Ötvös Tibor

World of WarCraft nélkül Kínában

Túlzás nélkül lehet állítani, hogy a Blizzard az egyetlen olyan nyugati fejlesztőbrigád, akik sikeresen vetették meg a lábukat Ázsiában.

Az RPG-kel és Marioval álmodó népcsoportok tárt karokkal fogadták a StarCraft egyáltalán nem ázsiai ízlés szerint kialakított világát, keblükre ölelték a World of WarCraft minden kiegészítőjét (tessék csak megnézni a lenti képet) - talán egyedül a Diablo világa nem fogta meg őket túlságosan.


World of WarCraft kóla - csak Kínában

Mindezt csak azért írjuk le, hogy mindenki tisztában legyen azzal, mégis mekkora bajban van a Blizzard. Történt ugyanis, hogy a fejlesztők egy új cégnek adták a Battle.net és az MMORPG üzemeltetését Kínában és a megállapodás értelmében az eddigi partner, a The9 június 7-én leállította a szervereit.

Igen ám, csak az új társ, a NetEase akkor még nem állt készen az indulásra és az azóta eltelt három hét alat sem sikerült beizzítani a rendszert. Vagyis immáron közel egy hónapja WoW és StarCraft nélkül maradt Kína több mint 3 milliós előfizetői tábora. Ráadásul a NetEase még nem is tudja, hogy pontosan mikor indulhatnak be a gépek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Narxis #21
    érted se
  • Loverman #20
    bocs de ez nem így volt. A The9 nagyon is megsértődött amiatt h a Blizzard otthagyta őket, és nem adta át a szerverparkot. Inkább indított egy weboldalt wofchina.com címen (ami csak az F betűvel tér el a kínai WoWos oldaltól) ahol elkezdett reklámozni WoW-os betűtípussal egy World Of Fight c. valamit. csak mondom.
  • Loverman #19
    érted se
  • Antiga #18
    de scért igen :( még jó hogy nem ott élek és itt nem áll le se az sc se dow ...
  • amitakartok #17
    "immáron közel egy hónapja WoW és StarCraft nélkül maradt Kína több mint 3 milliós előfizetői tábora"

    Na és? WoWért nem kár...
  • Cat 02 #16
    Az a vicc, h a sok kínai átment taiwani szeróra és az meg tiszta lag lett emiatt :D
  • Aradebil2 #15
    délkoreaiak,de wow-klón: 4Story
  • AzUs #14
    Asszed eddig nem volt? Suttyó kínaiak mindent lekoppintanak, náluk ez magától értetődő..
  • Anakyn #13
    Még jó hogy itt nem állt le a WOW :) hú, szerintem simán 3 hét alatt csináltak egy kínai verziót World for Warkraft néven. Vagy valami ilyesmi. Vagy csak simán tört szerón nyomják.
  • Hegi90 #12
    Hát biztos kurvasokan lettek munkanélküliek :D