Berta Sándor

Flash-anyagok is irányíthatók a Kinecttel

Már az új év első napjaiban felbukkantak a Microsoft vezérlőjére épülő legújabb megoldások. Az egyik legérdekesebb a Blitz amerikai marketingügynökség által bejelentett rendszer.

A Blitz bemutatott megoldása hidat képez a mozgásvezérlés és a Web 2.0 között. A Kinectnek, valamint az ahhoz elérhető nyílt forráskódú meghajtóprogramoknak és némi JavaScript-kódnak köszönhetően lehetővé vált, hogy az emberek ne csak a játékokat, hanem akár a Flash-tartalmakat is irányíthassák a mozdulataikkal. A rendszer működési elve hasonlít a demize2010 nevű felhasználó által a YouTube-on ismertetett eljáráshoz, amelynek lényege, hogy bárki a Kinect és egy Wii-egység kombinációjával hatékonyan vezérelheti az FPS-játékokat.


Az alapelv rendkívül egyszerű: a rendszerben a Kinect felel az egyszerűbb mozdulatok végrehajtásáért, míg a Wiimote segítségével például elsüthetők a fegyverek. A fejlesztő abból indult ki, hogy a Microsoft eszközének alkalmazásával kiválthatók lennének a hagyományos vezérlőegységek, miközben azoknak minden fizikai előnye megmaradna, sőt. A játékosok valóban a programok részeivé válhatnának, élethűen átélhetnék a virtuális kalandokat.

Thomas Kritsch, a Microsoft Xbox-menedzsere szerint az ötlet megvalósítható és a Kinect alapvetően ötvözhető más vezérlőtechnológiákkal. A fejlesztők már most kombinálhatják a hagyományos Xbox 360 vezérlőegységet a Kinecttel. Ugyan eddig nem jelentek meg kompatibilis programok, de a közeljövőben már megjelenhetnek olyan alkalmazások, amelyek kiaknázzák a megoldás előnyeit.


Demize2010 a Kinect társfejlesztőjének számító PrimeSense által az OpenNI projekt által megjelentetett meghajtókat is felhasználta. Ezekre támaszkodik a Blitz rendszere is. A vállalat munkatársai hangsúlyozták, hogy bár a mostani megoldás a Flash-technológiát támogatja, de ugyanilyen rendszerek a Microsoft által fejlesztett Silverlight technológiához is létrehozhatók. A cég azt szeretné elérni, hogy a Kinectben rejlő lehetőségeket az Xbox használata nélkül is ki lehessen aknázni. A Kinecttel egyébként irányítható a R.U.S.E. és mozgásérzékelős vezérlőegységgel érkezik a Portal 2 is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)