Ötvös Tibor

Az első Tom Clancy's H.A.W.X. 2 infók

A tavalyi Tom Clancy's H.A.W.X. elég szép sikereket aratott az árkád repülős játékok rajongói körében és ezért nem meglepő, hogy a Ubisoft folytatja a programot.

A bejelentés a hónap elején meg is érkezett és tegnap a Ubisoft egy "elő-E3" rendezvényen bővebben is bemutatta a kiválasztott újságíróknak a H.A.W.X. 2-t. A friss képeken látható, hogy a játék grafikájával nem lesz komolyabb gond, mondjuk az első rész is elég szépen és simán futott.



A H.A.W.X. 2 azonban a játékmeneten is újít. Először is a következő részben már nem csak a harcokra kell összpontosítanunk, hanem az azokat megelőző tennivalókra is. Ez annyit jelent, hogy a misszió nem úgy kezdődik, hogy egyszer csak fent vagyunk a levegőben, hanem fel kell szállnunk és a végén pedig landolnunk kell. Árkád játékhoz hűen ez viszonylag egyszerűen megy (elérni a megfelelő sebességet, majd felhúzni a gépet), ám nehezebb fokozaton azért lesznek problémáink.

További újdonság, hogy lesznek olyan küldetéseink, melyben a levegőben kell majd tankolnunk. Ez szintén elég nehéz feladat lesz, de itt se számítsunk szimulációs nehézségre. Lehetőségünk lesz 4 fős ko-op módban is végigvinni a H.A.W.X. 2 21 pályáját és extra módként az ellenfél szemszögéből is láthatjuk majd a harcokat. Utóbbiról részletesebb információkat majd az E3-on tudhatunk meg.



A játék a tájak megjelenítéséhez ismét az első részben már bevált GeoEye technológiát alkalmazza és a beszámolók szerint a rendszer ismét fantasztikusan működik. A jelek szerint érdemes lesz odafigyelni a Tom Clancy's H.A.W.X. folytatására, mely év végén jelenik meg konzolokra és PC-re.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Vogel #9
    Eddig nem volt landing meg take off? :D Asszitem ennyire nem lehet primitív.
  • LezliS #8
    Nagyon jó ez a játék érdemes megvenni minden jó kívánok :)

    Mellesleg itt van ez cucc
    Sajtos Tészta (xXx) :)
  • dronkZero #7
    Uh, ez mekkora szar volt. Ellenségre ránézni, megvárni, míg befogja a rakéta, ellőni, és ezt elismételni 100000-szer, ennyi volt a játék.
    Korábban elképzelhetetlen mélységekbe esett a játékosok értelmi színvonala...
  • Skynet #6
    Egyrészt ACE combat eddigi összes része baromi szép graffal jött,még anno ps2-n is. Másrészt teljesen nyilvánvalóan azt koppintották,nem tudom miről beszélsz. Mindkettő arcade repülőgép lövölde,csak míg az ACE COMBAT-nak mindig van egy frankó sztorija,kemény ellenfelei,főellenfelei, addig ebben gyk csinálod a küldiket és itt kb ki is merült a játék - se egy jó sztori,se egy komoly főellenség,semmi.
  • tiburon26 #5
    ace combatnak annyi köze van ehez mint lonak a turotortahoz.
    a grafika is szamit 2010-ben egy jatekban
  • wednes #4
    UBI és a kicsit összetettebb játékok? Áááá az kizárt. A cég már elkötelezte magát a faék egyszerű játékmenet mellett a legtöbb alkotásánál.
  • Zoliz #3
    Föllszállni meg le? Nekem eddig nagyon bejött, hogy bedobtak az akcióba és nem kellett a féklapokkal xarakodni.. Remélem nem cseszi el a Zubi!
  • Skynet #2
    Nagyban lekoppintották az ACE COMBAT sorozatot,csak a színvonal igencsak alatta van...Pc-n nincs ace combat,esetleg emulátorral ps2-ről,aki teheti inkább nyomja azt. Milliószór összetettebb átgondoltabb és hangulatosabb...
  • hitman08 #1
    Nahát, jó hírek! Az első Hawx igencsak bejött, kíváncsi vagyok az újításokra.