Berta Sándor

Hatályba lépett a HADOPI-törvény Franciaországban

Hivatalosan is hatályba lépett a más országok számára követendő példaként szolgáló HADOPI hivatalról szóló jogszabály.

A törvény célja "a kreatív online tartalmak és azok terjesztésének védelme." Az ellenzők szerint ugyanakkor a Loi Haute autorité pour la diffusion des oeuvres et la protection des droits sur internet (Loi HADOPI) nem más, mint egy "digitális guillotine". A törvény ellen vétők kétszer írásos figyelmeztetést kapnak és amennyiben ezután is folytatják a tevékenységüket, vagyis az illegális letöltéseket, akár egy év időtartamra megvonható tőlük az internet vagy korlátozható az internetelérésük. Ezzel párhuzamosan a bűnösök akár 300 000 euróig terjedő pénz-, valamint 3 évig terjedő börtönbüntetést is kaphatnak.

A francia kormány a jogszabály megalkotásával és keresztülvitelével eleget tett Nicolas Sarkozy elnök és a szórakoztatóipar követeléseinek. Az ellenzéki szocialisták és a civil szervezetek ugyan nem tudták megakadályozni a HADOPI-törvény hatályba lépését, azonban annyit sikerült elérniük, hogy a jogszabály - az eredeti tervezethez képest - számos ponton módosult. Így például minden ügyben gyorsított eljárásban egy bíróság dönt és nem egy független szervezet vagy a HADOPI hivatal.

Michel Thiolliere konzervatív szenátor, a HADOPI testület tagja a BBC-nek adott interjújában üdvözölte a HADOPI 2 nevű jogszabály hatályba lépését. A politikus úgy érvelt, hogy az internet egy fantasztikus dolog, de szüksége van szabályokra ahhoz, hogy a felhasználók a jövőben is megtekinthessenek videókat, zeneszámokat vagy számítógépes játékokat. Thiolliere szerint már az első figyelmeztető e-mail után a felhasználók kétharmada abba fogja hagyni az illegális tevékenységét. Ez a szám a második e-mail után 95 százalékra nő majd. A politikus szeirnt az embereknek jól kell elmagyarázni a törvényt és akkor megértik a célját.

A jogszabály és a hivatal létrehozását támogatók úgy gondolják, hogy ez a modell segíthet a kreatív gazdaság védelmében a világ más részein is. Ezáltal pedig az átlag felhasználóknak is világos lesz, hogy a világhálón sincs minden ingyen. A francia példát akarja követni Új-Zéland és Nagy-Britannia. Utóbbi országban becslések szerint az új rendszer 2011-es bevezetése potom 554 millió euróba kerülne. Ez az összeg magába foglalja a figyelmeztetések elküldésének, valamint az ellenőrző infrastruktúra kiépítésének költségét. A szórakoztatóipar ugyanakkor úgy számol, hogy már az első tíz évben 1,7 milliárd font plusz bevételre tehet majd szert.

A British Telecom egyik képviselője a tervezett kollektív büntetéseket az alapvető emberi jogok megsértésének nevezte, míg a tervek ellen tiltakozott többek között az eBay, a Facebook, a Google és a Yahoo.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • HADOPILUZER #65
    a témával kapcsolatban érdemes még megnézni a blogomat is
  • Magiszter #64
    Mint már írtam ez a HADOPI törvény megöli az internetet, ha tényleg bevezetik mindenhol. Vagy ha meg nem is öli, de a lelassítja annak fejlődését/fejlesztését.
    De az Üres DVD-k piacát fel fogja lendíteni az tuti. 1 bátor ember letölti, vagy valami belsős a HADOPI hivatalban, kiírja 6000 példányban és megy árusítani valahova. :D
  • Justis #63
    "Ha te nem tudod hogy a "Bögyös.Macák.DVDRip.Xvid-KUKAC.AVI - 750Mb" mit takar attől még megsértetted a törvényt a letöltésével."

    Azt nyilván te is érzed, hogy ennek az lenne a következménye, hogy az ember előbb-utóbb semmit nem tölt le a netről, amit nem ő töltött fel előzőleg oda, mert mi van, ha illegális és lekapcsolják érte a netről. N, ez télleg megölné az internetet.
  • Magiszter #62
    Már rég rá kellett volna jönnöd: A tudatlanság bűn. Ha te nem tudod hogy a "Bögyös.Macák.DVDRip.Xvid-KUKAC.AVI - 750Mb" mit takar attől még megsértetted a törvényt a letöltésével. Erről eszembe jutott egy kérdés:
    Ha csinálok itthon egy filmet a kertben saját HD videókamerával, amit elnevezek mondjuk Avatar 2-nek, legyen mondjuk 4,5Gb és DVD-re kiírom, majd később onnan lerippelem és azt mondom legyen: Avatar.2.DVDRip.DivX.AC3-Magiszter.avi és teszem azt ezt feltöltöm a munkahelyi fájlszerverre és itthon FTP-vel lehúzom. Akkor ha kuksizzák a forgalmam látják hogy amit tölök az biztos illegális tartalom és máris beírnak a fekete listára. Akkor utána nekem kell bizonyítanom hogy ezt én csináltam és ezért én azt teszek vele amit csak akarok? Illetve utána beperelhetem őket hogy illegálisan töltötték le tőlem az én jogvédett tartalmamat? Elvégre én nem engedtem meg nekik hogy az én szellemi javaimat megnézhessék ők.
  • Justis #61
    "Ha Torrent Véristván feltölti az Avatar.Xvid.CAM.HunDub.avi nevű fájlt az internetre, valószínűleg nincs rá engedélye"

    "valószínűleg"... és mielőtt letöltöm, a tv szerint köteles vagyok megbizonyosodni erről? Az nem lenne fair, hiszen nekem nincs rá eszközöm. Ha viszont erre nem kötelez, nem meszelhet el, hiszen nem bizonyítható, hogy rosszhiszemű voltam.
  • Justis #60
    Hogy lehet ezt a törvényt végrehajtani?

