Berta Sándor

eKnife, az online svájci bicska

Három svájci webes cég bejelentette együttműködését. A Doodle, a Wuala és a Memonic közösen hozták létre az eKnife rendszert, amely igazi online svájci bicska lehet.

Az eKnife keretében egyaránt elérhetővé válik a Doodle internetes határidő-naplója, a Wuala virtuális merevlemez-szolgáltatása és a Memonic webes jegyzettömbje. A felhasználónak ráadásul lehetőségük van arra is, hogy az idei év végéig előfizessenek a három megoldás prémiumváltozataira. "Ez a közös csomag az ismereteink alapján egy nagyon egyedülálló ajánlat Európában" - nyilatkozta Dorian Selz, a Memonic társalapítója.

Az új szolgáltatás a funkcióival akar versenyezni az ingyenesen elérhető hasonló megoldásokkal, például a Google webes alkalmazásaival. A cél az, hogy az internetes tartalmak sokkal hatékonyabban és szinte platformoktól függetlenül kezelhetőek legyenek. Amennyiben például valaki a Google Naptárát használja, akkor könnyen gondba kerülhet, ha az egyik kollégája viszont ugyanerre a célra az Outlookot részesíti előnyben. Selz közlése szerint az ő megoldásuk pont erre a helyzetre kínál megoldást.


A korábban új funkciókkal bővített, P2P-hálózatban működő Wuala szintén előnyben van a konkurenseivel szemben, mivel az internetezők bármikor a saját szabad winchesterhelyükkel egészíthetik ki a rendszer kapacitását, ráadásul a tárolt anyagok akár titkosíthatók is.

A Memonic látszólag csak egy online jegyzettömb, azonban érdekes funkciói vannak. A szolgáltatás többek között lehetővé teszi, hogy egy Firefoxhoz használható kiegészítő segítségével a felhasználók ne csak honlapcímeket, hanem akár teljes webes tartalmakat is könyvjelzőkként mentsenek le. Egy Windows operációs rendszereken futtatható másik program pedig biztosítja, hogy a feljegyzésekhez akár képernyőfotók is készülhessenek. Minden jegyzet feltölthető a világhálóra, sőt, még a mobiltelefon- vagy az iPhone-tulajdonosok számára is hozzáférhetővé tehető.

Az egyelőre december 31-ig előfizethető csomag 59 svájci frankba (44 euróba) kerül, s tartalmazza a Doodle és a Memonic prémiumverzióját, valamint a Wuala 10 gigabájtos tárhelyet kínáló változatát. "Az év végén levonjuk a tanulságokat és amennyiben az emberek pozitívan fogadják a szolgáltatást, akkor folytatjuk a munkát" - közölte Selz. A fejlesztők figyelembe veszik a beérkező észrevételeket, javaslatokat, így felmerülhet a csomag átdolgozása vagy új programokkal való kibővítése is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • jAMEsbAUd #3
    de jo is lenne... akkor mar csak egy dologhoz kellene megszerezni az useredet :D
  • Blacktom #2
    Na igen, nem új kéne, hanem a már meglévőket összeszedni, egyszerre kezelni. De nem hármat. Ezret. Fórumok, chatek, mail, rss, blogok, kommentek, irc, minden. Persze ezek természetüknél fogva nem ugyanolyanok, szal nem is abszolút egy dolgot kéne belőlük, de valamennyire egy csokorba fogni, egy jelszóval lépjen be egy tucat helyre.
  • bracsek #1
    egyik használ outlúkot a másik googlet most mind a ketten térjenek át doodlere? na £o£ ebből sem lesz világmegdöntés. Akár kezébe is kerülthet.