Berta Sándor

Nem támogatja az ePub formátumot az iBooks Author?

A kaliforniai vállalat az iBooks platform bemutatóján azt ígérte, hogy maradéktalanul be fogja tartani az ePub szabvány előírásait. Nos, úgy tűnik, erről az ígéretről megfeledkezett a cég.

Alig néhány napon belül immár másodszor került a kritikák kereszttüzébe az Apple. A társaság néhány nappal ezelőtt jelentette be, hogy szövetséget kötött a tankönyvkiadókkal és az iPad készülékeken használható interaktív tankönyveket szeretne árusítani. A társaság többek között bemutatta az iBooks Author interaktív könyveket készítő szoftvert. Most kiderült, hogy az utóbbi segítségével csak olyan e-könyvek készíthetők, amelyek nem kompatibilisek teljes mértékben a nyílt ePub szabvánnyal, ami mellett az Apple még 2010-ben az iBooks bemutatásakor kiállt. A probléma forrása, hogy az új iBook 2.0 rendszer esetében a cég a saját CSS-bővítéseit használja, amelyek nem tartoznak a W3C e-könyvekre vonatkozó szabványai közé.


Baldur Bjarnason információi szerint az Apple egy olyan megoldást használ, ami leginkább az ePub3-ra emlékezteti a fejlesztőket. Ugyanakkor nem lehet állítani, hogy a szabvány az ePub3 lenne, mivel attól jelentős mértékben különbözik, így csak az állítható, hogy egy iBooks formátumról, de nem egy ePub formátumról van szó.

Bjarnason anyaga után a ZDnet nevű IT-portál is foglalkozott a kérdéssel és megállapította, hogy az iBooks Author segítségével készített e-kötetek valóban nem kompatibilisek az ePub szabvánnyal. Ezt támasztotta alá, hogy ezeket a műveket nem lehetett megnyitni például a Calibre ePub-olvasóval sem, még azután sem, hogy a szerkesztők megváltoztatták a fájlkiterjesztést. Ugyanakkor a probléma fordítva is fennáll, mivel az iBooks Authorban sem lehetett tökéletesen importálni az ePub formátumú könyveket.


A helyzetet súlyosbítja, hogy jelenleg nem érhető el az iBooks formátum dokumentációja, így a fejlesztők és a felhasználók teljesen tanácstalanok. Bjarnason ugyanakkor rámutatott, hogy a W3C levelezőlistáján megtalálható az Apple egyik munkatársának bejegyzése, ez azonban aligha tekinthető és nevezhető hivatalos dokumentációnak. A megoldás hátrányai miatt számos olyan e-könyv jelenhet meg a közeljövőben a piacon, amelyeket más platformokon nem lehet majd megnyitni.

Mindenesetre úgy tűnik, hogy az Apple a vitatott licencfeltételek után egy újabb támadási felületet hagyott az őt kritizálóknak. Ugyanakkor az is igaz, hogy a társaság változtathat az álláspontján és kiadhat például frissítéseket vagy egy új iBooks Author-verziót is, így még él a remény, hogy a későbbi változatok már képesek lesznek tökéletesen olvasni az ePub formátumú műveket is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • asgh #4
    Ha valaki szabvány ePub formátumban akar az iBookson keresztül terjeszteni, akkor megteheti, mert a rendszer támogatja a szabványt. Az iBook Authornak van csak saját szabványa, ami - nem titkoltan - direkt az apple rendszerében terjesztett könyvek szerkesztéséhez adott ingyenes szoftver. Mi ebben a dráma?
  • narumon #3
    Én pl azért nem szóltam hozzá, mert nem tudok hozzászólni. Nem használok Authort, csak a síma ibooksot használom olvasásra, és fogalmam sincs mi az az epub (najó tudom persze), mert egyetlen olyan fájlom sincs. Van viszont 60+ GB pdf-em. Ezt olvassa az amit én veszek a többi nem érdekel. Ezt viszont ma a piacon gondolom bármelyik eszköz tudja.

    No mégis csak hozzászóltam, azért, hogy örülj :)
  • sanyicks #2
    directx, vagy doc/msxml újratöltve. A célja annak is ugyan ez volt: van dokumentált nyílt szabvány, de csináljunk valami mindennel inkompatibilis, szabványtalan dolgot, amit nem dokumentálunk, terjesszük el, és lám bebetonoztuk a hatalmunkat, mert csak mi tudjuk pontosan hogy kell olvasni/futtatni.
  • llaszlo #1
    Nincs a címben az apple szó és a kutya nem szól hozzá a cikkhez. Sőt el sem olvassák. Tipikus.