Gyurkity Péter

Javít a Samsung, ex-vezető bírálja a Nokiát

Miközben a Samsung a vártnál jobb negyedéves eredményt produkált, amelyben a telefonok játszották a főszerepet, a Nokiát egyik korábbi vezetője kritizálja, amiért továbbra is ragaszkodik a zsákutcának tűnő platformhoz.

A dél-koreai gyártó a napokban tette közzé legújabb jelentését, amelyből kiderül, hogy igencsak kellemes negyedévet zártak, amely a cég további komoly erősödését jelzi a mobiltelefonok piacán. A kiugró eredményt a televíziók és az okostelefonok javuló forgalma, az ezen termékekből származó bevétel jelentős erősödése okozta, ám a számokból az is kitűnik, hogy a telefonok nélkül mindez nem is jöhetett volna létre. A Samsung kissé meghaladta az elemzői várakozásokat és a korábban jósoltnál is némileg nagyobb profitról számolt be. Ezzel gyakorlatilag megduplázták a tavalyi év hasonló időszakában elért eredményt, ami jelzi a vállalat egészséges pozícióját a piacon, és bár a chipek forgalma egyértelműen visszaesett, ezt az okostelefonok és a különböző kijelzők több mint pótolni tudták - a telefonok a teljes profit 74 százalékáért felelősek, ami jól mutatja az üzletág szárnyalását.

A cég ezzel egy időben tisztában van azzal, hogy a jövőben le kell szűkíteni a hivatalos bemutatók és a megjelenések közötti szünetet, többek között ezzel is magyarázható tehát, hogy egyre kisebb szerepkörben tűnnek fel a nagy világrendezvényeken, miközben saját termékeiket inkább saját bemutatóikon debütáltatják - erre minden bizonnyal jó példa lesz a hamarosan elrajtoló Galaxy S III, amely nemsokára valóban elindul.

A Nokia első embere által követett stratégiát eközben élesen kritizálta a cég egyik korábbi vezetője, aki annak idején alelnökként többek között a Symbian platform fejlesztését is felügyelte. Lee Williams egészen pontosan azt rótta fel a mostani vezetésnek, hogy nem tudtak előállni saját vízióval, a jövőre vonatkozó átfogó elképzeléssel, ehelyett a vezérigazgató tulajdonképpen pénzügyi igazgatóként tevékenykedik a cég élén, a kiadások leszorítására koncentrálva, miközben a további sikerekhez, és egyáltalán az életben maradáshoz inkább saját stratégiával, útitervvel kellene próbálkozniuk. Ennek hiányában ragaszkodnak a Windows Phone platformhoz, amely viszont nem teszi lehetővé az egyedi megoldások alkalmazását (így például a kamerák területén, ahol a szoftver egyelőre nem nőtt fel a feladathoz), így előbb-utóbb vissza kell majd térniük egy saját operációs rendszerhez, vagy legalábbis megbarátkozni annak gondolatával, hogy egyszerre több platformot is támogassanak, hogy kellőképpen lefedjék a piacot.

Williams szerint Elopnak 4-6 hónap áll rendelkezésére az újabb, ám létfontosságú váltáshoz, ám a talpra álláshoz valószínűleg meg kell majd szabadulniuk néhány részlegtől.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • SzikraHuszár #12
    Nem követem nyomon olyan erősen a mobil-vonalat, csak így telefonvásárlás előtt utána kellett néznem dolgoknak...
    Emlékszem, régen az okostelefonok előtt a NOKIA élen járt, tudott újat mutatni, legalább is mi így észleltük. A finn cég a modern készüléket gyártotta és árulta.
    Ha nem NOKIÁra jelent meg egy új fejlesztés, hamarosan átvették, ha láttak benne fantáziát. Persze a mindenki számára elérhető hordozható készülék még gyerekcipőben járt, "butattefonok" voltak. Ők vezették az ipart.
    Aztán álmodtak egy nagyot, ami végül is a Symbian-hoz vezetett... és ennyi, nem tudom, mit gondoltak ettől kezdve. Hova lett a fantázia?

    Árkategóriájukhoz képest hardveres szinten le voltak maradva. FIXFÓKUSZOS, alacsony felbontású kamera, ami még életlen, zajos képet készít, holott a konkurencia rég túlszárnyalt ezzel még az alacsonyabb árkategóriában is? Még ha csak a kamera lenne, de hát...
    Szerintem addig ültek a babérokon (már pedig sokáig ültek rajtuk, joggal), amíg elfelejtették: vannak mások is, akik pont azokra a babérokra pályáznak.
    És itt tolták el, nem a "Kicsipuhával", örülhetnek, hogy az óriáscég jövőt lát a NOKIA eddig megszerzett hírnevének kihasználásában.

