Gyurkity Péter

AMD: a Bobcat kisebb és gyorsabb az Atomnál

A cég a Stanford Egyetemen megtartott éves Hot Chips találkozón ismertette két készülőben lévő architektúráját, amelyek debütálása jövőre várható. Nagyobb sebességet és alacsony fogyasztást várnak tőlük.

Az AMD nagyjából három évvel ezelőtt hirdette meg két újabb nagy durranását, amelyek meghatározhatják a vállalat jövőjét. Az AnandTech hosszabb ismertetője meg is jegyzi, hogy eredetileg 2009-ben kellett volna ezen új technológiáknak elrajtolnia, ám ebből csak jövőre lesz valami - még így is megvan minden esélyük egy nagyot kaszálni, már ha valóra váltják az ígéreteket.

Az illetékesek elsőként természetesen a Bulldozer platformot ismertették, hiszen ennek tagjai veszik majd át a jelenleg kapható Opteron szerverchipek feladatát, felvéve a versenyt az Intel új fejlesztéseivel, nem mellékesen többnyire megtartva a most használt foglalatot (G34). A Valencia kódnéven készülő példányok például hat, illetve nyolc maggal érkeznek majd, az Interlagos pedig 2x8 és 2x6 maggal szerepel majd a listák elején, a már említett foglalatba illeszkedve. Az AMD nagyobb sebességet vár az új chipektől, ezzel együtt pedig jelentős mértékben csökkentenék az egyes magok és a teljes chip fogyasztását.


Számunkra valamivel érdekesebb a Bobcat architektúra érkezése, hiszen ez már olyan processzorokat hoz magával, amelyek elsősorban netbook és noteszgép megoldásokba kerülnek majd. A két fő cél itt is ugyanaz mint a szerverchipek esetében, az AMD pedig meglehetősen magabiztos, hiszen a találkozón többek között jelezték, hogy saját megoldásuk kisebb és gyorsabb az Intel Atomnál. A fejlesztés tulajdonképpen egy módosított K8 processzort takar, amelyet alaposan kifordítottak, hogy megfeleljen a követelményeknek. Ami a fogyasztást illeti, itt nem lenne meglepő az 1 watt/mag határ elérése, ami nyilván kedvezően befolyásolná a chipek fogadtatását.

A hat- és nyolcmagos Bulldozer szerverchipek esetében egyébként 30-40 wattos fogyasztást emlegetnek az illetékesek - jövőre meglátjuk valóban így lesz-e.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Ny #21
    Jaj, de hülyék az AMD-sek!

    Mekkorát üthetnének ezzel, ha nem hozzák idő előtt nyilvánosságra!
    De ők olyan hülyék, hogy ehelyett kamuznak egy nagyot, meg mondanak egy közeli időpontot megjelenésnek, hogy akik atomot akartak venni, azok elbizonytalanodjanak. Persze ez később fog kijönni, és kb fele ilyen jó teljesítmény/hatásfok aránnyal fog rendelkezni, de ez lényegtelen.
  • hdo #20
    Én helyből megértettem ... érdekes hogy mibe bele nem kötnek ... korábbi cikkhez írtam, most ide is írom "zsintel" imádóknak, hogy:

    Intelék feldughatják maguknak 2010-ben az olyan CPU/GPU/IMC aberrációt, ami olyan gyenge, hogy még a fake dual core módjukkal (HyperThread) SEM képes stabil alapot biztosítani egy Windows 7 rendszernek. Egy olyan windows operációs rendszerrel vagy kénytelen használni, ami pár hónapon belül tölti be a tizet - vagy raksz rá linuxot -. A GMA950 meg nem jó _semmire_, a hét éves Radeon 9000-es videókarim szintjén van kábé.
  • sanyicks #19
    Nincs semmi hiba, inkább nálad szövegértelmezésben.

    Az alacsony fogyasztású(mobil) proci a desktop/jelenlegi notebook(ami lényegtelen, mert amd-nél eddig is a notebook procik egyszerűen ugyan azt tudták mint a desktop azonos órajelen, csak fejlettebb gyártástechnológiával gyártották őket, csak intelnél divat a mobil procik butítása) procik teljesítményének 90%-át hozza!
    Mi olyan rohadtul érthetetlen ezen?
  • sanyicks #18
    Dehogy nincs, be is mutattak már pár terméket. Viszont a tömeggyártás beindítása nem 2 perc.
  • FoodLFG #17
    A hír lényege az, hogy az AMD már megint csúszik mint állat. Még ők sem tudják, hogy mikor lesz ebből kézzelfogható termékcsalád.
  • cateran #16
    Ahem..azert jo lenne ha visszaolvasnad amit irtal...
    " persze 90% os desktop teljesítmény 1 w fogyasztással "
    Feltunik, hogy hol a hiba a mondatban? Elarulom: a desktopnal...
  • sanyicks #15
    Igen és az első 2 sor a notebook prociról van ;) arról ami a fenti képen is ott van.
    Tehát ha nem tudsz angolul, és magyarul sem, és amúgy olvasással is gondjaid vannak, minek írsz faszságot?
  • DeviloftheHell #14
    olvass aranyom olvasss notebook procikrol van ott szo nem desktop rol ha nem tudsz angolul mi a fasznak irsz fasságot?
  • Julius Caesar #13
    Ki választotta volna ki őket? Isten?


    loál
  • sanyicks #12
    (amúgy költői kérdés volt, tudom hogy mindenki az aki a szájára meri venni a kiválaszott népet, vagy megkérdőjelezi tetteiket, hiszen ebből élnek :D)