A munkanélküli dél-koreaiak videókamerákkal vadásznak mások szabálysértéseire, és megörökítik azokat. Ezután a rendőrségen bemutatják azokat, és felveszik az ezért járó jutalmat.

Im Hjun Szeok adósságai nőttek, fizetése pedig már a kamatot is alig fedezte: ezért úgy döntött, hogy pályát vált. A finom modorú dél-koreai angoltanár csatlakozott a videokamerás feljelentők növekvő táborához. A sajátos szakma művelőit a helybéliek gúnyosan a hírességek megörökítéséből élő bulvárfotósokra utalva csak paparazzi néven emlegetik. Ezek a koreai lesipuskás "vadászok" becserkészik áldozatukat és lefilmezik őket videokamerájukkal. De ők nem a hírességeket, politikusokat vagy akár profi bűnözőket üldözik. Azért járják az országot, hogy megörökítsék polgártársaik szabály- és törvénysértéseit, bizonyítékkal szolgáljanak azokról a hatóságoknak - és felvegyék az ezért járó jutalmat.

"Sokan gyűlölnek minket, de csak azt tesszük, amit a törvény elvár" - érvelt Im a The New York Times szöuli riportjában. Alkalom bőven kínálkozik erre: a gyár, amely az ipari hulladékot a folyóba üríti, a háztulajdonos, aki lelakatolja a vészkijáratot, az orvosok és ügyvédek, akik nem adnak számlát a tiszteletdíjról és így eltitkolják jövedelmük egy részét az adóhivatal elől - hosszú a sor... Im azokra szakosodott, akik a környezetvédelmi törvények megsértésével az építkezések színhelyén égetik el a hulladékot. "Háromszor annyit keresek, mint angoltanárként" - magyarázta a 39 éves férfi, aki hét éve foglalkozik videózással, és mint állítja, évi 85 ezer dollárnak megfelelő (hozzávetőleg 18 millió forintnyi) jövedelemre tesz szert belőle.


A feljelentők pénzbeli jutalmazásának hagyománya van Dél-Koreában, a kormány évtizedeken át bőségesen honorálta azokat, akik észak-koreai kémeket adtak fel. Ám az utóbbi években különböző kormányhivatalok hasonló jutalmazási rendszert vezettek be mindazok számára, akik törvényszegést jelentenek be, még olyan jelentéktelennek tűnő vétség leleplezésekor is, mint hogy egy autós a kocsi ablakából cigarettacsikket dobott ki az útra. Az ilyen, korántsem önzetlen besúgás különösen azóta terjed, hogy a világgazdasági válság Dél-Korea dinamikus gazdasági fejlődését is lefékezte. A feljelentők többsége olyanokból kerül ki, akik Imhez hasonlóan elvesztették korábbi munkájukat. Nem léteznek pontos számok arról, hogy ma hány dél-koreai foglalkozik ezzel, de a jelenség eléggé elterjedt ahhoz, hogy új ágazat szülessen: ma már külön iskolák működnek a lesipuskástanoncok képzésére.

A 64 éves Mun Szong Ok éppen egy ilyen iskola vezetője. Mint mondja, a koreaiakra jellemző, hogy türelmetlenek és örökké rohannak, így aztán számtalan szabálytalanságot követnek el, például az autóval piros lámpánál mennek át a kereszteződésen, szabálytalanul változtatnak sávot, és kidobják az útra az elszívott cigaretta csikkjét. "Amíg ez így lesz, a paparazzók jól fognak keresni" - húzta alá az amerikai lapnak. A feljelentést mintegy kiszervező törvény jól jön a helyi közigazgatási hatóságoknak is. Pénzt takarítanak meg azzal, hogy csökkenthetik a létszámot, és a szabálysértőkre kivetett bírságok messze többet hoznak, mint amennyit az informátoroknak fizetnek az annak alapjául szolgáló videóért. (Így például a tiltott szemétlerakásra bizonyítékot szolgáltató lesipuskás fejvadász jutalma mintegy 40 dollárnak felel meg, a szabálysértő büntetése ennek tízszerese).


A feljelentők jutalma széles skálán mozog: egy csikkelhajító besúgásáért 5 dollárral felérő összeg jár, ha viszont a videós engedély nélküli állatkereskedőt buktat le, 850 dollárnyit is zsebre vághat. Akadnak azonban mesés lehetőségek is. Szöul vezetése például akár 1,7 millió dollárig menő összeget ígér annak, aki olyan jelentős vesztegetést leplez le, amely a városi közigazgatás tagjait érinti. Dél-Koreában, ahol szinte alig fordul elő, hogy valaki a saját vállalatán belüli ügyekről rántsa le a leplet - ezt árulásnak tekinti a közfelfogás -, a szomszédok feljelentése is kiközösítéssel járhat. Im ezért szüleinek sem mondta el, hogy mivel keresi kenyerét.

