Hunter

Saját űrhajót kaphat Európa

Az európai EADS egy emberek szállítására alkalmas űrhajó terveivel állt elő. A cég Astrium részlege, ahogy azt már a korábbi utalások alapján várni lehetett, a múlt hónapban kiválóan bemutatkozott ATV teherűrhajóját tervezi át. Az első részleteket a héten a németországi Brémában ismertették, további információk, valamint egy makett a május 27. és június 1. között megrendezésre kerülő Berlin Air Show-ra várható.

Európa jelenleg nem rendelkezik saját, űrhajósok számára is alkalmas űrszállítórendszerrel, az ESA-nak asztronautái a Nemzetközi Űrállomásra való feljuttatásához az amerikai és orosz féltől kell helyet kikönyörögnie az űrsiklón, vagy a Szojuzokon, utóbbiaknál eleve komoly gátat szab, hogy mindössze 3 fő szállítására alkalmas. Jean-Jacques Dourdain, az ESA igazgatója gyakran adott hangot egy független rendszerről szóló vágyainak, de amerikai kollégája, Mike Griffin a NASA vezére is többször indítványozta egy európai utasszállító űrhajó megépítését.


Az "ATV Evolution" számítógépes modellje. A kapszula 3,3 méter átmérőjű lesz, három űrhajósnak adva helyet

Az EADS Astrium és a Német Űrügynökség (DLR) által előterjesztett tervek szerint 2017-re már egy bevethető űrhajó állhat a rendelkezésükre, amit jelenleg ATV Evolution-nek neveznek. A legkézenfekvőbb megoldáshoz fordultak, azaz átültetik az új teherűrhajóban, az Automated Transfer Vehicle-ben alkalmazott technológiákat a tervezett személyszállító űrhajóba, ami a fentebb említett Szojuzhoz hasonlóan szintén három személyre lesz tervezve.

Az ATV, ami közel 5 tonna rakományt juttatott el az űrállomásra, tele van a legmodernebb navigációs, találkozási és dokkolási technológiákkal, és rendelkezik egy túlnyomásos részleggel is, ami "emberi tartózkodásra alkalmasnak" minősített, azaz bedokkolás után az űrhajósok mindenféle védőöltözet nélkül teljes biztonságban mozoghatnak odabent. Az ATV azonban nem az emberek szállításának szándékával épült, ezért a célnak megfelelő, a jelenlegi raktér helyére beépíthető kapszulát még ki kell fejleszteni. Az sem mellékes, hogy a teherűrhajót egy útra tervezték, jelenlegi formájában még nem képes épségben visszatérni a Földre, bár a későbbi változatokat már nagy részben újrahasznosíthatóra szabják, mindenesetre a személyszállító változathoz megfelelő hőpajzs technológiára is szükség lesz.

A sajtótájékoztatón Evert Dudok, az Astrium ügyvezetője és Johann-Dietrich Worner, a DLR igazgatója elmondták, a koncepció megvalósításához nincs szükség euró milliárdokra. Szerintük 5 év múlva már megkezdhetik az első ember nélküli próbarepüléseket, amit 4-5 évvel később követhet az első emberi repülés. Az ATV egy Ariane 5 rakéta tetején jut ki a világűrbe, ugyanezzel a technikával lőtték volna fel Európa mini-űrsiklóját, a Hermest, a projektet azonban a 90-es években törölték. A mostani koncepciónak szintén át kell jutnia egy elfogadási procedúrán, amennyiben az ESA égisze alatt kívánják megvalósítani.

Az elfogadás fórumát jelentő kétévenkénti ülésre, ahol Európa közlekedési- és űrminiszterei találkoznak, idén novemberben, Hágában kerül sor. Worner reménykedik a kezdeményezés sikerében, mivel több pozitív visszajelzést is kapott Németország, Olaszország és Franciaország felől.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bender93 #43
    Az kivan zárva mer' nem tudom.
  • Sanyix #42
    A visszbül veszi ki ja zokszigén. Teccikéteni?
  • Epikurosz #41
    Azért van ott oxigén, kötött formában.
    Na, mindegy, tudod, a vízbű... :-)
  • roliika #40
    Az égéshez oxigén kell. A zürben meg nincs. Titán kilőve.
  • Narxis #39
    Nem lenne hatékonyabb ha minden nemzet összefogna űrutazás terén?
  • Epikurosz #38
    Különben, megint megtalálták az elveszett ereklyéket, és megint kérnek pénzt egy újabb csillagvizsgálóra (jó ürügy).
  • Epikurosz #37
    Éjfélkor indul útjára a gyönyör.

    Én azt nem értem, hogy miért nem olyan egységeket lőnek fel, amelyek együtt tudnának működni.
  • L3zl13 #36
    Kár, hogy használható nincs közöttük.
    Bár szerencsére a szabadalomnak nem is feltétele még a működőképesség sem...
  • endrev #35
    Bár azért bele kellene abba is gondolni, hogy mi lenne, ha a Titán "üzemanyagát" a Földön égetnénk el... Már most is a kipusztulás szélén állunk, még pártíz év és Mad Max, hát még ha importálni is kezdjük a szennyet. De úgyse fogjuk kifejleszteni a végső megoldást, mert a sok hülye pénzember, akit az unokája sorsa sem érdekel, hát még az emberiségét, úgyis legyilkolná a feltalálót.

    Nem értem, hogyan nevezheti magát befektetőnek az az olajtőkés, aki nem tudja, hogy a jövő a legjobb befektetés...
  • endrev #34
    Már csak a szánalmas és elavult rakétatechnológiát kellene lecserélni valami jobbra, olcsóbbra, gyorsabbra.

    Van egy rakat szabadalom rá a világ szabadalmi hivatalaiban.