Hunter
Óriás buborékokat találtak galaxisunkban
Egy szupermasszív fekete lyuk egykori kitörése fújhatta fel azt a most felfedezett két hatalmas gammasugár-buborékot, amik a csillagászati objektumok egy új típusát képviselik. A felfedezés olyan mérvű, mintha a Földön egy új kontinensre bukkantak volna.
"Ezúttal is bebizonyosodott, hogy az univerzum tele van meglepetésekkel" - mondta Jon Morse, a NASA asztrofizikai igazgatója. A Tejút közepén elhelyezkedő buborékok együttesen 50 000 fényév távolságba nyúlnak ki, a középponttól északi és déli irányba egyaránt 25 000 fényévet ölelnek fel, jól kivehető peremmel, energiájuk pedig 100 000 szupernóváéval egyenértékű.
A buborékokat a NASA Fermi Röntgensugarú Távcsöve találta meg, ami háromóránként végig pásztázza az égboltot a legmagasabb energiájú fényforrások után kutatva. A jelenlegi legérzékenyebb és legnagyobb felbontású gammasugár detektor által eddig feltérképezett 1500 forrás közül egyetlen objektum sem hasonlít a buborék alakú szerkezetekre, amik a látható égbolt több mint felén, a Szűztől a Daru csillagképig terjeszkednek. A korábbi műszerek nem tették lehetővé az észlelését, főként az úgynevezett diffúz emisszió, az égbolt egészén jelenlévő gammasugarak alkotta köd miatt.
Így nézhetnek ki a hatalmas szerkezetek
"Fel kell tennünk a kérdést, vajon honnan eredhet egy ilyen energia" - nyilatkozott Doug Finkbeiner, a Harvard-Smithsonian Asztrofizikai Központ csillagásza, aki elsőként ismerte fel a szerkezeteket. A buborékokra utaló jelek már évekkel a röntgensugarú vizsgálatok előtt, illetve az ősrobbanásból fennmaradt a kozmikus háttérsugárzás térképein is jelen voltak, a tudósok azonban a felfedezetteknél jóval kisebb szerkezetekre számítottak.
Jelenleg két lehetséges magyarázat van a Fermi-buborékokra. Az első szerint a galaxis közepében egy csillagformáló kitörés rövid életű, nagy tömegű csillagokat hozott létre erőteljes szelekkel, amik nagy energiájú részecskéket lövelltek ki az űrbe. Finkenberg kiemeli, hogy ebben az esetben némi időre lenne szükség a buborékokban észlelt energiamennyiség felgyülemléséhez, míg a szerkezetek alakja egy viszonylag gyors energiakibocsátásról árulkodik, ezért ő a második elméletet favorizálja. Utóbbi az energiát egy, a galaxis közepén rejtőző szupermasszív fekete lyuk kitörésének tulajdonítja.
Más galaxisokban már észleltek részecske sugarakat, amit a fekete lyukba beáramló anyag táplált, és bár arra nincs bizonyíték, hogy a Tejút megközelítőleg 400 millió naptömeggel rendelkező központi fekete lyukja is rendelkezne ilyen sugarakkal, a csillagászok meggyőződése, hogy a múltban előfordultak. "Tudjuk, hogy nem nőhetett volna meg ekkorára, ha csak szép csendben üldögél a galaxis közepén. Minden bizonnyal nagy akkréciós eseményeken ment keresztül a múltban, ahol anyag hullott bele, majd ennek az anyagnak egy része nagy energiájú részecskékből álló sugarak formájában kilövellve újra kikerült az űrbe" - magyarázta Finkbeiner. "Soha nem volt igazán jó bizonyítékunk minderre, talán ez lehet az első bizonyíték egy, a galaxis középpontjában elhelyezkedő fekete lyuk jelentősebb kitörésére."
A buborék alakú szerkezetek a Fermi adataiból készült teljes égboltot bemutató felvételen
"Rendkívül izgalmas az eredmény" - értékelt Simona Murgia, a Fermi tudósa. "Ezek a szerkezetek felfedhetik azokat a nem várt, ugyanakkor rendkívül fontos fizikai folyamatokat galaxisunkban, amikről egészen mostanáig semmit sem tudtunk, eltekintve a ténytől, miszerint ezek a jegyek akár akkorák is lehetnek mint maga a Tejút, és immár évmilliók óta jelen vannak."
