Hunter
Rejtélyes hangok a távoli kozmoszból
Egy csillagászcsapat különös kozmikus zajra bukkant, ami a vártnál hatszor hangosabban morajlott fel. A zúgás a Tejúton túlról érkezik, forrása ismeretlen.
A világűr köztudottan csendes hely, a hanghullámok nem terjednek az űr vákuumában, nem úgy a rádióhullámok. A világegyetemben számtalan objektum, köztük csillagok és kvazárok bocsátanak ki rádióhullámokat, még galaxisunknak is van hangja, egy statikus sistergés, amit 1931-ben fedezett fel Karl Jansky fizikus. Ugyanez más galaxisokra is igaz.
Az újonnan felfedezett jel azonban ezeknél sokkal hangosabb. "Valami új és érdekes zajlik az univerzumban" - mondta Alan Kogut, a NASA Goddard Űrrepülési Központjának munkatársa, aki kollégáival egy nagy magasságú ballonra szerelt műszer, az ARCADE segítségével észlelte a jeleket. A műszer 2006 júliusában emelkedett 36500 méteres magasságba, feladata az első generációs csillagok gyenge hőjeleinek kutatása volt, helyette azonban a szakemberek a távoli kozmoszból érkező rejtélyes zúgásra lettek figyelmesek. A műszer 4 órát töltött a közel 37 kilométeres magasságban és egy "fánk" alakú területet térképezett fel, ami nagyjából az égbolt 7 százalékát tette ki.
A jel részletes elemzése kizárta ősi csillagokat, illetve az összes ismert rádióforrást, beleértve saját galaxisunk legkülső fényudvarának gázait is. Más rádió-galaxisok sem indokolják a zajt, legalábbis ilyen mértékben nem. A jel hatszor erősebb, mint az univerzum összes ismert rádióforrásáé összesen, tehát az eredete pillanatnyilag rejtély.
Találgatások természetesen vannak, az egyik verzió szerint a rendkívüli zaj az univerzum első csillagainak, azoknak az óriásoknak az utolsó kiáltása, melyek több százszor nagyobbak voltak a Napnál és a világegyetem korai szakaszában lelték halálukat. Mikor magjaik fekete lyukakba omlottak össze, a csillagok töltéssel rendelkező részecskesugarakat lövellhettek ki, ami rádió-emissziót idézett elő. 2005-ben egy másik csillagászcsapat hasonló megállapítást tett a legkorábbi csillagok infravörös fénye kapcsán. Szerintük az az infravörös fény, amit a Spitzer űrtávcső nem tud adott csillagokhoz vagy galaxisokhoz kötni, az univerzum első csillagainak szétszórt ragyogása lehet. Ezt azonban más kutatók elvetették, mondván, ez a fény a szomszédos galaxisokból érkezik. Egy másik lehetőség, hogy a rejtélyes rádiójel a távoli galaxisokban képződik, melyek szupermasszív fekete lyukai hatalmas sebességre gyorsítják a körülöttük örvénylő töltött részecskéket rádió-emissziót képezve.
A jelet a földi távcsövek képtelenek észlelni, mivel nem rendelkeznek az ehhez szükséges pontossággal, magyarázta Michael Seiffert, aki a NASA Sugárhajtómű Laboratóriuma részéről csatlakozott a kutatáshoz. Az észleléshez az ARCADE 2000 liter folyékony héliumot vitt magával detektorai és műszerei hűtéséhez, amivel -270 Celsius fokot ért el. Hasonló körülmények létrehozásához a Földön a távcsövet egy vákuum-kamrába kellene zárni, ez azonban csökkentené a megfigyelés pontosságát, mivel akadály kerül a műszer és az észlelendő sugárzás közé.
A zaj nemcsak fejtörést okoz a csillagászoknak, de a legkorábbi csillagok hőn áhított jeleit is elrejti. Ugyanakkor ez a kozmikus zaj fontos ismeretekkel szolgálhat a galaxisok fejlődéséről. Mivel a rádióhullámok távolról érkeznek a fény sebességével, ezért egy korábbi időszakot tárnak elénk, amikor a világegyetem még fele olyan idős volt, mint jelenleg.
