MTI

Halálbüntetés várhat Julian Assange-ra

Eric Holder amerikai igazságügyi miniszter Washingtonban bejelentette, hogy "jelentős" intézkedéseket rendelt el a titkos hivatalos iratok kiszivárogtatására szakosodott WikiLeaks portál ellen folyó büntetőjogi vizsgálattal kapcsolatban.

"Az Egyesült Államok nemzetbiztonsága veszélybe került. Veszélybe került olyanok élete, akik az amerikai népnek dolgoznak. Az amerikai nép maga is veszélybe került ezáltal az arrogáns, megfontolatlan és semmiképp sem hasznos akciók révén. Mindent megteszünk, amit csak tudunk" - mondta Holden. A bejelentés azzal párhuzamosan hangzott el, hogy Svájcban a PostFinace bank befagyasztotta a WikiLeaks alapítója, Julian Assange folyószámláját, a londoni rendőrség, a Scotland Yard pedig közölte, hogy kész letartóztatni az ausztrál állampolgárságú újságírót. Svédország a múlt hónapban nemi erőszak vádja miatt letartóztatási parancsot adott ki Assange ellen, aminek nyomán az Interpol körözést bocsátott ki.

Holder kitért az elől, hogy kifejtse a "jelentős" intézkedések mibenlétét, de a CNN meg nem nevezett forrásokra azt jelentette, hogy Assange-t hamarosan őrizetbe fogják venni. Az igazságügyi miniszter kitért annak megválaszolása elől, hogy az amerikai kormánynak módjában áll-e megszüntettetni a WikiLeaks portált. A tárcavezető ugyanakkor rámutatott, hogy az amerikai kormány a médiában megjelent vélekedésekkel ellentétben nemcsak az 1917-es kémkedés ellen hozott törvény alapján kíván fellépni Assange ellen. A jogszabály tiltja a katonai műveletek akadályozását.

Assange ügyvédje, Mark Stephens közölte: a Scotland Yardról felhívták, és értesítették arról, hogy megkapták a Svédország által kiadott új nemzetközi elfogató parancsot és a kiadatási kérelmet. A brit rendőrség nem vádolja semmivel, csak szeretné kihallgatni Jualian Assange-et - mondta az ügyvéd a BBC-nek. Hozzátette, hogy ügyfele kész önként találkozni a rendőrséggel, és "belátható időn belül", "brit földön" sor is kerül erre. Assange tartózkodási helyéről most sem beszélt, de brit sajtóinformációk szerint a 39 éves ausztrál újságíró valahol Angliában bujkál.

A The Guardian című brit lap értesülései szerint Assange kedden feladja magát a Scotland Yardnak, s még aznap bíróság elé állítják Londonban. Assange azt szeretné, hogy óvadék ellenében azonnal helyezzék szabadlábra. Állítólag az utóbbi napokban 100-200 ezer font közötti összeget gyűjtött össze barátaitól és híveitől, hogy ki tudja fizetni az óvadékot. A kiadatási kérelem elbírálására huszonnyolc napja van a bíróságnak. A védelem a kérelem elutasítását fogja követelni, arra hivatkozva, hogy a svéd hatóságok kiadhatják az Egyesült Államoknak Assange-et.

Az amerikai igazságügyi hatóságok a kémkedésről szóló, 1917-es törvény alapján indítottak eljárást az újságíró ellen, ami azt jelenti, hogy akár halálbüntetést is kiszabhatnak rá, miként az 1950-es évek elején a Rosenberg házaspárra. Az európai országok nem adnak ki gyanúsítottakat olyan államoknak, ahol a halálbüntetést nem törölték el. Assange ügyvédje éppen erre a körülményre alapozhatja taktikáját.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • _Atti_ #40
    Na hát akkor legalább veled elérték amit akarnak, nem hiszel nekik.

