Gyurkity Péter

Kihelyezi a chipgyártást az AMD

A TSMC a grafikus chipek mellett immár a központi processzorok gyártására is felkészült, az AMD ugyanis ily módon csökkentené költségeit. Konfigurációik egy részén eközben a Windows XP SP3 okoz gondokat.

Elsőként ezúttal is tajvani lapok számoltak be az érdekes hírekről, amelyek alapján valószínűsíthető, hogy az AMD saját gyártói részlegének újabb szegmensét szeretné kihelyezni egyik partneréhez. A TSMC jelenleg grafikus chipeket gyárt a cégnek, ám a források szerint már felkészültek a Fusion és egyéb sorozatú központi processzorok gyártására is.

Mindez főként azért érdekes, mert Hector Ruiz vezérigazgató egyetlen szóval sem említette ennek lehetőségét a legutóbbi negyedéves beszámolójában. Elemzők szerint a kihelyezés egyben lehetővé teszi majd a cégnek, hogy értékesítsék a gyártói részleg berendezéseinek, felszereléseinek egy részét, ezzel is csökkentve a veszteséget. A vezetőség tervei szerint 2009 első felére vissza kell nyerniük a nyereségességet, emellett pedig a globális x86 piacon 30 százalékos részesedést kell megkaparintaniuk. Ez nemcsak a túlélést tenné lehetővé, de azt is, hogy minden eddiginél jobb helyzetből folytassák a versenyt az Intellel szemben.

Az AMD egyelőre nem reagált a hírre, de a szakértők ezúttal nem jelezték kétségeiket annak hitelességével kapcsolatban. Nagyon valószínűnek tűnik tehát, hogy a cég a gyártósorok egy részének eladásával szeretne könnyíteni saját helyzetén. Kíváncsian várjuk, hogy miként alakulnak majd a cég dolgai ezen a területen, illetve hogy mindez mennyiben módosítja majd helyzetüket.

Eközben a Windows XP harmadik javítócsomagja okoz gondokat egyes AMD-konfigurációkon, ahol a gép folyamatos újraindítása akadályozza meg annak használatát. A jelenségről először a Microsoft fórumán számoltak be a felhasználók, ezt követően szűkítették le a kört a cég chipjei által meghajtott rendszerekre. A jelek szerint az utolsó pillanatban bejelentett csúszás nem volt elég az összes megmaradt hiba kiszűrésére.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #12
    Egészen pontosan a HP-nál követték el eme okos tettet. Legalábbis csak erről hallottam.
  • archelf #11
    Nem az Intel vagy az AMD vagy a Microsoft a hülye, hanem a lusta rendzserépítők/rendszergazdák. Intel-es image-et feltenni AMD-s gépre a nemtörődömség csúcsa...

    AE
  • Eagleheart #10
    csodálkoztam is volna ha a ms-nél fel vannak készülve az amd proci támogatásra :))
  • sh4d0w808 #9
    Gyurkity Péter "kollégának" tán illene tájékozódnia a részletekről, mielőtt féligazságot ír le...
  • Mardel #8
    Hwsw lemradta cikkel mint a borravaló. május 9.
  • waterman #7
    minőségellenőrzés amd oldalról, vagy microsoft oldalról? nem is a microsoftnál szúrták el, hanem azok voltak agyilag alulbútorozva, akik intel gépen frissítették a windózt, aztán ész nélkül azt az image-et nyomták amd gépekre is. hülyeség ellen nincs az a debug ami működne, esetleg beépíthettek volna még pár ellenőrzést, mielőtt elindít egy ilyen rutint a windóz.
  • Mardel #6
    Shabba
  • Narxis #5
    Nem!
  • rigidus #4
    Nem inkabb szegenyes minosegellenorzes?
  • GABOR16 #3
    Intelnél ugyan úgy vannak hibák az SP3-mal...