Gyurkity Péter

Az Intel Atom ellen dolgozik a VIA és az nVidia

A két gyártó megállapodást írt alá a közös munkáról, amelynek elsődleges célja az Atom processzorok ellensúlyozása a mobil szegmensben. Az nVidia emellett nem éppen kedves szavakkal illette az Intel grafikus fejlesztéseit.

Tajvani források szellőztették meg a hírt, miszerint a VIA és az nVidia szoros együttműködésre készül a mobil ágazatban, olyan fejlesztésekkel jelenve meg a szegmensben, amelyek kifejezetten az Intel hasonló termékei ellen irányulnak majd. Ebben elsősorban a VIA eddigi munkájára támaszkodnak, vagyis a C7 és C8 processzorokra, míg az nVidia által készített chipkészletek ezekkel együtt alkotják majd az új versenyzőket.

Azt első közös fejlesztések piaci megjelenését 2009 első negyedévére irányozzák elő, "alig néhány hónappal" az Intel Atom chipek szélesebb körű megjelenését követően. A jelek szerint egyik cég sem szeretné, ha ez utóbbi terjedne el a mobil szegmensben, mint de facto uralkodó platform, a Centrino mintájára. Éppen ezért nyilván saját processzorral, lapkakészlettel, grafikus vezérlővel, illetve I/O-vezérlővel jelentkeznek majd, céljuk pedig az Intel egyeduralmának megakadályozása lesz. Elemzők egyetértenek abban, hogy most kell megragadniuk a kínálkozó lehetőséget, mivel a különböző gyártók egymás után dobják piacra olcsó mobil megoldásaikat.

Az nVidia legutóbbi pénzügyi elemzői találkozóján Jen-Hsun Huang, a cég vezérigazgatója tartogatott néhány mondatot az Intel számára. Ebben nem éppen kedvező szavakkal illette a cég integrált grafikus fejlesztéseit, kiemelve, hogy azok nem elégségesek a modern, nagy számítási kapacitást igénylő feladatok elvégzésére. Elmondása szerint - az Intel állításával ellentétben - a GMA3100 jelzésű vezérlő például mindössze az Aero és az irodai szoftverek futtatására elegendő, a modern játékok, valamint a nagy felbontású tartalmak kitömörítése már megoldhatatlannak bizonyul. Éppen ezért az Intel integrált megoldásai a vicc kategóriájába tartoznak, és hiába növelnék akár tízszeresére 2010-ig ezek teljesítményét, akkor sem érnék utol az nVidia jelenleg kínált termékeit.

Huang - valószínűleg szándékosan - nem tért ki a Larrabee kódnéven készülő architektúrára, amely több mint egy évtizede az első próbálkozás a processzorgyártó részéről a különálló grafikus chipek szegmensében. Az biztosnak látszik, hogy a két cég viszonya elmérgesedett, nyilván ennek köszönhetően is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • krajcsovszkig #41
    Akinek nem elég az Aero futtatása, az nem X3100-al veszi a laptopot. Ennyi.
    Azért az intel vidkarira kíváncsi leszek, vicces lenne, ha egyenértékű lenne egy ATIval, vagy nVidiával... :D
  • JTBM #40
    A CoreAVC tényleg gyorsabb, de elvétve vizuális hibákat okoz a lejátszás során. Nem túl zavaró, de azért ott vannak. Most DVD9 filmet néztem 1680x1050 felbontásban vele.

    Megfigyeltem, hogy a laptop hűtése csak fele időben volt bekapcsolva, tehát a lejátszás kevesebb energiába kerül, mint pl. egy játék, ahol a hűtés folyamatosan megy.
  • dez #39
    A KMPlayer saját codeceket használ egy csomó formátumhoz.
  • TiMoN #38
    Hát nem tudom,KMPlayer-rel HD filmeknél minden codec-kel csak 50%ig ment fel a prochasználtság és így akadtak a filmek,de CoreAVC-vel már jó volt.
  • arty #37
    neviccelj, már az ffdshow is használ két magot ...
  • dez #36
    Miért ne akarhatna az ember filmezni egy laptopon?
    A GPU 1/5 fogyasztásból elvégzi a dekódolást a CPU-hoz képest.
  • dez #35
    Szokás szerint megint tévedsz. Talán nem kellene ennyire elhatalmasodnia a negatív érzelmeidnek az eszed felett.

    Az újgenerációs GPU-kban - az első gf8800 és hd2900 kivételével (ezekben még nem működött jól a videos hw) - full h.264 dekódolás van, minimális CPU igénybevétellel.

    Az x.264 egy enkóder program, aminek a kimenete egy (elég jól tömörített) h.264 file. Korábban voltak inkompatibilitások, de azóta odafigyelnek erre. Ha nem megy, az inkább attól van, mert rossz splittert használsz.

    Egyébként meg legalább 4db codec támogatja, ebből 2-3 kitűnően.
  • tomcsa4 #34
    Tökéletesen egyetértek veled. Nagyon jól látod a helyzetet, nincs is mit hozzáfűzni. Nvidia undorító, amit csinál. Vicc az egész úgy ahogy van.
  • avman #33
    akkor pakolj alá egy durva cabacos x264-et, mindenféle földi jóval megfejelve, és kiderül, h a szabvány h264 kivételével az nvidia meg úgy általában a vga hardveres támogatás a vicc kategóriába tartozik. arról nem is beszélve, h kb. 2 db kodek támogatja, jól-rosszul.
  • Inquisitor #32
    "Erre az Nvidia / ATI kályhák alkalmatlanok, "
    Lol. Nyilván, azért szerezték meg a mibil piac nagy részét az Inteltől.
    Meg azért akarja a kollégám a nyilván jól bevált E2180 procit AMD-re cserélni, mert nem jött be neki az Inteles integrált VGA, és vesz most 780G deszkát. Csak és kizárólag az integrált VGA okán. És nyilván NEM játék szempontokból.