    Azért az szerintem nemigaz hogy ez a szimpátiaérzés egyetemes.Rengetegen úgy gondolják most hogy ez egy erőszaktevő, anarchista szemétláda.
    A kirobbanó viták meg pont azt érik el hogy az emberek egy idő múlva már bele se mernek nézni azokba az iratokba, elérik, olyanok lesznek akik azt hiszik a jobbikosok is cigánygyerekeket reggeliznek.
    Azért gondolom így mert nagyon jól emlékszem a kuruc.info-val hogy milyen érzéseim voltak..pedig akkor még sose jártam ott vagy csak súroltam..
    Ha valaki linkelt onnan nekem valamit meg se néztem mert belém volt ivódva a közgondolat hogy ezek bizony náci kivégzőtisztek minimum. Meg se néztem mi van ott. Ha beleolvastam csak fintorogtam és túltekertem (pedig én még tv-t se nagyon néztem soha és mégis a sok év gondos tanulás az iskolába, a közvélemény ezt nyomta belém). Aztán egy ismerősömtől akiben bíztam mást hallottam, és rávettem magam egy este hogy olvassak ott és hosszú hosszú hetek alatt sikerült levakarni azt ami a szememet leragasztotta.

    A lényeg az egészben hogy ezek alatt a hetek alatt én folyamatosan azt kerestem hogy valaki mondjon mást! Szinte akartam hogy valaki mondja meg nekem hogy ez baromság! Éljél szépen azt jó lesz.És volt..Csak aki mást mond az is támassza alá és NE azt mondja hogy hagyjad már nem igaz , meg se nézd! Hozza az érveit.
  • pasi29uk #39
    Kubában nem lenne jó helyen a wiki szerver és Assange 2in1?
  • archrodney #38
    Csak arra utaltam hogy az a halálbüntetésről szóló 1917-es törvény kissé idejét múlt lehet...
  • bakagaijin #37
    Amerikai törvényt a középkorból? :))
  • archrodney #36
    "Az amerikai igazságügyi hatóságok a kémkedésről szóló, 1917-es törvény alapján indítottak eljárást az újságíró ellen, ami azt jelenti, hogy akár halálbüntetést is kiszabhatnak rá"

    Miért nem keresnek egy törvényt a középkorból, akkor még fincsibb dolgokat is kiszabhatnának rá...
  • morden #35
    Amúgy kiderült, hogy putyinnak minden hordó olaj után +1 dollárd adunk csak úgy, mostmár mindneki tudja, és változott bármi ? Elővették azt az embert/embereket akik ezt intézték, elővették putyint emiatt? Hol van ilyenkor az interpol, mert Assanget sikerült elkapni, de pl putyint aki minimálisan egy egész országot átvert, vele mi a helyzet? Hol van már az interpol parancs, amit a magyar rendőrség kér?
  • Amergin #34
    "Veszélybe sodor" mindenkit azzal, hogy igazat ír. Halál reá! Példát kell statuálni. Nehogy mégegyszer eszébe jusson valakinek nyilvánosságra hozni a korrupt "vezetők" piszkos és kisded játékait. Egyébként a hazánkra vonatkozó részből kiderül, hogy lesajnálják az Afganisztánba kiküldött katonáinkat a tekintetes usák diplomaták. Ezért megéri a nyelvünkkel tisztogatni a fenséges amerika ülepét.
  • Sir Ny #33
    Akárki kérhet akárkitől akármit, nem? És akárki odaadhatja akárkinek, ami az övé.

    Én is kérhetnék tőled pénzt, még ha nem is lennél arra kötelezve, hogy adj nekem. Az USA is kérhet, a királynőnek meg nem muszáj kiadnia.
  • watsonhu #32
    Bocsánat, ha nehéz a felfogásom, de nem egészen értem, hogy a svéd elfogatóparancs hatására a briteknél letartóztatott ausztrál állampolgárra hogyan is kérhet az USA kiadatást?
  • Asperot #31
    Mindkét esetben információkról és érdekekről van szó. Ugyan mi lehet a különbség. Egyébként ott sem egy ország volt érintve. Max annyit ismersz.
    Mit fejtek ki? Hogy miért drága? A "fegyver" több mint 100 milla volt nem forintban. Érthető az üzenet?