    Ismerősi körömben sok ős Nokiás van. Eddig mindig indokolták, ez és ez a készülék miért jó. Már a hit megingott, új készülék választásánál a döntő ok az, hogy "ezt a márkát már ismerem, a többivel nincs tapasztalatom".

    Remélem észhez térnek, zseniális elmék kelhettek ahhoz, hogy idáig ennyi mindent felmutassanak, bár előnye is van a NOKIA "egyeduralmának" elvesztésében: jön a fejlesztések időszaka.
  • kakamatyi123 #11
    >a nyúl "b@szhatja "
    Ez jooo:)

    Sanyick: ja bocs, most esett le hogy erzelmi alapon vagy MS hater...
    Persze szived joga, de ezzel a meglehetosen naivnak tuno velemennyel (mocskos trukk) csak azt mondod el magadrol, hogy fogalmad sincs hogy mukodik az uleti elet...

    Ilyen alapon utalhatnal egy boxolot, mert megutotte a masikat a ringben:)
    Nem mas ez, mint szurkoloi elfogultsag...

    Vezetnel csak egy piacrol elo profitorientalt ceget par honapig, rogoton rakenyszerulnel, hogy megvaltoztasd a nezopontod...

    A Nokia azert sullyed, egy hatalmas hodaly es nem alkalmazkodott idoben, a vezetosegeben ulo sok ven fasz szerint az iphone es tarsai komolytalan probalkozas volt... Nyilvan egyszerubb volt ulni a baberokon amig lehetett,
    mint felvenni a tempot es innovalni...

    De valoszinuleg mar rajottek, hogy valtoztani kell, en szurkolok hogy megtaljak a jo iranyt, elvegre a pici verseny (vagy legalabbis az illuzioja) nekunk jo...

  • Elemir #10
    Hmm ez furcsa. A VEVŐ meg olyat akar, amit reklámoznak, és fikáznak másokat. Ez az igazi üzletpolitika.

    Tomboy0123: Egyetértek, de szerintem most is vannak jó mobiljaik, nálam kettő is van. A céges mobiljaink (több ezer) csak Nokiák. Hmm...

    És az N8-ammal nem az androidosokkal kell harcba szállnom soha, mert a tepsi méreten felül semmit nem tudnak többet, hanem az iphone-nal. A valóság más, mint a negatív reklám:(
  • kegoo #9
    A Nokia úgy járt mint a Blöff-ben a nyúl "b@szhatja " Így jár az a cég aki elkezd olyan telókat gyartanai amilyet ő akar nem pedig olyat amit a VEVŐ .
  • sanyicks #8
    ja az m$ aztán pont kihúzza őket a szarból... gyak azóta süllyednek egyre mélyebbre amióta az m$ "segít" nekik, és amióta elopot ráküldte a nokiára.

    kakamatyi123: nem látom a jövőt, csak tisztában vagyok a történelemmel, és ismerem az m$ mocskos trükkjeit ;)
  • tomboy013 #7
    Talán ha fejlesztettek volna valamit a Nokiások a symbianon akkor most nem az MS-nek kéne kihúzni őket a szarból. Lehet ezt csűrni csavarni de lássuk be mikor kiadták az iOS-t se történt változás a Nokiánál és mikor az Androidot kiadták akkor se. Lehet itt hibáztatni Elopot meg mást is, de ezt a Nokiánál kúrták el még régebben. A WP-vel egyedi arcot kap a Nokia ami szerintem jó, hiszen alapjában véve egy remekül használható oprendszerről van szó aminek valóban vannak még gyerekbetegségei, de ezt majd megoldják. Én bízom benne hogy egyszer helyreáll a Nokia mert régen nagyon jó telefonjai voltak. A Lumia sorozaton is fejlesztenek még kicsit és ott lesznek a szeren.
  • kakamatyi123 #6
    Az ember aki latja a jovot:)
    Ha ez igaz lenne, az az MS eddigi OS strategiajanak a totalis megvaltoztatasat jelentene... SW helyett=>HW+SW, es azt is hogy Gates nem kaszalja el a Courier projectet...
    Csak nem maga Gates osztja itt az eszet?:)
  • sanyicks #5
    nagy baromságot írtál. Az m$ 1 milliárdot fizetett a nokiának, azért hogy WP legyen az elsődleges platform, ennyi, nem azért fizetett hogy a nokiának jó legyen. Az m$ érdeke az hogy a nokia részvények ára a béka segge alá kerüljön, majd megvegye az egészet ócsóér.
  • kakamatyi123 #4
    meteltesd magad korul, tard elejuk a megoldasod es maris dolni fog a le:)
  • mtxaudio #3
    Én évek óta tudomány megadását a Nokia problémájára ,de egy zsido cégvezetés nek ugy sem lehet meg magyarázni hogy mi lenne a jó az embereknek és hogy megint telefonokat kellene gyártani nem ezt a sok ipari hulladékot amiket mostanában csinálnak !