Gyurkity Péter

A VIA is ikermagos chipekkel készül

A szegmensben főként alacsony fogyasztású és visszafogott teljesítményű processzorairól ismert VIA saját 45 nanométeres és ikermagos megoldásain dolgozik, ám ezek csak 2009 végén készülhetnek el.

Tajvani források ezúttal a VIA terveiről számoltak be, újabb részleteket árulva el a cég elképzeléseiből. Ebből megtudhatjuk, hogy a processzorpiacon alig érzékelhető részesedést birtokló gyártó igencsak komoly útitervet vázolt fel mérnökeinek, ám ennek teljesítéséhez sok időre van szükségük. Új, az eddigieknél minden bizonnyal versenyképesebb fejlesztéseik csak 1-1,5 év múlva érkeznek majd.

2009 végén azonban egyszerre több fontos állomást sikerül majd elérniük. Az Isaiah, vagyis Ézsajás architektúrára támaszkodva elkészítik saját 45 nanométeres processzorukat, amely ikermagos változatban is elérhető lesz. Ezeket a chipeket a korábbi értesüléseknek megfelelően a Fujitsu gyártja majd, amely Japánban rendelkezik a szükséges háttérrel. Számos új technológiát alkalmaznak a gyártás során, igaz, ezek nagy részét már az első Isaiah processzorok tartalmazni fogják. Szerencsére a források ezen részletekről is beszámoltak, így nem kell a sötétben tapogatóznunk.

Az első Isaiah sorozat tagjai még 65 nanométeren készülnek, órajelük 2 GHz körül mozog. Minden további nélkül illeszkednek a korábban megjelent C7 chipek foglalatába, így könnyen lecserélhetők lesznek az elsősorban mobil és beágyazott megoldásokban alkalmazott elődök. A V4 busz órajele 800 és 1333 MHz között változhat, a gyorsítótárak mérete pedig az L1 esetében 2x64 kB, az L2 szintjén pedig 1 MB lesz. Ezek az első chipek a VIA kínálatában, amelyek már a 64 bites utasításkészletre támaszkodnak, továbbfejlesztett lebegőpontos egységgel, valamint a PadLock biztonsági megoldással.

Az Adaptive PowerSaver Technology eközben az alacsony fogyasztásról hivatott gondoskodni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • nyalógép #13
    Tévedés, van az legaább 2 forint is. Sok kicsi meg sokra megy.
  • Axon #12
    Kb. 30 fillért
  • Vardar #11
    A proci gyártókról tudna valaki valamilyen listát adni?
    Egy ilyen energiatakarékos procival gyakorlatilag hány forintot lehet megspórolni? Mondjuk 1 óra max fogyasztás mellett?
  • nyalógép #10
    Én már asztali alaplapban is szeretnék végre látni valamilyen alacsony fogyasztású procit. Passzív hűtővel király lenne.
  • chronos75 #9
    ott heverészik a via proci az epiában.. 800 mhz, az xp komotósan de elfut vele..
  • Aspirin #8
    Hajrá Via!!!
  • PíszLávJuniti #7
    Viszont a nem ulta low power szegmensben már az AMD is alkot. Valamelyik gyártó "olcsó" szubnotijába (EEE klónok) ők szállítják a procit.
  • shabba #6
    Az AMD-nél még elég távolinak tűnik az első alacsony fogyasztásra tervezett termékvonal. A roadmapok szerint az első ilyen 1-10W energiaosztályra tervezett procik a K11-es termékvonal Bobcat procijai lesznek, ezek pedig aligha várhatók 2010 év vége előtt, de akár 2011-re is átcsúszhatnak.

    Elég érthetetlen az AMD hozzállása a mobil szegmenshez, hisz már évek jól látszik a trend hogy a bevételek egyre nagyobb százalékát teszi ki a mobil, míg a desktop szépen fogyatkozik. Ilyen piaci környzetben életbevágó lenne egy minél hamarabbi megjelenés egy ütős mobil palettával.

    Via azért e tekintetben jobban látta mire lenne szükség. Persze egy proci tervezése 3-4 év, és mai fejjel már könnyű azt mondani hogy mire lett volna szükség, de 2004-2005-ben amikor a fejlesztések elindultak sokkal nehezebb volt előre látni milyen termékre is lesz majd szüksége piacnak, milyen terméket kell csinálni hogy az versenyképes legyen.
  • Benedekco #5
    picit későinek tűnik, de remélem ha másképp legalább az árával fogja tartani a versenyt az akkori Intel megoldásokkal, nomeg Én még az AMD-től is szívesen fogadnék ilyen kis fogyasztású procikat, nem olyanokat mint a mostaniak (de egyelőre szedjék szépen össze magukat)...
  • waterman #4
    pláne hogy a kétmagos és egymagos gépek között hatalmas különbség van felhasználói élmény szempontjából. tehát lehet hogy nem veszett gyors két 1200mhz-s mag, viszont nem akad semmi, mert kiegészítik egymást.
    igazándiból azt nem értem, hogy az Ézsajás-t miért nem eleve kétmagosra tervezték. tehát nekik tulajdonképpen mindegy mikor jönnek ki vele, mert ha fél évvel később jön ki a kétmagos, akkor sem vesztettek piacot lévén nincs nekik ebben a szegmensben. eddig is főként csak embedded rendszerekben találkozhattunk via procival. viszont most meg 2009 végére kijönek egy kétprocesszoros valamivel (ami már asztali pc-be is jó lenne), amiről senki nem tudja mit is várjon. 2010-ben jön intel a larabeeval, integrált videókártyával stb, és ugyanolyan szárnyaszegett piaci pozícióban lesz a via mint mostanság van az eden procijaival.