Gyurkity Péter

Helycsere a mobiltelefonok versenyében

Hosszú évek után bekövetkezett az, amire jó ideje számítottak iparági elemzők: a Samsung a Nokia elé vágott a mobiltelefonos szegmensben, miközben az Intel saját terveit dédelgeti a területtel kapcsolatban.

A napokban olvashattunk arról, hogy a Samsung igencsak kellemes eredménnyel zárta a legutóbbi negyedévet, a Nokiát pedig saját egyik egykori vezetője kritizálta az átfogó elképzelések hiánya miatt. A trend alakulása a friss iparági adatokból is jól kitűnik, hiszen az első helyen éppen a Samsung váltotta fel az évekig vezető Nokiát, bár az okostelefonoknál nem ilyen egyértelmű a helyzet.

Az iSuppli elemzése szerint bár mindkét cég rontott az ünnepek után (ez önmagában nem is meglepő, hiszen általában ez szokott történni a karácsonyi roham után), a Nokia mégis sokkal nagyobb mértékben esett vissza, ami első helyének elvesztését eredményezte. A Samsung az első három hónapban összesen 92 millió készüléket szállított le, ezzel elsőként végzett a versenyben, a Nokia a második helyre szorult a maga 83 millió darabjával, míg a harmadik helyet az Apple kaparintotta meg mindössze 35 millióval. Az LG a negyedik, a RIM pedig az ötödik lett, még jobban lemaradva a többiektől. Az okostelefonoknál viszont az Apple vezet a már említett 35 millió példánnyal, itt a Samsung a második 32 millióval, a Nokia pedig csak a harmadik, alig 12 millióval.


Felül a mobiltelefonok, alatta az okostelefonok negyedéves eladási adatai

Új belépő is van viszont a területen, ahogy arról a Lava elindulása kapcsán mi is írtunk. Az Intel nyilván nem azért jelenik meg a színpadon, hogy beérje a futottak még kategóriával, itt elemzők szerint komoly szeletre vágynak, bár ahhoz nem fér kétség, hogy komoly munkára lesz szükség lemaradásuk behozásához. A második negyedévtől több gyártó és szolgáltató alkalmazza majd az Intel megoldását, a térhódítás pedig már elindult, jóllehet a piaci részesedés még biztosan 1 százalék alatt van. A megfelelő baseband funkciók integrálásával közvetlenül a hasonló ARM chipek ellen indulnak majd a versenyben, meglátjuk, mekkora sikerrel.

Az első két helyen történt helycsere arra is utal, hogy az okostelefonok egyre nagyobb szerepet játszanak a mobil szegmensen belül, ezt a hullámot pedig a Samsung tudta igen jól meglovagolni. Nem vitás, hogy valami ilyesmit kell véghezvinnie mindazoknak, akik hasonló szerepre vágynak ezen a téren.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Venom T #12
    Igen. Azért nőt 63%-al a bevétele mert nincs rá igény...
    Egy om gyártóból felemelkedett tajvani telefongyártó, aminek sikerül bebetonoznia magát az okostelefonok világába. Még az ASUS se volt erre képes, pedig picit nagyobb hátszéllel rendelkeznek.

    Vagy szerinted az, hogy neked nem tetszenek a készülékeik az mérvadó az egész világra?

    "Ha nem lenne a sense màr règen mentek volna a kukàba."

    Ez is mekkora hülye duma már? Ha nem lenne? De van! A készülékeik sajátossága!
    Ezekre a telefonokra fejlesztik, direktbe!
    Ez olyan, mintha azt mondanád, ha nem lenne az iOS akkor az apple már rég ment volna a levesbe...
  • caius marius #11
    Ott a pont! Gyík htc. Ha nem lenne a sense màr règen mentek volna a kukàba.
  • narumon #10
    Rosszul értelmezed mert nem ugyanazon negyedév előző adataihoz van hasonlítva hanem a karácsonyi szezonhoz. Az meg természetes, hogy Október, November, Decemberben több telefont adnak el mint Január, Február, Márciusban már csak az ünnepek okán is.
  • asgh #9
    A karácsonyi szezon természetes módon visszaesnek az eladások, ezen nincs mit csodálkozni, a 20% feletti visszaesés viszont már nem szezonális hatás.
  • Skynet #8
    Remélhetőleg egyre hátrébb....
  • VRSDM #7
    vagy a gyártók mentek el egy "használhatatlan" irányba.

    aki akart okostelefont beszerezte, aki nem tette biztos nem az első negyedévben fog telefont venni. sokadrészt a "használhatatlan" irány.

    ki szeretné lecserélni a teljesen friss/gyors csúcstelefonját egy mennyivel jobbra? semmivel? :D
  • aronvirginas #6
    Érdekes, hogy a negyedéves növekedés minden gyártónál negatív Lecsengett az okostelefonláz, vagy én értelmezem rosszul az adatokat?
  • Palinko #5
    HTC hol áll?
  • Skynet #4
    Nem kár érte.
  • dyra #3
    Épp ezt mondtam, hogy nem gyártottak se drágát se olcsót. Kivezették ész nélkül.