Berta Sándor

Foxconn: tüntetéssel válaszoltak a béremelésre

Érdekes válaszlépéssel, demonstrációval üzentek a bejelentett 30, majd 66 százalékos béremelésre a tajvani elektronikai társaság dolgozóival szimpatizáló aktivisták.

A tüntetők a Foxconn részvényeseinek hongkongi gyűlése idejére időzítették az akciójukat és a cégnél bekövetkezett öngyilkosság-sorozatért az Apple-t tették felelőssé. A mintegy 30 fős csoport emellett tiltakozott a gyárakban uralkodó embertelen munkakörülmények ellen is, a fő szlogenjük a következő volt: "A munkások nem gépek!" Az akcióban feltűnt egy Steve Jobsot, az Apple első emberét ördögszarvakkal ábrázoló poszter is, míg másik transzparenseken az Apple logó és alatta a Bloody Apple volt látható. A résztvevők a tüntetés végén fehér virágokat helyeztek el az Apple termékek egyik kínai forgalmazójának számító Studio A hongkongi üzlete előtt, hogy így emlékezzenek meg az öngyilkosságba menekülő alkalmazottakról.

Debby Chan, a demonstrálók egyik szóvivője azt követelte, hogy a Foxconn dolgozói alapíthassanak és működtethessenek független szakszervezeteket érdekeik érvényesítésére és védelmére. Ezenkívül az Apple-nek a jövőben az eddiginél jobban kellene vizsgálnia a beszállítóinál uralkodó munkakörülményeket.


Hasonló tiltakozásra került sor a Foxconn anyavállalatának számító Hon Hai Precision Industry éves közgyűlésének helyszínén is. "A múlt heti béremelés régóta esedékes volt, de elkésett. Ezzel az összeggel a vállalat tartozik a dolgozóinak" - nyilatkozta Huang Hsiao-ling, a Worker Injury Association nevű érdekképviseleti szervezet vezetője. "Úgy gondolom, hogy a fizetések ilyen mértékű növelése túlzó volt. Attól tartok, hogy emiatt a gyártási költségek jelentősen megnövekedhetnek és ez árthat majd a nyereségnek" - reagált a bírálatra egy Chen nevű részvényes.

"Nekünk kell cipelnünk a 12 kereszt súlyát, ennek nincs alternatívája" - jelentette ki Terry Gou, a Foxconn vezetője. A cég mindenesetre megvizsgálja, hogy miként helyezhetné át tajvani automatizált üzemekbe kínai termelésének egy részét. A vállalat a múlt héten jelentett be egy 30 százalékos, a mostani hét elején pedig egy 66 százalékos béremelést. A cél az eddigi tíz áldozatot követelő öngyilkossághullám megállítása volt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #19
    "Ami meg azt illeti nem az Apple tehet róla hogy borra való ér dolgoznak ott az emberek ez a Kínai kormány kizárólagos felelőssége hogy hagy hogy a nagy cégek azt csináljanak amit akarnak mért nincs minimálbér vagy ilyesmi mert akkor 9-10% gazdasági növekedésnek amit mindenki irigyel búcsút inthetnének."

    Van minimalber es van maximalis munkaido. Csak nem tartjak be oket. Amikor ez kiderul mindig lecsuknak par kozepvezetot, akik a gyarat kozvetlenul iranyitjak. A tulajdonosok meg folyatjak tovabb az egeszet. A mostani beremelesek azert vannak, mert a kinai vezetok tudjak mi tortenik a nagytokesekkel ha elegedetlenek a munkasok es ez kinaban mao alatt kulonosen igaz volt. Ha nem elegedettek a munkasok, akkor eleg konnyen osszejohet nekik egy ujabb kommunista forradalom, a jelenlegi gazdasagi es poltikai vezeto elit (az elok sorabol torteno) eltavolitasaval. A tienanmen teri felkeles csak ertelmisegi megmozdulas volt, tenyleges tomegtamogatas nelkul. Viszont ha a munkasok mozdulnak meg, akkor meg a kinai hadseregnek sincs annyi loszere amivel azt le tudna verni.
  • Mat666 #18
    Hát aki olyan hülye hogy kinyírja magát munka véget az meg is érdemli.

