Berta Sándor

Refinder - a hiperlinkek következő szintje

A Gnowsis internetes cég által kifejlesztett Refinder nevű szoftver lehetővé teszi az adatok online és offline módban való összekapcsolását és ezáltal egyfajta elektronikus emlékezet létrehozását.

"Napjainkban rendkívül sok információt szórunk szét az asztalunkon, a wikikben, a Twitternél, a Facebookon vagy az Evernote rendszerében. Ezek után persze nem csoda, hogy az ember már nem látja át a dolgokat. De szerencsére van egy megoldásunk a problémára: minden adatot össze kell kötnünk" - jelentette ki Leo Sauermann, a Gnowsis internetes vállalat alapítója és vezetője. A Gnowsis munkatársai által megalkotott és egyelőre béta állapotú Refinder segítségével mindez lehetővé válik.

A programnak már elkészült a Microsoft Outlookkal kompatibilis kiegészítője, így a felhasználók minden kapcsolati és időpont-adatukat, honlapcímüket, egyéb hivatkozásokat, valamint a különböző formátumú fájljaikat összekapcsolhatják és azokat egyetlen ablakban láthatják. Az ehhez szükséges címkéket a számítási felhő technológia felhasználásával szervereken tárolják el. "Ma a keresők uralják a piacot, de amikre igazán szükségünk van, azok a navigációs gépek. A felhasználóknak csak a 15 százaléka használja számítógépe keresőfunkcióját, a többiek inkább mappákon rágják át magát" - tette hozzá a szakember. Az alkalmazás leginkább úgy foglalható össze, hogy míg a Google az új információkat találja meg, addig a Refinder a már ismert adatokat böngészi át.


A szoftver fejlesztése gőzerővel folyik. Az Outlook-plugin mellett hamarosan egy Gmail, majd egy iPhone-, egy Twitter-, egy Dropbox- és egy Basecamp-kiegészítő is követni fogja. Sauermann elmondta, hogy a sorrend nem véletlen. Voltak a Google központjában és ott támogatták az ötletet, de ugyanakkor a konszern igényt tart forgalmuk 20 százalékára. A távlati cél az, hogy a program minden operációs rendszeren elérhető legyen és hogy minél több hagyományos, illetve webes alkalmazásba integrálják.

A Refinder jelenleg egyáltalán nem kiforrott, a fejlesztők körülbelül 50 hibát ismernek. Ennek is köszönhető, hogy a szoftver jelenleg ingyenesen letölthető és tesztelhető. A jövőben azonban lesz majd belőle fizetős változat is. Ennél az első 60 napos használat ingyenes lesz, de utána egy 5-7 eurós havidíjat kell fizetni.

A Refinder alapjául a NEPOMUK nevű európai uniós projekt szolgált. A NEPOMUK-ot az Európai Unió 17 millió euróval támogatta és Sauermann részt vett a programban. A Refinderrel párhuzamosan ugyanakkor elindult a CALO nevű amerikai projekt is, amely felett a DARPA bábáskodik és amelynek a költségvetése 200 millió dollár. A CALO-nak köszönhető a Siri nevű személyi asszisztens megalkotása, amelyet idén áprilisban az Apple vásárolt meg 200 millió dollárért.

Ezek az összegek egyelőre elérhetetlenek az európai szakemberek számára. Sauermann meg is jegyezte, hogy egyrészt hiányzik belőlük az amerikai befektetési kultúra, másrészt ők csupán öten vannak és nincsenek millióik. Jelenleg annak is örülnének, ha valaki 150 000 euróval támogatná a Refinder további fejlesztését.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Emmegki #3
    "Leo Sauermann"

    Ilyen névvel valahogy be szoktak futni a vállalkozások
  • messen #2
    Azt' jól öntudatra ébred, és annyi nekünk
  • Kensin #1
    "Az ehhez szükséges címkéket a számítási felhő technológia felhasználásával szervereken tárolják el." - Itt a lényeg, paranoiásoknak és összeesküvéselméleteseknek nem ajánlott ;)