"Ezért olyan izgalmas a tudomány" - mondta Seiffert. "Elindulunk egy ösvényen - esetünkben az első csillagok hőjének mérésén - de valami teljesen másba futunk bele, valami megmagyarázhatatlanba"
A világűr köztudottan csendes hely, a hanghullámok nem terjednek az űr vákuumában, nem úgy a rádióhullámok. A világegyetemben számtalan objektum, köztük csillagok és kvazárok bocsátanak ki rádióhullámokat, még galaxisunknak is van hangja, egy statikus sistergés, amit 1931-ben fedezett fel Karl Jansky fizikus. Ugyanez más galaxisokra is igaz.
Az újonnan felfedezett jel azonban ezeknél sokkal hangosabb. "Valami új és érdekes zajlik az univerzumban" - mondta Alan Kogut, a NASA Goddard Űrrepülési Központjának munkatársa, aki kollégáival egy nagy magasságú ballonra szerelt műszer, az ARCADE segítségével észlelte a jeleket. A műszer 2006 júliusában emelkedett 36500 méteres magasságba, feladata az első generációs csillagok gyenge hőjeleinek kutatása volt, helyette azonban a szakemberek a távoli kozmoszból érkező rejtélyes zúgásra lettek figyelmesek. A műszer 4 órát töltött a közel 37 kilométeres magasságban és egy "fánk" alakú területet térképezett fel, ami nagyjából az égbolt 7 százalékát tette ki.
A jel részletes elemzése kizárta ősi csillagokat, illetve az összes ismert rádióforrást, beleértve saját galaxisunk legkülső fényudvarának gázait is. Más rádió-galaxisok sem indokolják a zajt, legalábbis ilyen mértékben nem. A jel hatszor erősebb, mint az univerzum összes ismert rádióforrásáé összesen, tehát az eredete pillanatnyilag rejtély.
Találgatások természetesen vannak, az egyik verzió szerint a rendkívüli zaj az univerzum első csillagainak, azoknak az óriásoknak az utolsó kiáltása, melyek több százszor nagyobbak voltak a Napnál és a világegyetem korai szakaszában lelték halálukat. Mikor magjaik fekete lyukakba omlottak össze, a csillagok töltéssel rendelkező részecskesugarakat lövellhettek ki, ami rádió-emissziót idézett elő. 2005-ben egy másik csillagászcsapat hasonló megállapítást tett a legkorábbi csillagok infravörös fénye kapcsán. Szerintük az az infravörös fény, amit a Spitzer űrtávcső nem tud adott csillagokhoz vagy galaxisokhoz kötni, az univerzum első csillagainak szétszórt ragyogása lehet. Ezt azonban más kutatók elvetették, mondván, ez a fény a szomszédos galaxisokból érkezik. Egy másik lehetőség, hogy a rejtélyes rádiójel a távoli galaxisokban képződik, melyek szupermasszív fekete lyukai hatalmas sebességre gyorsítják a körülöttük örvénylő töltött részecskéket rádió-emissziót képezve.
A jelet a földi távcsövek képtelenek észlelni, mivel nem rendelkeznek az ehhez szükséges pontossággal, magyarázta Michael Seiffert, aki a NASA Sugárhajtómű Laboratóriuma részéről csatlakozott a kutatáshoz. Az észleléshez az ARCADE 2000 liter folyékony héliumot vitt magával detektorai és műszerei hűtéséhez, amivel -270 Celsius fokot ért el. Hasonló körülmények létrehozásához a Földön a távcsövet egy vákuum-kamrába kellene zárni, ez azonban csökkentené a megfigyelés pontosságát, mivel akadály kerül a műszer és az észlelendő sugárzás közé.A zaj nemcsak fejtörést okoz a csillagászoknak, de a legkorábbi csillagok hőn áhított jeleit is elrejti. Ugyanakkor ez a kozmikus zaj fontos ismeretekkel szolgálhat a galaxisok fejlődéséről. Mivel a rádióhullámok távolról érkeznek a fény sebességével, ezért egy korábbi időszakot tárnak elénk, amikor a világegyetem még fele olyan idős volt, mint jelenleg.
"Ezért olyan izgalmas a tudomány" - mondta Seiffert. "Elindulunk egy ösvényen - esetünkben az első csillagok hőjének mérésén - de valami teljesen másba futunk bele, valami megmagyarázhatatlanba"
