vagyok gyepesedett, de azért meg lehet nézni, még a vacak Lumia 610-en is, milyen szépen fut a Windows Phone 7. pedig az egy trágya op. rendszer. A 820-ba és 920-ba tettek két magot, giga ramot, cseréltek kernelt, kipofozták, és született egy olyan rendszer, amit még jobban lehetett csipázni.
    Egy szó, mint száz. A lényeg az OPTIMALIZÁLÁS.

    De álljunk már meg egy szóra. Akkor minek is a "sokmagúsáááág"? Parasztvakítás. Ki az a marha (már bocsánat) aki beveszi, hogy milyen zsír a 4-8 magos teló. Mit fog rajta csinálni? Zenét szerkeszt? Zenét ír? Videót vág? Netán háromdézik? Semmire nem lehet kihasználni ezt egy telefonban. Ráadásul ezekhez RAM is kell. A játékokról meg ne is beszéljünk. Hülyeség az egész. Egy zsebkészüléknek bőség a két mag a jelenlegi technológia mellett. Szakmai szempontból pedig a hűtésről se feledkezzünk meg. Hogy oldanak meg egy 8magos proci hűtést egy telefonban, ami lassan már 2mm vastag lesz csak, és műanyag? Bármely kétmagos telefont használtam egy 10-15 perces játék vagy erős wifizés mellett, már langyosodott úgy, hogy a hátát nem takartam a kezemmel.

    Más:
    Ha valaki telefont akar vásárolni, az tegyen meg két fontos lépést: Elsőként döntse el magában mi legyen fontos egy telefonban. Külsőleg, belsőleg. Ezt írja le egy papírra, olvasgassa, fontolgassa. Rá kell szánni erre legalább 3-4 órát, ha nem is egyszerre, de nekem egy jó hét alatt összejött.
    Második lépés: Megkeresni a megfelelő telefonokat, információkat gyűjteni róluk, és Megvásárolni a kiválasztottat. Ennyi.
  • M2 #71
    Most nézem a képet. Nokia újból átállt gumicsizmák gyártására? :-)
  • narumon #70
    "Amit en latok itt, az az, hogy az iPhone felhasznalokat egyre jobban frusztralja, hogy meregdraga, egykor innovativ, ma mar inkabb konzervativnak minosulo keszulekeik szinte minden tekintetben alaposan le vannak maradva a koreai gyar csucskeszulekeitol"

    Vagy úgy is lehet nézni, hogy mondjuk nem értik, hogy pusztán hardver erősítéssel hogy lehet eladni egy új telefont amikor már az előzőre is azt mondták, hogy sokkal jobb mint az amerikai gyár csúcskészülékei. Ha ez így van akkor minek még 4 mag meg brutál hardver amikor a legvérmesebb androidos is (najó nem mind) elismeri, hogy még a 4mag meg az SGS3 sincs kihasználva, semmi olyat nem tud amit a konkurencia az állítólag gyengébb hardverrel ne tudna.
    Csak ugye egyik oldalról menő azt mondani, hogy megvezetett apple zombik, a másik oldalról viszont ahol ez tényleg tagadhatatlanul tényálló hiszen a marketing értékeken kívűl semmilyen haszna sincs ott csak felelősen gondolkodó okos emberek vannak!
    No én nekem ez az egyetlen dolog ami szúrja a szemem, a kibaszott kettős mérce. Egyik huszár sem veszi észre ugyanis, hogy amit az egyikre kiabál az rá pont ugyanúgy érvényes, csak megvezetett apple zombi helyett megvezetett Samsung zombit kell írni. Vagy mindenki legyen általánosságban felelősen választó ember vagy egyik sem. Olyan nincs, hogy csak az egyik oldalon vannak hülyék.
  • Johnny Woo #69
    Nem azért de ahelyett hogy értelmetlenül a magok számát növelIk, (mint az oviban nekem több van BIBIBI) inkább ráállhatnának a normális akkumulátorok fejlesztésére mert a jelenlegik lassan egy kalap szart sem érnek.
  • zlatzky #68
    A Nokia, termesztesen. Kifelejtettem az elozo hozzaszolasombol.
  • zlatzky #67
    Arra meg azert kivancsi lennek, ezzel a borzalmas formatervvel a vasarlokozonseg mely reteget probalja megcelozni. Mert feltehetoen nem lesz olcso keszulek, de nehezen kepzelem el, hogy az idosebb felhasznalok, akik meg tudnak engedni maguknak, hasznalnanak egy ilyen borzalmat.
  • zlatzky #66
    Na, megint a szokasos "Apple vs Samsung" karateverseny... Miert is ez az eros hardver? Egy bizonyos szemszogbol nezve, ha evekig pusztan 2 magos processzorokkal felszerelt telefonokat gyartananak Koreaban (vagy barhol mashol), akkor hol lenne a fejlodes? Termeszetesen a keszulek egyeb osszetevoin is lehet dolgozni, de szerintem semmi gond nincs azzal, ha valaki ilyen brutal hardvert fejleszt. Egy esetben igen, ha mondjuk az akkumulator fel nep alatt lemerul, de ahogy ertelmezem, a 8 magnak pontosan az (is) a celja, hogy ezt megakadalyozza. Amit en latok itt, az az, hogy az iPhone felhasznalokat egyre jobban frusztralja, hogy meregdraga, egykor innovativ, ma mar inkabb konzervativnak minosulo keszulekeik szinte minden tekintetben alaposan le vannak maradva a koreai gyar csucskeszulekeitol.