Gyurkity Péter

Új Galaxy S, még nagyobb ZTE, Blackberry Z10

A címben szereplő hármassal folytatódtak januárban az okostelefonok szegmensével kapcsolatos hírek, ezek a készülékek pedig a külső források szerint hamarosan kivétel nélkül bemutatkoznak.

Az év első hetében egyszerre három újoncról számoltak be a jól értesültek, ezen beszámolók valódiságáról azonban megoszlanak a vélemények. Tekintettel arra, hogy hivatalos információ egyik esetben sem jelent meg, némi fenntartással kell kezelnünk a híreket.

A sort a Galaxy S IV nyitja meg, hiszen nyilván a Samsung legújabb fejlesztése számíthat igazán nagy érdeklődésre. A sorozat harmadik tagja hatalmas sikernek bizonyult, a májusi és júniusi megjelenés után novemberre már 30 millió példányban kelt el, így a gyártónak van mire alapoznia. Az állítólagos negyedik változatról egyetlen kép jelent meg a világhálón, amely a készülék elejét mutatja meg nekünk. A telefon erősen az iPhone külsejére hasonlít, bár a felvétel eredetiségéről még élénk vita folyik, így semmi nem dőlt el a kérdésben. A cég várhatóan március negyedikén rántja majd le a leplet az új példányról.


A ZTE esetében már tudtuk, hogy a CES-re egy 5 hüvelykes fejlesztéssel készülnek, a hírek szerint azonban ehhez egy egészen méretes, 5,7 hüvelykes változat társul majd. Az egyelőre P945 néven futó telefon kisebb, 720p felbontást támogat, ehhez egy eddig meg nem nevezett, 1,2 GHz-en futó négymagos chip, egy 3000 mAh-s akkumulátor, valamint egy 8 megapixeles hátoldali és egy 1 megapixeles elülső kamera társul majd. A megjelenés az első negyedévben Ázsiában várható.


A Blackberry Z10 néven minden bizonnyal január 30-án mutatja be új fejlesztését, amelynek egyelőre bizonyos alkatrészeit kaparintotta meg néhány külső forrás. Ebből ők arra következtetnek, hogy többek között egy 4,3 hüvelykes kijelző és microSD szerepel majd a végleges listán, amelyre néhány hetet még várnunk kell.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!