    1) Ha letölt az ember olyan jogvédett cédét mp3-ban, amleyet amúgy már megvett boltban korábban (csak mondjuk lusta vagyok begrebbelni/betömöríteni, vagy ne adj' Isten nem tudom, hogy hogyan kell, vagy nem lehet a másolásvédelem miatt), azzal nem sért törvényt, nem? A jogszabály mégis elmeszeli.

    2) Ha az ember letölt egy fájlt a neve alapján, mert érdekesnek tűnik, nem tudván, hogy illegális tartalmat rejt, akkor is elmeszelik? A bizonyítás terhe ua rajta van, de ilyen esetben hogy bizonyítható a jóhiszeműség?

    3) Hogyan kezeli a törvény a több fájlba szétszedett illegális tartalmat? Az összesnek a letöltése jogsértő, vagy a jogsértéshez elég, ha csak egy részét szedi le az ember?
  • B0nFire #59
    Az átlagos mozgású HD videó szaggatás nélkül jön a YouTube-ról 2 Mbites nettel! Akadozás csak olyanoknál van, mint a film trailerek, amelyekben sok gyors mozgás, sok hirtelen vágás és váltás van (+ hangeffektek garmadája ezerrel – az is sok-sok bit ám). Normál szimpla videókat – mondjuk oktatóanyagot (ezt szoktam leggyakrabban) – nyugodtan lehet nézni HD-ben 2 Mbittel is.

    8-10-12 Mbit olyan háztartásokba kell, ahol több gép csatlakozik ugyanarra a hálózatra, mondjuk routerrel, és el van osztva a sávszél. Apu HD poreszra recskázik, vízfejű Józsika a WoWot tolja, anyu meg esetleg dolgozna, ha lenne még elég sávszél. Az olyanoknál, mint nekem, aki egyedül élek, és használom az internetet, egyelőre megfelel a 2 Mbit is. Ami filmre kíváncsi vagyok, az lejön ezen is egy óra alatt torrenten. Persze az FTP az más tészta, ott eleve be van korlátozva a letöltési sebesség. Torrenten 220-250 kbps-al töltöm a filmet. Nem orrba-szájba, csak ami érdekel. Mitt'omén, havonta egyet. Csak be kell állítani normálisan a torrent klienst. No meg persze olyan szolgáltató kell, ami nem fékezi be a p2p-t.
  • Magiszter #58
    Aha. De pont ez benne az érdekes. Nekünk most 8 megabites a netünk. Eddig 3 volt de ugye az kevés ha megkívánok egy szaftos játékot pl. Viszont még a 2 megabit is bőven elég ahhoz hogy 2-3 ember nézegesse az oldalakat, meg a leveleket, esetleg youtube videókat. Éppen ezért ha most valaki fizet hazai viszonylatban 12 ezret egy 10 Mb-es netért hogy jöjjenek a filmek ezerrel, de megszüntetik ezt a lehetőséget, akkor váltani fog 2 megabitesre 3000 ezerért. Ez pedig a szolgáltatóknak szívás. Ismerek olyan embert akinek 30/20-as netje van és napi 80-100 gigát is fel tud tölteni torrenten. Neki pl csak ezért van ilyen netje mert gyorsan akarta javítani az arányokat itt-ott. Ha megszüntetik a torrentet tuti hogy ő is visszavált.
    Szóval tök jó ez a törvény, csak az internet szolgáltatóknak lesz rossz a bevételkiesés miatt. Viszont nem lesznek terheltek a hálózatok, nem kell majd fejleszteni őket, hogy gyorsabb legyen és lelassúl az IT fejlődés. Vissza mindenkinek az 56k-s betárcsázós netet! Ez az mikor a törvények állnak a fejlődés útjába. Hogy DJ Bubunak meg MC Konyaknak, akik gépzajt keltenek és ezt ők zenének gúnyolják, dőljön a pénz és jól éljenek...
    Remélem hogy nem lesz hosszú életű ez a dolog és a Google-Facebook-Yahoo meggyőzi az illetékeseket hogy felejtsék el ezt a hülyeséget.
  • Piel #57
    Minden hálózati eszköznek van egy MAC címe az IP címedtől függetlenül. A jól konfigurált szerver log fájlokba menti, ki mikor milyen IP használt. Ezért szolgáltató.
    Nem feltétlenül kell belenézni az adatforgalmadba, elegendő ha azt látják, (márpedig látják,) hogy az adatforgalmad le is fel is 10,20,30 ... GB-t. Ha figyelmeztetnek, akkor megmagyarázhatod. Ha mindenkit figyelmeztettek kétszer, mindenki kushadni fog és a szolgáltatónak lecsökken az adatforgalma. Ha valaki ezután is tolja ezerrel, akkor jön a feljelentés és a bíróság, bemutathatod a bíróságon a gépedet. megszakértőzik, hogy milyen illegális dolgokat találnak rajta, miket művelsz a géppel. Lehet magyarázkodni ...
  • Reg5 #56
    "Egy újonan megjelenő játék (Xbox, PS3, PC) kb 16e forint."

    Konzolra igaz, PC-re nagyon nem. A drágább PC játékok 12k-val kezdenek, de egyre inkább ezek vannak kisebbségben. Többségük 7-8 ezerrel kezd de ez is lecsökken egy év alatt sokszor a felére.

    Magához a cikkhez meg annyit, hogy remélem itthon ezt nem vezetik be, különben a 120 meg 80 megás net értelmét veszti.