Berta Sándor

Obama győzelmének a szoftveripar is örül

Barack Obama második elnöki ciklusát kezdheti meg és ennek alighanem a számítástechnikai és informatikai óriáscégek örülnek a legjobban.

"A választási kampányban nagyon aggódtak az emberek a gazdaságért és a munkahelyekért. A digitális ipar a gazdasági növekedés és a munkahelyteremtés egyik motorjának számít, ezért a Kongresszusnak támogatnia kell azt, hogy felpörgessék a gazdasági növekedést. Barack Obama nagyon erősen foglalkozik a technológiai vonatkozású témákkal és ez jó jel. Ésszerű, hogy a technikát a hivatalok teljesítményének javítására és hatékonyabbá tételére használjuk. Obama alatt nevezték ki az első technológiai ügyekért felelős szövetségi vezetőt és szerzői jogi koordinátort. Az elnök érti a technológiát és ez pozitívum" - jelentette ki Matt Reid, a BSA - The Software Alliance szóvivője.

Obama mellett számos politikus támogatja a számítástechnikai és a szoftveripar érdekeit, közéjük sorolta a BSA munkatársa Jay Rockefeller és Max Baucus demokrata, illetve Jim DeMint republikánus szenátorokat, továbbá Dave Camp, Bob Goodlatte és Lamar Smith republikánus képviselőket. Az utóbbi két politikust különösen erősen támogatja a technológiai ipar. Smith és Goodlatte terjesztették be a SOPA törvény tervezetét, s a H.R. 1981 ("Protecting Children From Internet Pornographers Act") mellett kardoskodott.

A BSA támogatja a Liebermann-Collins-Bill és a CISPA törvényeket, az utóbbit azonban megvétózná Obama. A szervezet emellett szeretne több pénzt juttatni kutatás-fejlesztésre és megreformálná a hivatali információbiztonságról szóló jogszabályt (FISMA). Reid kifejtette, hogy az internetsemlegesség kérdésében is egyértelmű az álláspontjuk: a világhálónak nyílt és semleges platformnak kell lennie.

A sokat támadott szövetség a következő években alapvetően három fő témára összpontosít. Ezek a "szellemi tulajdon" nemzetközi elfogadtatása, a szoftverkereskedelmet gátló akadályok megszüntetése és a globális cloud-piac megteremtése. "A szellemi tulajdon fontos az innovációhoz. Biztosítanunk kell, hogy ez a védelem a kereskedelmi partnereinknél is adott legyen. A kereskedelmet gátló tényezőket öt osztályba soroljuk: az állami és az államhoz közeli intézmények beszállítóinak kiválasztásával kapcsolatos korlátozások; vámok; a helyi cégeket előnyös helyzetbe helyező szabványmanipulációk; a külföldi programok szállítását tiltó vagy ellehetetlenítő biztonsági előírások, s végül a felhőszolgáltatásokat akadályozó előírások."

"Egy globális felhőpiac nagy mértékben növelné a hatékonyságot. Ennek a piacnak növekednie kell és ezt a folyamatot nem szabad a nemzetállami határok által akadályozni. A Transzatlanti Stratégiai Gazdasági Partnerség (TPP) kiváló példája annak, hogy milyen új keretfeltételeket képzelünk el a jövőre vonatkozóan" - szögezte le végül Matt Reid.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #10
    Ebenguba.
  • sanyicks #8
    Hú azért romney támogatóinál rendesen összefújta a szemetet a szél :)
  • sanyicks #6
    jó hogy ő nyert, mert a kisebb szart választották újra a nagyobb szar helyett :D
  • Cat #5
    Obama '61-ben született, azaz első megválasztásakor 47 éves volt, jelenleg pedig alig 51 éves. Négy év múlva 55 évesen fog leköszönni. (Ha a hónapok nem stimmelnek, akkor tévedhetek egy évet.)

    Mitt Romney '47-es, azaz 65 éves. Most öregebb 10 évvel, mint Obama a leköszönéskor lesz.
  • joebacsi #3
    Nyilván örülnek :D
    http://plastik.hu/2012/10/26/2012-presidential-top-contributors/
  • Narxis #2
    "Reid kifejtette, hogy az internetsemlegesség kérdésében is egyértelmű az álláspontjuk: a világhálónak nyílt és semleges platformnak kell lennie."

    bruhahahahaha de jót nevettem így reggel.
  • sh4d0w808 #1
    "A szellemi tulajdon fontos az innovációhoz. Biztosítanunk kell, hogy ez a védelem a kereskedelmi partnereinknél is adott legyen. A kereskedelmet gátló tényezőket öt osztályba soroljuk: az állami és az államhoz közeli intézmények beszállítóinak kiválasztásával kapcsolatos korlátozások; vámok; a helyi cégeket előnyös helyzetbe helyező szabványmanipulációk; a külföldi programok szállítását tiltó vagy ellehetetlenítő biztonsági előírások, s végül a felhőszolgáltatásokat akadályozó előírások."

    Arra lennék kíváncsi, hogy amikor a SourceForge-on letiltották az embargóval sújtott országokból származó fejlesztők projektjeit, akkor hol volt ez a gondolatmenet?