Gyurkity Péter

2013 már a 4G éve lesz

Az ötödik generációt az évtized közepére ígérik, a harmadik pedig lassan valóban kifutóban van, így a globális piacon minden feltétel adottnak látszik a 4G széleskörű elterjedéséhez. Ezen a téren mind a szolgáltatók, mind pedig a nagyobb gyártók támogatása biztos, megvan a kellő akarat és a komolyabb beruházások is úton vannak (vagy már elkészültek), a vásárlók pedig idén jóval több ilyen készüléket vehetnek majd a kezükbe. A verseny az igazán nagyok között is éles, így az új belépőknek igencsak nehéz dolguk lesz, ha meg akarnak kapaszkodni. Lássuk, mit ígér a friss előrejelzés 2013-ra és milyen lépésekkel igyekeznek javítani saját pozícióikat az egyes versenyzők!

Október közepén mi is írtunk arról, hogy a tervek szerint az ötödik generációs platform tesztelése idén már elindul, legalábbis az Egyesült Királyságban. A nagyobb átviteli sebességet, illetve több más újítást kínáló technológia valamikor az évtized közepére készülhet el, ezzel tartani tudják a megszokott menetrendet, a nagyjából 10 évenként esedékes újabb előrelépést. Addig azonban a 4G kapja a főszerepet, a növekedés pedig a remények szerint mind az eladott készülékek, mind pedig az előfizetők számának bővülésében jól látható lesz. Erre természetesen nincs garancia, ám az előjelek biztatóak.

A november végén megjelent iSuppli előrejelzésben szintén 2015 szerepel, a piackutató cég szerint ugyanis nagyjából akkorra terjed majd el a negyedik generáció világszerte, a főszerepet legalábbis addig megőrizhetik a 3.5G-ként is emlegetett technológiák, mint például a HSPA+. Az LTE ugyan már idén is robbanásszerű növekedést tudott felmutatni, ez azonban eltörpül az évre előrevetített ütemhez képest, amikor a platform az első alkalommal hódít majd meg szélesebb tömegeket. A Strategy Analytics most közzétett anyagában szintén ezt a periódust vizsgálják meg, kiemelve a biztató adatokat.


A legfontosabb változás, hogy az idei csaknem 91 millió LTE-okostelefon helyett idén már 275 millió ilyen készülék találhat gazdára, ami rögtön háromszoros bővülés a forgalomban. Jellemző, hogy a növekedést a legnagyobb és legfejlettebb piacok táplálják majd, úgy mint az Egyesült Államok, Kína, az Egyesült Királyság, Dél-Korea és Japán. A nagy szolgáltatók is készen állnak az újabb rohamra, az amerikai Verizon Wireless, a brit Everything Everywhere, valamint a japán NTT Docomo szintén felsorakozott a rajtvonalra, saját hálózatuk gyorsan bővül, kínálatukban pedig számos ilyen telefon kapható. A jelentősebb gyártók (Apple, Samsung, LG, Nokia, HTC, Motorola, Blackberry, Huawei, ZTE és Pantech) rengeteg eltérő változattal jelentkeznek majd, az LTE ugyanis számukra is az újabb lehetőséget jelenti a térhódításra.

Az LTE-t támogató okostelefonok tehát az első alkalommal haladják majd meg a negyedmilliárdos példányszámot, ami lenyűgöző eredmény - még akkor is, ha ezek a készülékek a teljes forgalom alig egynegyedét teszik majd ki. Kétségtelen, hogy számos régióban továbbra is a HSPA+ lesz a legmodernebb elérési lehetőség, az éles verseny miatt azonban senki nem engedheti meg magának, hogy leszakadjon. Ez a küzdelem a legnagyobb számára is kihívást jelent, nem véletlen, hogy a piackutatók igencsak nehéz időszakot jósolnak az újonnan csatlakozók számára, legyen szó akár az Amazonról, vagy a Mozilláról, akik a hírek szerint szintén készülnek saját megoldásaikkal.

A piacon jelenlévő kisebb gyártók és platformok egyébként is küzdelmes periódust tudhatnak maguk mögött, a jövő pedig számukra sem mutatkozik rózsásnak. A Nokia, a RIM, illetve a HTC egyaránt csalódást okozott eredményével, ők egyelőre abban bíznak, hogy az új Android, WP8, valamint BB10 változatokkal javíthatnak. A finn gyártó újabb sikere tovább várat magára, a WP7.5 nem hozott nagy áttörést, a WP8 esetében pedig még korai bármilyen előrelépésről beszélni, míg a Blackberry készítői abban reménykedhetnek, hogy a feltörekvő piacokon jobb eredményt érnek majd el. A HTC az utóbbi hónapokban egyértelműen az új csúcskategóriás modelljeire helyezte a hangsúlyt, ám a csökkenést így sem tudták elkerülni, 2013 során pedig egy esetleges összefogás a Facebook illetékeseivel jelenthet mentőövet számukra.

Mivel az Android és az iOS együttesen a teljes piac 85 százalékát uralják, a kicsiknek a szoftverek területén sincs könnyű dolguk. A Tizen, az Open webOS, a Firefox OS, valamint a Sailfish OS fejlesztői mind 2013-ban szeretnének megkapaszkodni, ám a nagyobb szolgáltatók nem igazán hajlandók átváltani az Androidról. Elemzők emlékeztetnek arra, hogy a korai időszakban a piac fejletlensége, valamint az alkalmazások hiánya miatt fulladtak sorra kudarcba a próbálkozások, mostanra pedig az Android nagy előnye behozhatatlannak tűnik. Az újoncoknak a belépő szintű készülékeken és a fejlődő piacokon lehet esélyük, ezt azonban nagyon nehéz megítélni a hivatalos rajt előtt.

