Berta Sándor

YouTube: a népszerűség már nem elég

Úgy tűnik, hogy a következő hónapokban kulcsfontosságú lesz a portál számára, hogy mielőbb nyereségessé váljon. A működtetése ugyanis túl sokba kerül, a bevételek viszont alig csordogálnak.

Négy évvel az alapítása után a népszerű videomegosztó portál még mindig veszteséges, annak ellenére, hogy népszerűbb, mint valaha. A helyzetet csak nehezíti, hogy gazdasági világválság van, valamint, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy milyen megoldást találnak ki a bevételek növelésére a Google és a YouTube vezetői. Amennyiben ugyanis rosszul döntenek, a népszerűség és ezáltal az oldal eladhatósága is csökkenhet. A Credit Suisse elemzéséből kiderült: a legnépszerűbb honlap még soha nem volt ennyire nagy bajban, vagyis a siker, a bevételek növelése sorskérdés.

Spencer Wang, a Credit Suisse elemzője rámutatott, csak az adatforgalommal kapcsolatos költségek évente becslések szerint 360 millió dollárt tesznek ki. Ehhez jönnek még a licencköltségek, amelyek összege eléri a 253 millió dollárt. A mérleg másik serpenyőjében viszont csupán 241 millió dollárnyi reklámbevétel szerepel. Az eredmény tehát 470 millió dolláros veszteség, amit a Google nem engedhet meg magának, pláne nem most, a világválság idején.

Tény, hogy a YouTube soha nem volt nyereséges és az is, hogy az oldal még soha nem volt ennyire népszerű. Közel minden második online videó ide kerül fel. Azonban csak a népszerűségből megélni nem lehet. Nem véletlen, hogy a Google vezetői komoly kampányba kezdtek és gőzerővel keresik azokat a megoldásokat, amelyek segítségével nyereségessé tehetik a szolgáltatást. Az egyik ilyen mentőöv lehet, hogy a Disney szerződést kötött a videomegosztó portállal rövidebb televíziós műsorok, klipek elérhetővé tételéről.

Szintén kiutat jelenthet, hogy a YouTube és a Sony Pictures jelenleg is tárgyal a lehetséges együttműködésről. Az igazi áttörést azonban alighanem az jelentheti, hogy a Google nemrég sikeresen megállapodott a Universal Music kiadóval egy új zeneportál, a Vevo.com elindításáról, amely a reklámokból szerezne bevételt. A technológiát a YouTube, a tartalmakat pedig a zenei konszern biztosítja.

Mindenesetre bárhogy is alakulnak az egyeztetések, a YouTube változtatásokra kényszerül, ha meg akarja őrizni a pozícióját. Az persze más kérdés, hogy ezt a folyamatot miként fogadják majd a felhasználók. Mert, ha a kialakított új üzleti modell nem nyeri el a tetszésüket, könnyen elpártolhatnak a portáltól.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Botond #15
    Kerekítettek. :D
  • ffxi #14
    Hűha! Ez is olyan lesz mint a wikipedia? Majd indítanak jótékonysági felhívás az oldal fenntartásáért? :D
  • zola2000 #13
    Nem az, én a megavideoról beszélek amit asszem összekeversz a megapornal, ami nem a megavideo (csak annyi hogy ugyanaz a cég)...
  • Hegi90 #12
    A YouTube profitorientált, a Wikipedia pedig nem.
    Ha ennyiből nem tudod levágni, hogy mi a helyzet, akkor az már egy. szoc. prob.
  • avengir #11
    Mert a megavideo porno stream site, a utube + nem.
  • halgatyó #10
    A jövedelmezőség növelése csökkenteni fogja a népszerűséget, ezt már most borítékolom.
    A csökkent népszerűség visszaszerzése viszont bizonyos alapelvek lazításához kell hogy vezessen. Konkrétan, a hiányos öltözetű hölgyekkel kapcsolatos szigor lazítására gondolok, és/vagy érdekes, sok embert érdeklő filmek megjelentetéséhez (csak egy lehetséges példa:a "future weapons" sorozat, a másik kedvencem)
    Igen ám, de a filmeket a közösség teszi fel, ebbe nem tud túl sokat beleszólni, néhány film hatása meg kétséges. Az, amit a youtube szervezői tesznek hozzá, az tulajdonképpen a "cenzura"-jellegű válogatás (pontosabban törölgetés) amit -- szerencséere!!! -- eddig nem vittek túlzásba.
    Remélem, hogy ezután még kevésbé fogják.
  • Szemjuel #9
    ennek az lesz a vége hogy minden videó elé betesznek egy 10-15 másodperces, rossz esetben fél perces reklámot, amiből már tudják fedezni a költségeket!
  • Garrett27 #8
    Tipikus esete a "megvesszük oszt meglássuk mi lesz"-szerű üzletelésnek. Rossz a sejtésem, ha már ennyire nagy veszteségeket produkálnak maguknak, remélem nem lesz minden videó elején majd reklám, meg ilyesmi..
  • Cat 02 #7
    Wikipedianak bevált :p
  • zola2000 #6
    És a youtuben elő szokott fordulni hogy nézek egy sorozatot, majd a felénél eltűnik az egész szerzői jogok miatt, a megavideon még ilyenbe nem futottam bele.