Berta Sándor

2011-től tilthatják le Nagy-Britanniában az internetet

Néhány héten belül teljesen ellentmondó hírek érkeztek a szigetországból és alighanem a brit kormány sem tudja, mit is akar az internetblokkolás ügyében.

Peter Mandelson brit gazdasági miniszter a francia HADOPI-modellt valósítaná meg a szigetországban. A politikus bejelentette, hogy 2011-től bevezetik az internetletiltást a sok illegális szoftver-, film-, zenei- és játékmásolatot letöltő felhasználókkal szemben. Az intézkedéseket nem egy bíróság rendelné el, hanem az Ofcom nevű hivatal "független testülete". Mandelson emellett azt szeretné, hogy hasonló rendszer épüljön ki az Európai Unió egész területén is. A politikus az elképzelésről egy londoni rendezvényen beszélt. Leszögezte ugyanakkor, hogy szerinte már a két figyelmeztető levél is elég elrettentő lesz, így nem sok esetben válik majd szükségessé az internethozzáférések blokkolása.

A The Guardian tudósításában kiemelte, hogy az új rendszert 2011 nyarán vezetnék be, a szükséges jogszabályt pedig jövő áprilisban fogadtatnák el. A brit kormány egy éven keresztül vizsgálni akarja azt is, hogy az illegális letöltésekhez kapcsolódó adatforgalom 70 százaléka csökkenthető-e csupán a felszólító levelek által. A módszer hatékonyságát szintén az Ofcom ellenőrzi majd. Amennyiben a megoldás nem lesz elég hatékony, úgy megkezdődik a fájlcserélők interneteléréseinek blokkolása.

A felmerülő költségeken a tervek alapján az internetszolgáltatók, a távközlési vállalatok és a tartalomszolgáltatók közösen osztoznának. A fájlcserélőket magánszervezetek munkatársai azonosítanák, a leveleket az internetszolgáltatók küldenék ki, míg a visszaesőket nemes egyszerűséggel feljelentenék. Minden panaszt, fellebbezést az Ofcom kezel, amely gyakorlatilag ugyanolyan hatósági jogköröket kapna mint a HADOPI.

Jean-Bernard Levy, a Vivendi első embere üdvözölte Mandelson tervét, James Killock, az Open Rights Group brit polgárjogi szervezet vezetője ugyanakkor csalódottan fogadta a gazdasági miniszter bejelentését. Sőt, az MI5 brit belföldi titkosszolgálat egyenesen elutasította a három csapás-modell bevezetését, mondván ha a letöltőket titkosításra kényszerítik, akkor nehezebben lesz nyomon követhető a bűnözők, terroristák között zajló adatforgalom. A TalkTalk nevű internetszolgáltató jelezte, hogy bírósági úton akadályozza meg Mandelson elképzeléseinek megvalósítását.

A három csapás-modell esetében a legnagyobb problémát a bizonyítékok gyűjtése és a több ember által közösen használt internetkapcsolatok megítélése jelenti. Kérdéses, hogy Mandelson megvalósíthatja-e terveit, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy pártja győz a 2010-es választásokon. Nagy-Britanniában a kormány augusztus végén még azt közölte, hogy jelentősen szigorítaná az online szerzői jogsértések elleni büntetéseket, majd néhány napja az illetékesek leszögezték, hogy bírósági végzés nélkül egyetlen elérést sem korlátoznának.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bakagaijin #30
    Redgreen, ez a magyar fordítás nem a cikk írójától származik, hanem Orbán Viktor illetékes szakemberétől. Ő kezdte el ezt a "csapás"ozást. Igaz egy másik törvény kapcsán... Keress csak rá a "három csapás" kifejezésre :).
  • dondore #29
    mivan elgurult a tabid?
  • Flang3r #28
    ad1.: magasból , vastagon sz*rok rá, hogy kije zsidó, az kizárólag az ő baja, hogy az,

    ad2.: főleg az nem érdekel, hogy ki és mi szerint zsidó,

    ad3.: ha már az , akkor húzza meg magát, mert a végén még hollókoszt készül belőle !

    ad4.: végképp ne számítson finom bánásmódra hogyha , nem elég hogy zsidó, de még zsidóskodik is !
  • willcox #27
    Az értelmesebbek blokkolják a reklámokat.
  • willcox #26
    "2011-től tilthatják le Nagy-Britanniában az internetet" - bulvárcím. Nincs odaírva a végére, hogy egyeseknél.
    Erről egy régi Hofi szöveg jut eszembe. Kérdi az idegenbe szakadt magyar az itthon maradt rokonát:
    - Hát ti komám, hogyan éltek otthon?
    - Jól.
    - Kicsit bővebben?
    - Nem jól.
  • feamatar #25
    sötétek...
    eleve, mivel csak az apja volt zsidó, ő nem számít kőzsidónak(mert ezt anyai ágon kell csekkolni a halakha szerint) . tehát nem belsőköri beavatott, és ezért nincsenek patái sem.
    másrészt még meleg is. csak hogy egyéb fóbiáitok is kiélhessétek.
  • hol9672 #24
    A drogkereskedelemből hasznuk van, azt azért hagyják virulni.
  • Narxis #23
    Pedig blokkolni fognak, nem tudsz ellene mit tenni. Erősebbek nálad. Meg kell szokni.
  • who am I 7 #22
    Egyébként nem tudom mit szeretnének ezzel a nagy magfigyelésekkel betiltásokkal, mert nyilván ettől nem fognak 80%kal megugrani a mozibevételek sem és a studiók/kiadók bevételei sem...és akkor majd mit fognak csinálni, hogy a tiltások, szinte minimális változást hoztak?
    Megfigyelés meg azért nem jó, mert ennyi millió ember milliónyi üzenetek csetprogik, stb.Nincs rendszer és kapacitás ami ezt átnézi....
  • who am I 7 #21
    "alá fog kerülni, hogy csak pislogni fogunk."

    Alapvető személyi jogokat sért.