Az 56 éves Bang Dzse Von, aki nyolc éve űzi a szakmát, és ezzel már szinte veterán lesipuskásnak számít, azt állítja, hogy elégedett volt, amikor olyan embereket buktatott le, akik egy kemping területén rakták le a szemetet, vagy amikor olyan csaló marketingfogásokat leplezett le, amilyenekhez hasonlók az ő korábbi vállalkozását is tönkretették. Viszont ma már sajnálja azokat az eseteket, amikor ugyanolyan szegény embereket jelentett fel, mint ő maga. Bang akkor döntött úgy, hogy lesivideós lesz, amikor cégének csődje után munkát keresett, de mindenütt azt a választ kapta, hogy 48 évesen már túl öreg.

A feljelentők jutalmazásának rendszerét sokan bírálják azon a címen, hogy aláássa a társadalmi bizalmat. "Az ötlet önmagában jónak tűnik, de ha az emberek főfoglalkozásként akarnak ebből megélni, gyakorlatilag magánkézbe kerül a törvények érvényesítése, ami etikai kérdéseket vet fel" - magyarázta Li Jon Hu szöuli egyetemi tanár. A lesivideósok rendszerint specializálják magukat valamilyen jellegzetes törvényszegés lebuktatására. Például vannak, akik a vizsgákra felkészítő, a törvényes összegnél magasabb tandíjat beszedő úgynevezett hakvon magániskolák leleplezéséhez gyűjtenek bizonyítékokat. Az oktatási minisztérium csaknem 3 millió dollárnyi összeget fizetett ki nekik 2009-ben, amikor le akarta törni a magánoktatás egekbe szökő árát és igénybe vette szolgálataikat.

A "hak paparazzo" olyan szülőnek adja ki magát a magániskolában, aki az iránt érdeklődik, hogy mibe kerül gyermeke felkészítése, közben pedig rejtett kamerával videóra rögzíti a beszélgetést. A hakvon iskolák vezetői érthető módon gyűlölik őket. "A kormány egyoldalúan irreális díjszabást ír elő, majd ránk szabadítja a paparazzókat: ez boszorkányüldözés - panaszkodott a lapnak Cso Jung Hvan, a koreai hakvonok szövetségének alelnöke. - Ez nemcsak megalázó, de ártalmas is." "Nem mondjuk, hogy egy demokráciában ez a tökéletes módszer, de mindaddig ragaszkodunk hozzá, amíg a hakvonok nem mérséklik tarifáikat" - hangzott az oktatási minisztérium illetékesének, Dzsu Mjong Hjunnak a válasza.

Im, a hajdani angoltanár arra figyelmeztet, hogy ő ugyan jól keres, de kevesen olyan sikeresek, hogy megéljenek csak a fejvadász videózásból. "Az emberek abban a tévhitben élnek, hogy a paparazzónak úgy kell öltöznie és eljárnia, mint a kémeknek, és a legjobb hightech felszerelést kell használnia - jegyezte meg Im, aki Szonh Mung Szuk néven blogot vezet jelenlegi szakmájáról. - Valójában ennél a foglalkozásnál is arra van szükség, hogy az ember keményen dolgozzon, és használja az eszét."

Így például 2005-ben felfigyelt arra, hogy szinte minden internetes kávéházban, ahol megfordult, hiányzott a pénzérmékkel működő kávéfőző automatákról az egészségügyi hatóság ellenőrzését bizonyító címke. Fogta magát és több száz ilyen intézményt látogatott végig azzal a szöveggel, hogy "valahol a kávéautomata mellett felejtettem a pénztárcámat..." A tárcát keresgélve aztán körüljárta a berendezéseket, és összeírta azokat, amelyeknél nem volt ellenőrzési igazolás, és valamennyit feljelentette. Kétezer-hatszáz dollárnak megfelelő összeget keresett.

A fejvadászok működését is kísérhetik persze visszaélések. Így például egyes paparazzók - a konkurens lesipuskások szerint - külön megegyeznek a törvénysértő cégekkel, amelyek tartanak a hatósági bírságoktól és az ezzel járó rossz hírveréstől. Immel az is előfordult, hogy egyes üzletemberek saját versenytársaik lejáratására akarták felhasználni. Egy patikus például jelezte neki, hogy a közeli gyógyszertár olyan alkalmazottat foglalkoztat, akinek nincs megfelelő végzettsége. Im az illetőt fel is jelentette a hatóságnál. "Máskor valaki egy olyan étteremre hívta fel a figyelmemet, amelyet szabálytalan módon egy nemzeti park területén létesítettek. A bibi csak az volt, hogy közvetlenül a kifogásolt létesítmény mellett az illető maga is engedély nélkül tartott fenn vendéglőt" - mesélte a lesikamerás élményeit a dél-koreai.