    Ami meg azt illeti nem az Apple tehet róla hogy borra való ér dolgoznak ott az emberek ez a Kínai kormány kizárólagos felelőssége hogy hagy hogy a nagy cégek azt csináljanak amit akarnak mért nincs minimálbér vagy ilyesmi mert akkor 9-10% gazdasági növekedésnek amit mindenki irigyel búcsút inthetnének.
  • kvp #17
    Kinaval kapcsolatban egy erdekes dolog all fenn. Nem lehet toluk toket es termelokapacitast kivinni, csak allami engedellyel. Ha a foxconn el akar menni, akkor a kinai allam meg mindig megtarthatja a knowhow-t es a gyarat. (munkasokkal egyutt) Erre mit lephet egy kulfoldi ceg?
  • Chriss745 #16
    Miért a nagy cégeket teszik felelőssé? Mert a szart is kicsikarják a Foxconn-ból (és a hasonló bércégekből), hogy minél olcsóbb legyen a cucc, ők meg nagyobb profitot érjenek el. Vegyük pl az iPad-et. Kb 500 euró-ért adják el, ha igazak a pletykák, az előállítási költsége a fele ennek, 250 euró. Egy termék előállításából a kínai dolgozó kb 25 centet kap, míg az Apple részvényes, aki semmit nem csinál, kap 250 eurót. Ez igazságos? Ezen szeretnének ők változtatni. Nem értem miért nem lehet, hogy szerencsétlen kínai dolgozó kapjon 20 eurót, Apple 230-at. Így mindenki jól járna, de NEM! A nagy cégek a szart is kicsikarják a Foxconn szerű multikból, hogy minél több profitot érjenek el.

    Ez itt a szomoró kérem szépen. Aki gazdag, annak semmibe sem kerülne, ha a szegény ember, aki becsületesen dolgozik, nagyon picit is jobbal éljen, észre sem venné a különbséget, de NEM, mert rohadjon meg a szegény ember. Sajnos ilyen az emberiség... :(
  • kanduhr #15
    Te mit választanál: napi 16 óra melót, szünet nélkül, 120 ezer forintért, heti 7 napban vagy 80 ezer forint, heti 5 nap és napi 8 órában?
  • lapaleves #14
    azért apple, hogy neked kedves fogyasztó leessen milyen drága cuccokat gyártanak éhbérért. persze valakinek még így se.

    pláne ismerve a pár tényfeltáró számítgatást, hogy 5 forintba kerül (írtam egy összeget) az ifon előállítása etc.
  • Tzupi #13
    Valószínűleg azért helyezték az Apple-re a hangsúlyt, mert nagy név, és úgy remélik, hogy könnyebben elérnek így valamit.

    Van ott még pár ismert név azért :
    "Among other things, Foxconn produces the Mac mini, the iPod, the iPad, and the iPhone for Apple Inc.; Intel-branded motherboards for Intel Corp.; various orders for American computer manufacturers Dell and Hewlett-Packard; motherboards for UK computer manufacturer Zoostorm; the PlayStation 2 and PlayStation 3 for Sony; the Wii for Nintendo; the Xbox 360 for Microsoft, cell phones for Motorola, the Amazon Kindle, and Cisco equipment"

    Egyébiránt én se értem az egészet. Kapnak 30 és 60 százalékos fizetésemelést (lehet, hogy össz 60%), ami valljuk be, mégha a fele is a hírekben mondottaknak, akkor se kevés. És utána tüntetnek...
    Magyar szemmel is nevetséges a fizetés még így is, de akkor is.
    Nemértem...
  • Solten #12
    Olvastam hogy kacsingatnak Vietnam es Tajvan fele... Utobbi lehet hogy nem lenne olcsobb de meg boven lenne haszon ott gyartatni (nyilvan mert egy tonna cegnek van ott gyara). Elobbi pedig: siman felhuznanak egy gyaregyseget a fovaros mellett aztan ennyi.
  • sanyicks #11
    hova helyeznék át? Létezik hasonlóan fejlett infrastruktúrájú, de olcsóbb munkaerővel bíró ország? Nem. Ennyi.
  • Solten #10
    Miert lennenek? Csak nem birjak a monoton rabszolgamunkat rohejberert. Ezert nincs pl. Nyugat Europaban Foxconn gyar (pl), ott ezt nem tehetik meg (a dolgozok total agyongyotreset/kizsakmanyolasat). "Felgyarmati" orszagokban (pl Kozep-Kelet Europa) meg hellyel-kozzel ez mukodik (#5). Ahol a szakszervezet is csak papiron letezik.

    Az egy dolog hogy valoban szemrebbenes nelkul athelyezik a termelest ha mar nem eri meg nekik.