Gyurkity Péter

A Sony is csatlakozik a YouTube zeneportáljához

A két alapító eredeti bejelentését követően nem kellett sokáig várni az első nagy zenekiadó belépésére - már csak két óriás átcsábítása várat magára a legnagyobb négy közül.

A Sony rövid közleményben jelezte a héten, hogy még a hivatalos rajt előtt csatlakozik a YouTube és az Universal Music által közösen bejelentett online zeneportálhoz. A Vevo feladata rövid klipek elérhetővé tétele lesz, a nagy áttörést pedig az jelenti, hogy ezúttal a legújabb, legnagyobb érdeklődésre számot tartó tartalmakat közölhetik, teljesen legálisan, a kiadók együttműködése mellett.

A Sony Music vezérigazgatója elmondta, hogy osztják a két partner véleményét a zeneterjesztésről, vagyis minden olyan próbálkozást támogatnak, amely megfelelő módon, kellő vonzerővel és nívóval teszi lehetővé az aktuális anyagok terjesztését az interneten. A megállapodás pénzügyi részleteit természetesen ezúttal sem hozták nyilvánosságra, ám az biztos, hogy az Universal és a Sony a zenei anyagot szolgáltatja majd a portál számára, míg a Google (nyilván a YouTube esetében is alkalmazott technológiára támaszkodva) az oldallal kapcsolatos feladatokat végzi majd.

A Sony csatlakozásával immár mindössze két cég van a távolmaradók listáján, ám iparáig források szerint jelenleg is zajlanak és tovább folytatódnak a Warner és az EMI bevonását célzó tárgyalások. Amennyiben ez sikerül, a Google teljes sikert arat, legalábbis ami a zeneipar megnyerését illeti - nem sok versenyzőnek sikerült eddig meggyőznie a kiadókat arról, hogy érdemes lenne kipróbálniuk az ingyenes terjesztést, legyen szó pusztán a zenei tartalmakról, vagy az azokat kísérő rövid klipekről. A Sony egyébként többek között az alábbi neveket hozza a portálra: Amy Winehouse, U2, Bruce Springsteen, Duffy, Alicia Keys, Beyonce, Eminem, AC/DC, Kelly Clarkson, Lady Gaga, Carrie Underwood, Mariah Carey, Akon, The Killers, Mary J Blige, Black Eyed Peas és Justin Timberlake.

A Vevo élére valószínűleg az Universal egyik korábbi vezetőjét, Rio Caraeff-et nevezik majd ki.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • makemebad09250 #24
    most nézem milyen furcsán tudok ragozni néha :D
  • makemebad09250 #23
    te normális vagy ember?? "valami incifinci újoncocskák, akik így szeretnének egy kis ingyenreklámot maguknak, hogy befurakodnak 2 nagy név közé" nem nagyon szeretem a pop zenét de van köztük elég igényes zene is és szinte mindegyiknek több 10milliós rajongótábora szóval az ilyenek szavakkal azért óvatosan bánnék.

    az más ha már esetleg öreg vagy és nem tudsz lépést tartani a mai zenékkel én megértem de tényleg

    mellesleg ezt a nem elérhető az én országomból dolgot én se értem a youtube-nál, én miért nem nézhetem meg azt a klippet amit mondjuk két országgal arrébb már meg lehet
  • B0nFire #22
    "Az, hogy nem hallottál többségükről pedig csak téged minősít. Nem mondom, hogy mind húdenagyzenészek..." - Te mondtad, nem én! Akkor meg miért kéne ismernem őket? Te is elismered, hogy noname senkiháziak. Az pedig, hogy valaminek az ismerete/nem ismerete bárkit is minősítene, az bullshit. Le merném fogadni (de úgyis letagadnád), hogy kapásból én is fel tudok sorolni legalább egy tucat igazi zenészt, akik nem a Loopology-ból FLStudioval összetákolt szarokra vernyákolnak, mint a bagzó macskák, amiből aztán Melodyne, Cakewalk Sonar meg Roland VVocal plug-in segítségével gyártanak viszonylag emészthető vackokat, és lefogadnám, hogy egyet sem ismernél közülük, már csak azért sem, mert rétegzenéről van szó.

    Úgyhogy ha lehet, mellőzzük egymás minősítését.
  • B0nFire #21
    Wazz! Ha jól értem, azt kifogásolják, hogy az említett tévésorozat ominózus jelenetében egy Rod Stewart szám megy a háttérben! Talán meg kéne kérdezni Horváth Ádámot, hogy neki volt-e engedélye Rod Stewarttól (biztos volt, de ha nem, Rod Stewart akkor is leszarja a Szomszédokat), nem pedig ismét a végfelhasználót szívatni orrba-szájba.
  • B0nFire #20
    Én meg azonnal megújítanám az IP-t, oszt beregelnék újra a helyedben!
  • FoodLFG #19
    Óriási. Keményen nyomják a srácok a jutubnál.

    Múltkor linkeltem egy firefly openinget egy fórumra, amit két nap múlva letöröltek. Az persze senkit sem zavart, hogy már vagy egy éve fent van egy másik verzió, ráadásul még jobb minőségben is. :DD
    http://www.youtube.com/watch?v=LrAS20mNZUE

    Arról is lehetne mesélni, hogy a felhasználók milyen trükkös módszerekkel próbálják elkerülni a videójuk letörlését. Bár vannak akik izomból oldják meg: ha letörlik a profiljukat, akkor 3-szor annyit töltenek vissza. x)
    Persze ez olyan videóknál nem működik, amit a jutub automatikusan kiszűr.
  • kukacS3K #18
    This video is not available in your country.
    de azért az amerikaiak szerint itt a rasszizmus magyarországon
  • vajo #17
    jeeeeee....Sony Forever!!!
  • zbory #16
    Nem hiszem, hogy a zenészek döntenék el, hogy felkerüljenek-e az oldalra, vagy sem. Ezt a kiadó dönti el. Már csak ezért sem áll meg amit írsz.

    Az, hogy nem hallottál többségükről pedig csak téged minősít. Nem mondom, hogy mind húdenagyzenészek, de ha valaki kicsit tájékozott a zenei világban és mondjuk nem egy barlangban él sokat ismer közülük.
  • Ferrer #15
    Nekem ez a kedvencem:

    "A copyright owner has claimed it owns some or all of the audio content in your video Szomszédok 213. - Takácsék vitorláznak Ötvös Csöpivel. The audio content identified in your video is Sailing by Rod Stewart. We regret to inform you that your video has been blocked from playback due to a music rights issue."

    Ez már vicc! :D