"Ezúttal is bebizonyosodott, hogy az univerzum tele van meglepetésekkel" - mondta Jon Morse, a NASA asztrofizikai igazgatója. A Tejút közepén elhelyezkedő buborékok együttesen 50 000 fényév távolságba nyúlnak ki, a középponttól északi és déli irányba egyaránt 25 000 fényévet ölelnek fel, jól kivehető peremmel, energiájuk pedig 100 000 szupernóváéval egyenértékű.
A buborékokat a NASA Fermi Röntgensugarú Távcsöve találta meg, ami háromóránként végig pásztázza az égboltot a legmagasabb energiájú fényforrások után kutatva. A jelenlegi legérzékenyebb és legnagyobb felbontású gammasugár detektor által eddig feltérképezett 1500 forrás közül egyetlen objektum sem hasonlít a buborék alakú szerkezetekre, amik a látható égbolt több mint felén, a Szűztől a Daru csillagképig terjeszkednek. A korábbi műszerek nem tették lehetővé az észlelését, főként az úgynevezett diffúz emisszió, az égbolt egészén jelenlévő gammasugarak alkotta köd miatt.
Így nézhetnek ki a hatalmas szerkezetek
"Fel kell tennünk a kérdést, vajon honnan eredhet egy ilyen energia" - nyilatkozott Doug Finkbeiner, a Harvard-Smithsonian Asztrofizikai Központ csillagásza, aki elsőként ismerte fel a szerkezeteket. A buborékokra utaló jelek már évekkel a röntgensugarú vizsgálatok előtt, illetve az ősrobbanásból fennmaradt a kozmikus háttérsugárzás térképein is jelen voltak, a tudósok azonban a felfedezetteknél jóval kisebb szerkezetekre számítottak.
Jelenleg két lehetséges magyarázat van a Fermi-buborékokra. Az első szerint a galaxis közepében egy csillagformáló kitörés rövid életű, nagy tömegű csillagokat hozott létre erőteljes szelekkel, amik nagy energiájú részecskéket lövelltek ki az űrbe. Finkenberg kiemeli, hogy ebben az esetben némi időre lenne szükség a buborékokban észlelt energiamennyiség felgyülemléséhez, míg a szerkezetek alakja egy viszonylag gyors energiakibocsátásról árulkodik, ezért ő a második elméletet favorizálja. Utóbbi az energiát egy, a galaxis közepén rejtőző szupermasszív fekete lyuk kitörésének tulajdonítja.
Más galaxisokban már észleltek részecske sugarakat, amit a fekete lyukba beáramló anyag táplált, és bár arra nincs bizonyíték, hogy a Tejút megközelítőleg 400 millió naptömeggel rendelkező központi fekete lyukja is rendelkezne ilyen sugarakkal, a csillagászok meggyőződése, hogy a múltban előfordultak. "Tudjuk, hogy nem nőhetett volna meg ekkorára, ha csak szép csendben üldögél a galaxis közepén. Minden bizonnyal nagy akkréciós eseményeken ment keresztül a múltban, ahol anyag hullott bele, majd ennek az anyagnak egy része nagy energiájú részecskékből álló sugarak formájában kilövellve újra kikerült az űrbe" - magyarázta Finkbeiner. "Soha nem volt igazán jó bizonyítékunk minderre, talán ez lehet az első bizonyíték egy, a galaxis középpontjában elhelyezkedő fekete lyuk jelentősebb kitörésére."
A buborék alakú szerkezetek a Fermi adataiból készült teljes égboltot bemutató felvételen
"Rendkívül izgalmas az eredmény" - értékelt Simona Murgia, a Fermi tudósa. "Ezek a szerkezetek felfedhetik azokat a nem várt, ugyanakkor rendkívül fontos fizikai folyamatokat galaxisunkban, amikről egészen mostanáig semmit sem tudtunk, eltekintve a ténytől, miszerint ezek a jegyek akár akkorák is lehetnek mint maga a Tejút, és immár évmilliók óta jelen vannak."