A nagyok az olyan új (LTE-t is támogató) fejlesztésekkel arathatnak 2013 elején, mint az iPhone 5, valamint a Galaxy S III. Az Apple az új változattal az Egyesült Államokban a decembert megelőző három hónap során 53 százalékra tudta növelni piaci részesedését, számukra azonban komoly fejtörést okoz, hogy (a jó rajt ellenére) Kínában és Dél-Amerikában alig mérhető szeletet birtokolnak csak. Ráadásul Európában az Android biztos állásokat épített ki, globális szinten pedig szintén fölényben van a Google mobil operációs rendszere, amely a Samsung további sikerére is számíthat. Mindeközben a Microsoft még mindig 5 százalék alatt sertepertél, számukra valóban átütő siker kell a további előrenyomuláshoz.


A Google a maga részéről ugyebár a Motorolát vásárolta fel idén, ám a gyártó új termékeiről nem sokat hallani - igaznak bizonyultak tehát azon híresztelések, miszerint a fő motiváló tényező a vonatkozó szabadalmak megszerzése, nem pedig saját okostelefonok piacra dobása volt. A keresőcég (már ha egyáltalán még mindig annak nevezhetjük az óriást) ráadásul a Nexus családra koncentrált az idei évben, ezen készülékeket pedig olyan külső gyártók készítik, mint a Samsung, az Asus, vagy éppen az LG. Most azonban a hírek szerint a Motorolával közösen dolgoznak egy új zászlóshajón, amely egyelőre az "X phone" kódnévre hallgat, megjelenése pedig szintén ebben az évben várható. Állítólag a Motorola jelenleg a nagyobb kamera és a megfelelő üzemidő ideális arányát igyekszik megtalálni, ám a cég illetékesei eddig mindössze annyit árultak el, hogy egy, a megszokottól meglehetősen eltérő megoldáson dolgoznak.

Visszatérve a 4G terjedésének kérdésére, itthon szintén dolgoznak ezen hálózatok kiépítésén, ahogy arról számos hírben olvashattunk. A T-Mobile eddig Budapestet és 60 vidéki várost fedte le a megfelelő eszközökkel, ezzel szerintük a lakosság 27 százaléka érheti el az új szolgáltatást - az már más kérdés, hogy egyesek a 3G hiánya miatt panaszkodnak, akad tehát gond az elődökkel is. Az egyéb hálózatfejlesztési munkálatok mellett tovább folytatódik a frekvenciapályázat ügye, amelyben a három meglévő itthoni szolgáltató fordult bírósághoz, megtámadva a negyedik, állami szolgáltató (MPVI Mobil) nyertességét, jóllehet akkor ők is nyertek további blokkokat.

Fontos tényező azonban, hogy a hivatalos adatok szerint Magyarországon a lakosság 40 százaléka számára nem elérhető a mobil szélessáv, a 17,2 százalékos mobilszélessávú penetrációval pedig hazánk sereghajtó Európában. Ráadásul az aktív előfizetők adatforgalma csökkenő tendenciát mutat, vagyis egyelőre nem sok jel utal arra, hogy itthon hatalmas várakozás előzné meg a negyedik generáció széles körben való elterjedését - ezzel minden bizonnyal nem vagyunk egyedül.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zoliz #7
    Az LTE valami ifonosfos
  • unrealnoise #6
    hát attól függ honnan nézzük, én pl. örülnék, ha a stabil 3G elterjesztésén ügyködnének, nem pedig XY név alatt futó, alig pár helyen elérhető csúcshálózatok fejlesztésén.

    kell ez is persze, de kurvára idegesítő, hogy fizetek valamiért, ami sokkal gyorsabben kellene, hogy működjön, aztán persze sokszor mégsem... Pedig én aztán nem is lakom teljesen lehetetlen helyen...

    2013 végére örülnék, ha a 3G jel, általános lenne a telefonom kijelzőjén. Mást nem kívánok most...
  • dchard #5
    Szerintem a 3G éve 2012 volt:


    Voda csinált országos lefedettséget, levitték a metróba is, van DualCarrier az ország szinte összes olyan pontján, ahol arra szükség van. Szóval itt már nagy fejlesztéseket nem nagyon lehet csinálni. Még az U900 optimlaizálása van hátra de az is elég jól működik persze ha van kompatibilis telefonja az embernek.

    Az LTE meg odébb van. Teljesen időben vannak a hazai piacon az operátorok, bőven elég idén (2013) elkezdeni a tervezést és a források előteremtését, tenderek kiírását, hogy 2014-ben el tudjon indulni a rollout és a szolgáltatás.
  • Omega #4
    Még a 3G éve sem volt meg, nem hogy a 4G-é.
  • cateran #3
    Az lenne jo, ha a "szar" 3g stabilan elerheto lenne mar mindenhol (U.K.) de amig vannak olyan helyek, ahol meg 2g sincs......meh
  • Irwine #2
    Az LTE nem 4G.
  • eldiaz #1
    Jó lenne ha azt a szar 3g-t elfelejtenék..:)